4p
Az elmúlt órákban reális veszéllyé vált, hogy az amerikai és a török csapatok – két NATO szövetséges – összetűzésbe kerülnek egymással Szíriában. A háborús hisztéria még fojtogatóbb légkört teremtett abban az országban, amelyben már egyébként is másfél éve rendkívüli állapot van érvényben. A jogtiprás és az önkény Törökországban már eléri azt a szintet, amelyet pedig 1876-ban az ottomán birodalom meghaladt, amikor a parlament felállításával ellenőrzést kezdett gyakorolni a szultán hatalma fölött.
Recep Tayyip Erdogan (Kép forrása: EPA/YURI KOCHETKOV)

Nem tervezik az amerikai csapatok kivonását az észak-szíriai Manbídzs térségéből, dacára Törökország erre vonatkozó felszólításának – közölte Joseph Votel tábornok, az Egyesült Államok Középső Parancsnokságának főparancsnoka hétfőn. Ezzel reális veszéllyé vált, hogy az amerikai és a török csapatok – papíron két NATO szövetséges! – összetűzésbe kerül egymással. Törökország korábban bejelentette, hogy kiterjeszti a január 21-én a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen indított hadműveleteit az észak-szíriai Afrín kerületről Manbídzsra is. Az ankarai vezetés ezért felszólította az ott lévő, mintegy 2-3000 fős amerikai csapatokat, haladéktalanul vonuljanak vissza az YPG ellenőrzése alatt álló Manbídzs térségéből, és állítsák le a kurd milícia további támogatását, különben szembekerülhetnek a török hadsereg alakulataival.

Háborús hisztéria választási kampányfogásként

A hadműveletek megindulása óta több tucat embert tartóztattak le Törökországban – köztük az országos orvoskamara 11 vezetőségi tagját olyan vádakkal, mint „hivatalnokok sértegetése”, „gyűlölet és ellenségeskedés szítása az emberek között, „az elnök megsértése”, „nyílt megalázása a török népnek, a kormánynak és a katonaságnak”, valamint „támogatás a terrorista szervezeteknek”. Ezek a hajuknál fogva előrángatott vádak jelenleg Törökországban több éves börtönbüntetéssel járhatnak. A legfőbb ügyészség számos nagyvárosban indított vizsgálatot azok után, hogy Erdogan elnök Burza városában egy beszédében nyíltan megfenyegette azokat, akik tiltakozni merészelnek a szír beavatkozás ellen.

A jogtiprás és az önkény az országban jelenleg már eléri azt a szintet, amelyet pedig 1876-ban az ottomán birodalom meghaladt, amikor a parlament felállításával ellenőrzést kezdett gyakorolni a szultán hatalma fölött.  Napjainkban az ankarai törvényhozásnak minimális ellenőrző funkciója sem maradt az elnök felett.  A 2016. július 15-i (ön)puccs óta a szerencsétlen ország egyfolytában rendkívüli állapotban van. Erdogan elnök a katonai felkelés kísérletét már aznap éjjel „Allah ajándékának” nevezte és másnap kihirdették a rendkívüli állapotot, amely révén gyakorlatilag Erdogan permanens egyeduralmat valósít meg.

Káncz Csaba

Lefejezték a modern török értelmiséget

Ebben a fojtogató légkörben az ellenzék joggal tart attól, hogy Erdogan 2019 novemberéig – azaz a következő általános választásokig – fenntartja a rendkívüli állapotot. Egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy az elnök előrehozott választásokat rendezhet még az idén. Erdogan tehát több, mint másfél éve elnöki rendeletekkel kormányoz, amelyek sok esetben egyenesen szürreálisak. A 696-os számú rendelet például 135 törvényt módosít egyszerre, amelyek egyikének sincsen köze a rendkívüli állapothoz, hanem új szabályozást vezet be például a rektor-választásnál, az adóknál és a téli gumiknál!

Az (ön)puccs óta eltelt 18 hónap rendkívüli állapotának örve alatt az alábbi léptékű tisztogatások történtek az országban, derékba törve Törökország 1923-ban megindult modernizációját:

  • 125 294 közalkalmazottat eltávolítottak hivatalából
  • 50 510 embert letartóztattak
  • bezárattak 6 hírügynökséget, 50 újságot, 18 TV-csatornát, 22 rádió csatornát és 1528 egyesületet
  • letartóztattak 145 újságírót és 10 parlamenti képviselőt.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG