A nemzetközi piaci trendet követte a magyar tőzsde az elemző szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1532,01 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 147 607,45 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 28,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Fotó: BÉT
Aradványi Péter, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a szerdai kereskedésben a nemzetközi piaci trendet követte a magyar tőzsde.
Kifejtette, a nemzetközi piacokon a befektetők a bizonytalanság megszűnéseként értékelték, hogy az amerikai félidős választások lezajlottak. Ennek hatására emelkedtek a tőzsdeindexek, köztük a BUX is.
Az OTP és a Mol árfolyamának emelkedése mögött az e heti eredményvárakozások lehetnek, mind a két cégnél jó negyedéves jelentésre számítanak a befektetők. Az OTP árfolyamát valószínűleg az is felfelé hajtotta, hogy sajtóiformáció alapján a bank marad az orosz piacon. A Magyar Telekom árfolyama valószínűleg profitrealizálás miatt csökkent, az elmúlt napokban szépen emelkedett a részvény árfolyama – emelte ki a vezető elemző.
A Mol 50 forinttal, 0,99 százalékkal 5100 forintra erősödött, 4,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 910 forinttal, 2,18 százalékkal 42 660 forintra nőtt, forgalmuk 20,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,34 százalékkal 2920 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 0,77 százalékkal 12 900 forintra esett, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8670,37 ponton zárt szerdán, ez 87,65 pontos, 1,02 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
(MTI)

Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.


