Noha 2011. év végén a parlament megszavazta a baleseti adó bevezetését, a behajtás pontos módjáról akkor még nem rendelkeztek. Pedig ez korántsem elhanyagolható részlet.
Annyi biztos, hogy a biztosítóknak kell leróni minden kgfb-ügyfelük után ezt a kötelezettséget az állam felé, de ennek lebonyolítása tartogathat meglepetéseket a gyakorlatban – hívja fel a figyelmet Vass Gábor, a PBA Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője. Az korábban is felmerült, hogy problémás, hogy az adót a biztosítókkal szedetik be, miközben azok nem hatósági szervek (a nem fizető ügyfelek után a társaságoknak fizetniük kell, a pontos "behajtás" tehát érdekük).
Több csekk egy hét alatt?
A legnagyobb veszély az, hogy az ügyfelek figyelmét elkerüli, hogy ugyanahhoz a kocsihoz hirtelen akár több különböző sárga csekk is érkezik, és nincsenek tisztában vele, hogy mindet be kell fizetniük.
A jó szándékú bank
Aki nem csekken fizet, hanem mondjuk csoportos beszedési megbízást tart nyilván bankjánál, azt is érheti kellemetlen meglepetés. Ha a banknál limitálva van, hogy az eddigi negyedéves díj mértékéig történhet csak lehívás, akkor a baleseti adóval megnövelt terhelést nem fog engedélyezni, vagy csak a korábbi mértékig. Ez esetben az autó fedezetlenné válhat, amit bizonyára kevesen vesznek észre maguktól a havi bankszámlaegyenlegük részletes böngészésekor – hívja fel rá a figyelmet Vass Gábor. Így akár hónapok is eltelhetnek, mire kiderül a hátralék, de előfordulhat, hogy minderre egy baleset során kell az autósnak rádöbbennie.
Legyenek bármennyire is automatizáltak és jól szervezettek a biztosítói háttérintézmények, becsúszhat egy-egy hiba, illetve a fenti okokból is előfordulhat, hogy fedezetlenné válik a kocsink. Ezért a szakértő azt javasolja, hogy ellenőrizze le minden autós, hogy a kötelezője be van-e fizetve, és ügyeljen külön a baleseti adó kiegyenlítésére is.
Akár a rendszeresen befizetett kötelező biztosításunk ellenére is fedezetlenné válhat gépjárművünk az újonnan belépő baleseti adó következtében – figyelmeztet a PBA Biztosítási Alkusz Kft. A PBA ügyfélszolgálatára befutó telefonok tanúsága szerint sokan még az adóról sem tudnak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
21 perce
-
Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
körülbelül 1 órája
-
Szerkezetkész alapokon: így gyorsítható fel a vállalati generatív AI bevezetése
2 órája
-
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
2 órája
-
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
3 órája
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
4 órája
-
Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
5 órája
Mfor.hu Top24
- Százezreket kellett kitelepíteni a spanyol és francia erdőtüzek miatt
- Egy 21 éves férfi a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
- Kapitány István: folytatjuk az állami cégek átvilágítását
- „Jobban érdekelnének a részletek, mint a nagy bemondások” – mérlegen a Tisza eddigi gazdaságpolitikája
- Megvan, kit jelöl új alkotmánybírónak a Tisza
- Vitézy Dávid részleteket árult egy fontos vasúti fejlesztésről
- Kardinális adatok érkeznek a magyar gazdaság állapotáról a jövő héten
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
- Kezdhet aggódni Kapitány István – mi jöhet a magyar benzinkutakon? 2026. július 20. 09:06
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
21 perce
Nemzetközi
Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kim Kardashian még a bukott vizsgájából is pénzt csinál2026. július 26. 06:36 -
Nagybevásárlás közben 360 milliárdot fordított részvényeseire az OTP2026. július 26. 06:00 -
Ötmilliárd dollárt fektet a Claude fejlesztőjébe az AMD2026. július 25. 14:54 -
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Idén is meghirdetik a neves dizájnversenyt
13:06
-
Idén emelkedett a kereslet a nemzetközi befektetési szolgáltatások iránt – Klasszis Podcast
12:02
-
Öröklés: ezekre a buktatókra érdemes figyelni!
11:07
-
Az iráni háború aggasztja a magyar cégeket is
10:12
-
Megnyitja a kormány a pénzcsapot egy bajba jutott ágazat előtt
09:25
Turizmus Online cikkei
-
Gordon Ramsay: étteremnyitás Budapesten, ugyanakkor új évad a tévében
19:16
-
Spanyol erdőtüzek – megfékezéséhez az égiekben bíznak a hatóságok
17:27
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
A vidék hírei
-
Jön az újabb hőhullám: Magyarország lehet Európa legforróbb pontja
08:38
-
Vágner Ákos: vizsgálják a Ráchegyet tehermentesítő út megépítésének lehetőségét
19:30
-
Hírek a garázsból: bemutatjuk a Chery-t
18:24
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
„Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
2026. július 26. 06:01
-
Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
2026. július 25. 14:31
-
Bevásárolt a jóból a Tisza-kormány? Érkezik az új Starlink, ami a magyaroké is
2026. július 26. 10:11
-
Eximbank-botrány: megszólalt a Duna Aszfalt az afrikai projektről
2026. július 25. 16:31
-
Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
2026. július 25. 15:11

Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




