4p
A német hírszerzés szerint hatalmi harc kezdődött a Kremlben, és arra lehet számítani, hogy az oligarchák megpróbálják megfékezni Vlagyimir Putyint – írta a Der Spiegel című német hetilap. Közben csecsen zsoldosok jelentek meg Kelet-Ukrajnában.

Az orosz elnök környezetében heves harc bontakozott ki a Nyugattal és Ukrajnával folytatott politika irányának befolyásolásáért a nagyhatalmi dicsőség visszanyeréséért küzdő "keményvonalasok" és gazdasági vezetők között – írta a Spiegel a szövetségi hírszerző szolgálat (BND) helyzetértékelésére hivatkozva.

A lap szerint Gerhard Schindler, a BND elnöke a napokban a Bundestag külügyi bizottságát és a kancelláriát is arról tájékoztatta, hogy az eddig egységesnek látszó orosz kormányzatban repedések keletkeztek. Meglehet, hogy egyes oligarchák a gazdasági szankciók miatt a politikai érdekek fölé helyezik a gazdasági érdekeket, és rövidesen megpróbálják módosítani a Kreml irányvonalát.

A Kreml (Fotó: Wikimedia Commons)

A maláj utasszállító gép tragédiája új helyzetet eredményezett, amelyben az oligarchák kezdhetnek aggódni a Cipruson elhelyezett milliárdjaik vagy londoni villáik miatt, de azt is tudják, hogy nyugati szaktudás és termelő berendezések nélkül az orosz gazdaság hanyatlásra ítéltetett. Ezt egyelőre kevesen merik nyilvánosan kimondani. Köztük van Mihail Kaszjanov volt miniszterelnök, aki egy nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy "másfél hónap alatt összeomlik a gazdaság, ha a teljes orosz pénzügyi szektort érintő szankciókat vezetnek be" – írta a Spiegel.

Az uniós országok a napokban elvi megállapodásra jutottak arról, hogy az eddiginél átfogóbb, egész gazdasági szektorokat – köztük a a pénzügyi szolgáltatások ágazatát és a hadiipart – érintő szankciós intézkedéseket hoznak Oroszországgal szemben az ukrajnai válság miatt, szombaton pedig 15 oroszra és ukránra, valamint 18 szervezetre terjesztették ki az ukrajnai válság miatt elrendelt korlátozásokat. Az egyéneket utazási tilalommal, folyószámláik befagyasztásával sújtják, míg a szervezeteknek zárolják külföldi betéteiket.

Az Európai Uniónak mindenekelőtt az oligarchákat kell megcéloznia büntetőintézkedésekkel, hiszen az orosz vezetés rájuk támaszkodva folytatja a politikáját - mondta a Spiegelnek Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter a Bild am Sonntag című vasárnap lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy már az eddigi szankciók is súlyos gazdasági következményekhez vezettek. "A rubel értéke csökken, az államháztartási hiány emelkedik, a gazdaság teljesítménye romlik, és ezt Putyin is látja" – mondta Schäuble.

Hasonlóan vélekedett Frank-Walter Steinmeier is. A német külügyminiszter a Deutschlandfunk közszolgálati rádióban vasárnap sugárzott interjúban rámutatott, hogy az EU eddig nem jutott el a büntetőintézkedések gazdasági jellegű szankciókat előirányzó harmadik szakaszához, de lépései így is "'kimondottan negatív" hatást fejtettek ki az orosz gazdaságra.

Hangsúlyozta, hogy továbbra is kettős stratégiát kell követni, vagyis egyensúlyba kell hozni a nyomásgyakorlást a tárgyalások iránti nyitottsággal, és nem szabad az ultimátumok politikáját követni, amely elvezetett az iraki háborúhoz, legutóbb pedig hozzájárult a líbiai válság elmélyüléséhez. (Az orosz és ukrán gazdaság romló helyzetéről itt tudósítottunk.)

Két zászlóaljnyi csecsen zsoldos érkezett az ukrán határhoz

Moszkva tovább növeli katonai jelenlétét az ukrán határnál, erről tanúskodik az, hogy két, csecsen zsoldosokból álló zászlóalj érkezett Rosztov-na-Donu oroszországi városba - jelentette ki vasárnap kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője. A "terrorellenes műveletben" részt vevő erők jelenleg Horlivkánál heves harcokat vívnak a szeparatisták ellen. Hozzátette, hogy eddig nyolc katonai járművet és több mint húsz szakadár fegyverest sikerült semlegesíteniük. Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vasárnap nyilvánosságra hozta, hogy pénteken lelepleztek a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében egy csoportot, akik az orosz titkosszolgálat megbízásából zsoldosokat verbuváltak a donyecki és a luhanszki szeparatisták oldalára. A banda tagjait tetten érték, miközben két helybelinek tettek ajánlatot.

A zsoldosokból összeállt csapatot a tervek szerint a fehérorosz határnál adták volna át az orosz titkosszolgálat embereinek, ahonnan utóbbiak egy Rosztov-na-Donuban lévő orosz kiképzőtáborba vitték volna őket. Az SZBU közzétette, hogy a beszervezetteknek havi 1500 dollár fizetés ígértek, valamint jutalmat minden lelőtt ukrán katonáért, megsemmisített katonai technikáért, valamint őrposztért.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Versenyfutás az idővel: mennyi pénzt szerezhetnek vissza Magyar Péterék Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:06
Még meg sem alakult az új kormány, leendő képviselői máris tárgyalnak a belga fővárosban arról, hogyan lehetne feloldani a távozó Orbán-kormány jogállam-ellenes lépései miatt befagyasztott eurómilliárdokat. Az idő ugyanis szorít, augusztus 31-éig teljesíteni kell az Európai Bizottság által szabott feltételeket, december 31-éig pedig le is kell zárni a kifizetéseket. Ezt járta körül a Trend FM-ben hétfő délelőtt főszerkesztőnk, Csabai Károly, aki az adás második részében a hazai ár- és kamatstopok lehetséges jövőjéről is beszélt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG