A CBRE nemzetközi ingatlan-tanácsadó évértékelése szerint a magyarországi ingatlanbefektetések forgalma egy év alatt megháromszorozódott, ami jól tükrözi a regionális befektetési piac aktuális alakulását. A legnagyobb intézményi befektetőnek az amerikai Heitman European Property Partners bizonyult, amelynek új kitettsége a budapesti ingatlanpiacon meghaladja a 200 millió eurót.
A CBRE legfrissebb kutatási adatai szerint a kereskedelmi ingatlanbefektetések volumene a közép-kelet-európai régióban (KKE) 2011-ben meghaladta a 11,2 milliárd eurót, ami kétszerese a 2010-es értéknek. Az elemzés szerint az ingatlanbefektetési aktivitás alacsony szinten maradt Dél-Kelet-Európában, Ukrajnában és Szerbiában egyetlen üzletet sem kötöttek 2011 során.
Budapesten tovább folytatódhat az ingatlanbefektetések növekvő trendje
Ugyanakkor az elmúlt hónapokban a magyar és a szlovák kereskedelmi ingatlanpiacon komoly forgalomnövekedés volt érzékelhető. A trend várhatóan folytatódik, főleg Budapesten, miután a piac központi szegmense szinte teljesen illikvid volt az utóbbi időben, a piaci fundamentumok pedig továbbra is bérlőbarátok.
![]() |
| Tim O'Sullivan |
Tim O’Sullivan, a CBRE társigazgatója a jelentést kommentálva elmondta, hogy látnak hajlandóságot a befektetőkben arra, hogy Magyarországra jöjjenek, ám kérdéses, hogy a trend fennmarad-e a Nemzetközi Valutaalappal folytatandó tárgyalások által meghatározott finanszírozási környezetben a korlátozottan rendelkezésre álló források mellett. A szakértő úgy véli, hogy a jelenlegi hitelszerződések refinanszírozása valamint a tulajdonosok és a kockázatéhesebb befektetők közötti potenciális partnerség további üzleteket hozhat 2012 során.
Jos Tromp, a CBRE közép-európai kutatásért és tanácsadásért felelős vezetője szerint a folyamatban lévő ingatlan-tranzakciókat tekintve 2012 hasonló mintát követ, mint 2011. A biztonságos eszközök keresése folytatódik, ezért a tőke elsősorban a legfejlettebb piacokon (Lengyelország és Csehország) keres befektetési lehetőségeket. A szakértő szerint a piaci mozgás iránya a többi piacon az általános piaci hangulattól és a finanszírozás elérhetőségétől függ majd 2012-ben.
Közel háromszorosára nőtt tavaly a magyarországi befektetési forgalom
Az eredmények szerint közel 620 millió euró (175 milliárd forint) értékű tranzakciót bonyolítottak le Magyarországon 2011-ben, szemben a 2010-es 180 millió euróval. Az első félévben a helyi befektetők sokkal aktívabbak voltak, ami relatív nagyszámú tranzakciót jelentett, bár a legtöbb üzlet kisméretű volt. Legfőképpen kiskereskedelmi, hosszú távú bérleti szerződésekkel rendelkező ingatlanok cseréltek gazdát, jellemzően a fővároson kívül.
A nyári hónapokra jellemző csendes időszak után a befektetők szeptember-november folyamán ismét felélénkültek. Az év végéhez közeledve a külföldi intézményi befektetők lettek aktívabbak. A harmadik negyedévben értékesítésre került néhány másodlagos irodaépület, míg a piaci referenciaként szolgáló tranzakciók az év utolsó néhány hetében zárultak le.
A legnagyobb intézményi befektető Heitman European Property Partners volt
A legnagyobb intézményi befektetőnek az amerikai Heitman European Property Partners bizonyult, amelynek új kitettsége a budapesti ingatlanpiacon meghaladja a 200 millió eurót (60 milliárd forint). Az egykori AVIVA-portfolió (két irodaház Bel-Budán) megvásárlása után az amerikai alap részesedést szerzett a Millennium City Center irodaportfoliójában is.
Tim O’Sullivan, a CBRE társigazgatója hozzátette: annak alapján, hogy az éves befektetési forgalom megtriplázódott 2011-ben az előző évhez viszonyítva, illetve két jelentős irodapiaci tranzakciót is lezártak az elmúlt hónapban, azt mondhatjuk, hogy a piac prémium része vonzó maradt a manapság észlelt gazdasági és politikai turbulenciák ellenére.
A jelenlegi kilengések után stabilizálódó piacon lassú évkezdést várnak a szakértők 2012-ben. A pénzintézetek óvatos hitelezési politikája továbbra is akadályozza a potenciális vevőket abban, hogy a jelenlegi lehetőségeket kihasználják. A befektetők továbbra is megfontoltak, várakozó állásponton maradnak, amíg a stabilitás visszatér a piacokra. A CBRE elemzői 2011-hez hasonlóan az év második felére várják az aktivitás ismételt növekedését.
Kimagasló irodakereslet és stagnáló logisztikai állomány jellemezte 2011-et
A negyedik negyedév kimagasló irodakeresletének hála az éves bérbeadás 2011-ben közel 400 000 m2-t tett ki, amely csupán 2-3 százalékkal alacsonyabb, mint a piacon valaha mért legmagasabb bérbeadási adat. 2010-hez képest pozitív változás, hogy az előző évekhez képest több cég, mely korábbi irodaházában maradt, az újratárgyalások eredményeként extra területeket bérelt.
2011-ben a budapesti piac logisztikai állománya alig növekedett, csupán egy már meglévő park bővült BTS megállapodás keretében, új belépő azonban nem látható. A bérlői aktivitás 2010-hez képest bő 50 százalékkal erősödött, azonban nagyobb részt tettek ki az újratárgyalások, mint a valóban új bérlői igény. A logisztikai és raktározási tevékenységet végzők mellett több gyártó és kereskedő cég jelentkezett, többségében kisebb volumenű igénnyel. Az összes bérbe adott raktárterület egy év alatt csökkent, azaz a kihasználatlanság enyhén emelkedett, és az év végén 21 százalékon állt.
Címlapon
Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
A görögországi hírek a csődkockázatunkat nem mozdították meg, de így is "jobban fizet" a magyar államcsőd, mint a hónap elején. A forint hirtelen kilengése a nem létező IMF-megállapodás ára is lehet londoni elemzők szerint, akik egyáltalán nem lepődtek meg Papademosz szavain: már készülnek a görög búcsúra.
Ó ősi világrész
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Elintézte Ázsiát a görög exminiszterelnök
- Romló olasz GDP-előrejelzés a múltheti bankleminősítések után
- Túljegyzés mellett hozamemelkedés a spanyol állampapír aukción
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
Legfrissebb híreink
- Június 4-én jegybanktörvény, utána IMF-tárgyalások?
- A GM 2014 végéig jegeli az Opel-gyárak ügyét
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Németországban bezzeg növekednek a magyar építőcégek
- Így tudhatjuk meg, hogy milyen tyúk tojásait esszük
- Az Iparszövetség IMF-megállapodást és gazdasági növekedést szeretne
- Benézett a 302-es szint alá is a forint
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Ilyen ingatlanokat vehetünk 5 és 10 millió forint között
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Kétéves mélyponton az euró, nagyot esett a BUX, a forint, az OTP
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
Még több Ingatlan
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Áfakulcs esetében uniós csúcstartók vagyunk
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
Állásajánlatok
- Bérszámfejtési Csoportvezető - Recruitment International Kft
- Cost Controller - Veszprém megye - Recruitment International Kft
- Production Controlling Manager - Zala megye - Recruitment International Kft
- Experienced Finance Manager - Production - Randstad Hungary Kft.
- General Ledger Accountant - Randstad Hungary Kft.
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Mitől lesz versenyképesebb Magyarország? 21 pontos javaslat a kormánynak
- Exkluzív: állami vállalatokat csábítana a tőzsdére az új vezérigazgató (interjú)
- Álomból rémálom – újabb zuhanás előtt a Facebook? (videóval)
- Nem csak adót vet ki, egyet meg is szüntet a kormány!
- Gyengélkedik az euró: eljött a dollár ideje?
- Ügyvédeket kapott csaláson a NAV
- Földre szállt pénzek: meg kell dolgozni a magas hozamért (videó)
- Újabb botrány a Facebook-részvények körül
- Elszálltak az élelmiszerárak: csak a törökök járnak előttünk








