Nyolc fővel ülésezett a lengyel alkotmánybíróság a szokásos tizenöt helyett kedd délután, és így is sikerült elfogadni az intézmény jövő évi költségvetését. A lengyel hatalmi ágak közötti konfliktus azonban messze van még a nyugvóponttól, és ez a devizapiacon is érződik: kedden délelőtt a zloty közel hároméves mélypontra zuhant az euróval szemben.
Pénteken késő délután rohamrendőrök vették körbe az Alkotmánybíróság épületét, az intézmény hivatalban lévő elnökét, Bogdan Święczkowskit pedig nem engedték be.
A Donald Tusk vezette kormány által idén kinevezett nyolc alkotmánybíró közül a legtapasztaltabb, Anna Korwin-Piotrowska bejelentette, hogy 30 napra felfüggeszti Święczkowski és helyettese jogköreit, és átveszi az intézmény irányítását. Ahhoz, hogy az alkotmánybíróság érvényes döntést hozzon, legalább a tagok kétharmadának kell jelen lennie, legalábbis békeidőben.
A 2024-ben kinevezett Święczkowski korábban a Jog és Igazságosság vezette kormány tagja volt. Ő és hat másik alkotmánybíró, akiket szintén az előző kormány választott, puccskísérletként értékelte a péntek este történteket. Az épület körüli sátortáborban hetek óta tanyázó tüntetők, és a rendőrök látványára összegyűlt több ezer ember az ő álláspontjukat képviselte.
Ex lex állapot
A Tusk-kormány a 2023-as hivatalba lépése óta nem ismeri el az Alkotmánybíróság legitimitását, a döntéseiket közel három éve nem veszik figyelembe. A hatalomátvételt tudatosan időzítették Mindenszentek napja elé: így akarták megelőzni egy nagyobb tömegtüntetés kialakulását, és tudták, hogy a köztársasági elnök nem lesz az országban.
Karol Nawrocki éppen Szenegál felé tartott péntek este, de az út közel felénél, Dél-Spanyolország felett elrendelte az elnöki repülőgép visszafordítását. Az államfő hajnali 1 óra előtt érkezett az Alkotmánybíróság épületéhez, átverekedte magát a rendőrsorfalon, nekiesett Korwin-Piotrowskának, végül hajnali 5 óra előtt nem sokkal elhagyta az épületet.
https://t.co/sni7uvIVke
— Maciej Berek (@MaciejBerek) October 30, 2026
Donald Tusk úgy reagált: néha fájdalmas a jogállamiság helyreállítása, de ezen a téren nem köthetnek kompromisszumot.
Az alkotmánybíróknak hivatalba lépésüket megelőzően kötelező esküt tenni a köztársasági elnök előtt. Karol Nawrocki azonban öt új jelölt esetében ezt elutasította, köztük Korwin-Piotrowska esetében is.
Fotó: MTI / EPA / PAP / Leszek Szymanski
„A formális jog szerint ők öten nem alkotmánybírók, mert nem tették le az esküt: azért nem, mert a köztársasági elnök nem volt hajlandó elfogadni. Jogvita van arról, hogy a köztársasági elnök köteles-e aláírni a megválasztott alkotmánybírók kinevezését, ez egy ex lex állapot” – mondta Szent-Iványi István külpolitikai elemző a Privátbankárnak.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint az öt alkotmánybíró jogszerűen foglalhatta el a helyét, mivel a Szejm megválasztotta őket. Később a Velencei Bizottság is megerősítette ezt az álláspontot, vasárnap pedig az Európai Bizottság is állást foglalt Tusk mellett.
A hadsereg az elnökkel, a rendőrség a kormánnyal van
A jogvita nemcsak a testület döntésképességét övezi, hanem az elnök felfüggesztését is. Marcin Matczak alkotmányjogász az X-en azt írta: ugyan Święczkowskit tartja az eddigi legrosszabb alkotmánybírónak, de az eltávolításának nincs jogalapja, hiszen az igazságügyi miniszter nem gyakorol hatalmat az alkotmánybíróság felett. Matczak szerint a lépés súlyos, a jogállamisággal ellentétes hatást vált ki, amelynek következményei még évekig érezhetők maradnak Lengyelországban.
Ze szczątkowych informacji, na jakiej podstawie zawieszono B. Święczkowskiego, wynika, że ma to być art. 19 ustawy o statusie sędziów TK, który mówi, że do spraw nieuregulowanych w tej ustawie stosuje się „przepisy dotyczące praw i obowiązków sędziów SN” i art. 130 ustawy o SN, który pozwala zawiesić sędziego sądu powszechnego, gdy zachowuje się w sposób godzący w powagę sądu. Nie myślałem, że przyjdzie mi kiedyś bronić Święczkowskiego, ale ta podstawa prawna jest nieistniejąca z miliona powodów. Po pierwsze, odpowiedzialność dyscyplinarna sędziów TK jest uregulowana szczegółowo, więc nie można do niej stosować art. 19, który mówi o sprawach nieuregulowanych. Po drugie, z tej podstawy prawnej wynika, że Święczkowskiego zawiesił … Żurek. Bo to minister sprawiedliwości zawiesza sędziego, który jest prezesem sądu powszechnego. Nie wiadomo, kto zawiesił Sochańskiego. O ile minister sprawiedliwości sprawuje nadzór na sądami powszechnymi, nie może go sprawować nad TK – zwłaszcza że sędziowie TK podlegają zgodnie z art. 195 Konstytucji w zakresie sprawowania urzędu tylko Konstytucji, a nie ustawom, jak sędziowie zwykli. Zawieszenie prezesa TK przez ministra sprawiedliwości jest więc działaniem bezpośrednio naruszającym z pięć przepisów konstytucji. Poza tym życzę powodzenia, jak władza się zmieni i ten precedens wobec prezesa i sędziów TK zacznie wykorzystywać nowy Ziobro. Po trzecie, odpowiednie zastosowanie art. 19 nie zostało tu dokonane w odniesieniu do praw i obowiązków sędziów TK, ale do rozszerzenia kompetencji władzy wykonawczej wobec władzy sądowniczej. Podsumowując – dzisiejsza akcja pod TK moim zdaniem grzebie ten organ i kwestię praworządności na dwie dekady. Zdjęcia uzbrojonej policji i interpretacje prawne, według których minister sprawiedliwości może usunąć z urzędu prezesa TK zarządzeniem będą się odbijały potężnym, antypraworządnościowym refluksem przez lata.
— Marcin Matczak (@wsamraz) October 30, 2026
„Nem látok lehetőséget a kompromisszumra Tusk és Nawrocki részéről sem. A helyzetet bonyolítja, hogy köztársasági elnökként Nawrocki a hadsereg főparancsnoka, a kormány mögött viszont ott a rendőrség” – mondta Szent-Iványi.
Święczkowski felfüggesztése miatt hétfőn visszalépett a pozíciójából az ország állandó ENSZ-képviselője, Krzysztof Szczerski, az elmúlt napokban a pekingi és a bukaresti lengyel nagykövet, Jakub Kumoch és Paweł Soloch is lemondott. Kumoch arról beszélt: van, amit nem tud arcvesztés nélkül megmagyarázni, és az alkotmánybíróság válságát ilyen esetnek tartja.
Kedden estére csendes tüntetést szerveztek a Jog és Igazságosság szimpatizánsai a varsói elnöki palota elé, és hasonlóra készülnek több nagyvárosban, például Krakkóban, Wrocławban, Poznańban, Gdańskban, Szczecinben és Katowicében is.
Fotó: MTI / EPA / PAP / Radek Pietruszka
Vétóval béníthatja meg a törvényhozást Nawrocki
Lengyelországban jövő novemberig parlamenti választásokat kell kiírni. „A választási kampány túl korán kezdődött, ez már annak a része. Nem biztos, hogy egy előrehozott választás bármit megoldana: jelenleg a Tusk vezette Polgári Koalíció a legnépszerűbb a közvélemény-kutatások szerint” – mondta Szent-Iványi.
Az ellenzéki Jog és Igazságosság, a libertárius Konföderáció párt és a szélsőjobboldali Korona párt tervei között ugyan vannak átfedések, de a nézetkülönbségek nehezen összehangolhatók egy esetleges koalíció esetén.
„Tragédia lenne, ha a Jog és Igazságosság úgy alakítana kormányt a Konföderációval és az abból kivált, még szélsőségesebb Koronával, hogy még csak nem is a legerősebb párt”
– tette hozzá a szakértő.
A lengyel törvények szerint, ha egy törvényjavaslatot nem ír alá a köztársasági elnök, akkor második próbálkozásra a Szejm 60 százalékának kell azt támogatnia, hogy hatályba lépjen. A Polgári Koalíciónak azonban partnereivel együtt sincs 276 mandátuma a 460 tagú Szejmben, ezért Szent-Iványi úgy látja, akár kezelhetetlenné is válhat a helyzet. „Például ha a költségvetést nem tudják elfogadni, lebénulhat minden, ezt pedig másképp nem lehet feloldani, csak előrehozott választással” – mondta.

Az amerikai elnök nehezen viseli, hogy elveszítette a törvényhozás mindkét házában a többséget a Republikánus Párt, így „béna kacsa” lesz.


