|
Lázár János szerint erős függésben van az ország Oroszországtól a gáz miatt, hiszen a kapacitás 80 százaléka onnan jön. "Ettől szeretnénk függetlenedni, a függetlenséget pedig a saját országunkban, saját magunk által előállított energia jelenti" - mondta egy makói vállalkozói fórumon a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Szerinte ez két forrásból jöhet, a tervek szerint 50 százalékban zöld energiából, és 50 százalékban a stabilitást, tervezhetőséget, kiszámíthatóságot jelentő atomenergiából. A politikus elmondta: a kormány elkötelezett abban, hogy 2015-től az olcsó energia a vállalkozók számára is elérhető legyen. A versenyképességhez szükséges, hogy olcsóbb legyen a termékek előállításához szükséges energia is – tette hozzá. |
|
Lázár János beszélt a 2014-2020-as európai uniós programozási időszakra vonatkozó fejlesztési elképzelésekről is. A tervek szerint a következő időszakban a 7200 milliárdos uniós forrás 60 százaléka kerül a vállalkozói szektorba. Március 27-én dönt a kormány arról, hogy ennek a forrásnak mi lesz "a belső tartalma". Erre megy az uniós pénz 500 milliárd forintot innovációra szánnak. A források másik része, 40 százaléka humán- és reálinfrastruktúra-fejlesztésre kerül, oktatásra, egészségügyre, szakképzésre fordítják a pénzeket. 1000-1100 milliárd forint áll majd rendelkezésre az agártámogatásokra, elsősorban a kézimunka-igényes mezőgazdaságra, a zöldség-, gyümölcs- és növénytermesztésre – mondta az államtitkár. Átalakul a pályázati rendszer, ami azt jelenti, hogy 1 millió euró alatt nem lesz pályázat. Az a fajta bürokrácia, ami most működik, megszűnik - fogalmazott Lázár János. Hozzátette, megváltozik a közbeszerzési rendszer is: az építőiparban a helyi vállalkozók előnyben részesülnek a nem helyi, esetleg külföldi nagyvállalatokkal szemben. |
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Új idők jönnek az amerikai Fed élén
15 perce
-
Enyhe erősödéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek
22 perce
-
Bod Péter Ákos: politikai kockázat és hitelminősítés
körülbelül 1 órája
-
Irán tovább szigorít a Hormuzi-szorosban
11 órája
-
Semmiről nem maradt le, aki nem reggel váltott eurót
12 órája
-
Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
12 órája
-
Nem ez volt a legszebb napja a tőzsdének
12 órája
- Benne maradt az ütés a forintban, így adják most az eurót
- Távozik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke
- Petíció indult az MCC megmentéséért
- Veszélybe került a Honvéd Kórház traumatológiáján az ellátás
- Néhány napja még a kezét rázogatta, most kesztyűt dobna Hszi Csin-ping arcába Donald Trump
- Csordogál az olaj a Hormuzi-szoroson keresztül, Ázsiában örülhetnek
- Hatalmas fordulat az M1 nézettségében
- Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István 2026. május 15. 15:50
- Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók 2026. május 17. 15:34
- Hivatalos lett: itt a papír Havasi Bertalan sorsáról 2026. május 17. 08:37
- Ennyivel lett drágább az euró reggel óta 2026. május 15. 18:21
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
Új idők jönnek az amerikai Fed élén
Jerome Powell távozik a FED éléről, Kevin Warsh váltja. Ő már Donald Trump embere.
Enyhe erősödéssel zártak a New York-i tőzsdeindexek
Ha nincs alku az Egyesült Államok és Irán között, újra lefelé indulhatnak el a piacok.
Irán tovább szigorít a Hormuzi-szorosban
Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére.
-
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00 -
Különadók ellenére erős negyedévet zárt az OTP2026. május 20. 05:00 -
David Beckham történelmet írt: ő lett az első brit milliárdos sportoló2026. május 19. 15:10
További hírek >
-
Belerokkanhatnak a magyar vállalkozások az áramszámlákba
05:27
-
Hölgy kapta az ország legjobb befektetési szakembere elismerést
16:54
-
A Sakkpalotától a globális EdTech-piacig: növekedési tőkét von be a Polgár Judit módszerére épülő alkalmazás a Tőkeportálon
15:33
-
Meglepő helyen áll Magyarország ezen a világranglistán
15:12
-
Már csak napok maradtak: így lehet pénzt nyerni társasházi felújításra
14:03
-
Gábor Zsazsa egykori álma, tavaly 47 615 vendég és színekbe öltözött friss kínálat Budapest tetején
16:25
-
Tisztújítást tartott az MVI: Kovács László marad az elnök
15:33
-
VIMOSZ-konferencia: a magyar turizmus helyzete és jövőbeli kilátásai a TKI Index tükrében
12:24
-
MSZÉSZ: távozik az elnöki posztról Somlyai Zoltán
12:18
-
Miért értékelődött fel idén az utasbiztosítás?
10:32
-
Apokrif: amikor az ember hazafelé sem talál haza
14:29
-
Húsz év után hivatalosan is Egeré lett a volt laktanya területe
13:19
-
Kürtös László honvédelmi miniszterhelyettes lett, máris megszólalt a honvédség előtt
12:41
-
Folytatódnak a vízmű munkálatai a 25-ös főút egri szakaszán, egy korlátozást feloldanak
11:59
-
Vizsgálóbizottságok felállítását kezdeményezte a Tisza Párt
10:27
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
2026. május 15. 15:50
-
A nap képe: így fogadta Magyar Pétert az osztrák kancellár
2026. május 21. 11:08
-
Varga Mihály: „Szerződésdzsungelbe ütköztünk a székház felújításánál”
2026. május 21. 18:49
-
Magyar Péter: „Az ukrajnai háború után az egész EU visszatér az orosz gázhoz”
2026. május 21. 17:44
-
Mi történt? Százezrével távoznak Nagy-Britanniából az EU-állampolgárok
2026. május 21. 13:29
-
Magasabb infláció, még erősebb forint: itt a friss előrejelzés
2026. május 21. 15:33

Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




