Magyar Péter kaphatja az Orbán Viktornak szánt brüsszeli pofont

A magyar kormányváltás óta látványos enyhülés történt „Brüsszel” és a magyar vezetés viszonyában. A Tisza-kormány számos reformot hajtott és ígért meg annak érdekében, hogy végre lezárják a Magyarország elleni uniós eljárásokat – és persze azért, hogy a korábban részben befagyasztott uniós pénzek is elkezdjenek érkezni. Ugyan erre még egy kicsit várni kell, a jóindulat megvan brüsszeli részről is, remélhetőleg tehát csak formaság lesz a források egy jelentős részének gyors felszabadítása.

Az új idők új szeleit jelzi az is, hogy az Orbán-kormány által a Magyarország ellen folytatott „brüsszeli ármánykodás” egyik fő alakjának kikiáltott Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) elnökét fogadta szerdán Magyar Péter Budapesten, ahol a Tisza Párt az EPP-hez történő csatlakozásának lehetőségéről is tárgyaltak. (A párt eddig csak az EPP európai parlamenti frakciójához csatlakozott – a szerk.)  

De vannak azért területek, ahol nem ennyire mosolygós a viszony az unió és Magyarország között. Magyar Péter a Weber-találkozón is felhozta a Magyarországra a menekültügyi szabályok megsértése miatt kiszabott, alapból 200 millió eurós, naponta egymillió euróval növekvő bírság ügyét, és erről néhány nappal korábban a Bledi Stratégiai Fórumon is beszélt. Itt „igazságtalannak” nevezte a bírságot, amelyet kormányra kerülése előtt még az Orbán-kormány inkompetenciájának bizonyítékaként hozott fel, és jelezte, hogy a következő hétéves uniós költségvetésről folytatott egyeztetések során az eddig kiszabott bírság jóváírását fogja kérni.

Márpedig a költségvetési tárgyalások már élesben mennek, hiszen a magyar miniszterelnök szerda este éppen erről tárgyalt António Costával, az Európai Tanács elnökével, aki a tagállami fővárosokat járja, hogy kompromisszumokat kössön, illetve álláspontokat és támogatást gyűjtsön az új költségvetés elfogadásához.

Ezeken a tárgyalásokon Magyarország számára súlyos eurómilliárdok forognak kockán, és várhatóan – legalábbis a színfalak mögött – kevésbé a mosolygós csevegés, inkább a kemény alkudozás fog előtérbe kerülni.

És ugyan a pénz Brüsszelnél van, a magyar kormánynak is vannak lapjai. Orbán Viktor korábbi miniszterelnök terve az volt, hogy az új költségvetés megvétózásának fenyegetésével éri el a befagyasztott uniós források feloldását, illetve a Magyarországra jogállamisági ügyek miatt nehezedő nyomás enyhítését – de minderre már nem volt módja, hiszen megbukott.

Vajon Magyar Péter meddig megy el Magyarország – és saját kormánya – érdekeinek képviseletében? Ezt egyelőre nem tudjuk.

Tény, hogy szerdán az is kiderült, az új magyar kormány nem hagyta jóvá Ukrajna 2. és 3. tárgyalási csomagjának átvilágítási eredményeit, ezzel gyakorlatilag megvétózva az ukrán uniós csatlakozási folyamat továbblépését. A magyar vezetés azt szabta a jóváhagyás feltételéül, hogy keleti szomszédunk tegyen lépéseket a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó kötelezettségvállalásainak teljesítésére.

Ötöt is lépnének

Mindenesetre egyes uniós tagállamokban a jelek szerint annyira mély nyomokat hagyott az, amit Orbán Viktor csinált, hogy távozása ellenére is keresztül akarnak vinni olyan változtatásokat, amelyek lehetetlenné teszik, hogy egyetlen kormányfő „túszul ejtse” az egész uniót.

Egy a Politico birtokába jutott, Kaja Kallasnak, az Európai Unió külügyi főképviselőjének címzett levélben a 11 aláíró tagállam képviselői öt javaslatot tesznek arra, hogy miként lehetne gyorsabbá és hatékonyabbá tenni a közös biztonság- és védelempolitikával (KBVP) kapcsolatos döntéshozatalt.

A jelenlegi rendszer szerint a KBVP-döntéseket egyhangúan kell meghozni – ezért is blokkolhatta például sokáig az Ukrajnának szánt, 90 milliárd eurós uniós hitelt az előző magyar kormány.

„Továbbra is konszenzusra törekszünk, ahol csak lehetséges. De biztosítanunk kell azt is, hogy a konszenzusra törekvésnek ez a kultúrája elősegíti a közös cselekvést ahelyett, hogy gátolná azt – ellenkező esetben legitimitásunk ugyan lesz, de erőnk nem”

– fogalmaznak a levélben, amelyet 11 tagállam (Franciaország, Németország, Ausztria, Svédország, Dánia, Finnország, Belgium, Hollandia, Románia és Spanyolország) jegyez.

A javasolt lépések a következők:

1. Nagy hangsúlyt fektetnek a tagállamok közti „lojális együttműködés” elvére, és ennek keretében tartják magukat a megkötött megállapodásokhoz akkor is, ha azok jogilag nem kötelező érvényűek. (Emlékezhetünk például, hogy Orbán Viktor, miután – magyar kimaradással – hosszú kötélhúzás után végül elfogadta az Ukrajnának nyújtandó hitelcsomagot, a Barátság-vezeték leállása körüli vitára hivatkozva a magyar választások utánig blokkolta annak folyósítását. Az uniós vezetők akkor is erre, az uniós alapszerződés részét képező alapelvre hivatkoztak.)
2. A vétó helyett „a konstruktív tartózkodás” gyakorlatának alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy az egyhangú döntést igénylő ügyekben bizonyos esetekben egy uniós ország határozhat úgy, hogy tartózkodik a szavazástól anélkül, hogy ezzel megakadályozná (blokkolná) az EU fellépését. Ilyen helyzet merülhet fel például, amikor az EU elítéli egy nem uniós ország cselekedeteit. (Megint emlékezhetünk, ilyen volt Orbán Viktor híres, 2023. decemberi kávézása az EU-csúcson, amikor a tagállamok Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről szavaztak. A magyar kormányfő nem szavazott igennel, de nemmel sem, inkább kiment a teremből, így a folyamat elindulhatott.)
3. Megtiltani „össze nem függő ügyek” hozzákapcsolását az éppen tárgyalt kérdéshez. Ennek értelmében nem lehetne blokkolni valamilyen döntést azért, hogy valamilyen más ügyben engedményeket csikarjon ki magának egy kormány. (Ilyet is többször csinált az Orbán-kormány, amikor például Ukrajna további támogatásáért vagy az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításáért/megszavazásáért cserébe az uniós források felszabadítását próbálta elérni.)
4. Felszólítják Kallast arra, hogy vizsgálja meg a döntéshozatali eljárások az uniós alapszerződésen alapuló fejlesztését. A legtöbbször ezzel kapcsolatban az úgynevezett passarelle (áthidaló) klauzulákat szokták emlegetni. Ezek lehetővé teszik az uniós döntéshozatali eljárások megváltoztatását a rugalmasság érdekében – például az egyhangú döntésről a minősített többségi döntésre történő áttérést. (Az Orbán-kormány vétóinak megkerülése kapcsán is használtak hasonló eljárást, például idén januárban, amikor az orosz energiaimport egy részének betiltását jelentő REPower EU rendeletet minősített többséggel fogadták el, miközben az akkori magyar kormány szerint ez valójában egy szankciós intézkedés volt, amelyhez egyhangú döntés kellett volna.)
   
   
    
5. Annak hangsúlyozása, hogy amennyiben egy ország „alapvető és megjelölt nemzeti politikai érdekekre” hivatkozva megvétóz egy döntést, akkor ehhez részletesen ki kell fejtenie, milyen érdekekről van szó, és miért sértené ezeket az adott döntés. Ilyen érdekre való hivatkozással ugyanis az adott ország a minősített többséggel eldöntendő KBVP-kérdések ügyében is „meghúzhatta a vészféket”, és megállíthatta a szavazási folyamatot.

Jól látható, hogy amennyiben mindez megvalósulna, az jelentősen korlátozná annak lehetőségét, hogy egyetlen állam a teljes uniós döntéshozatalt megbénítsa. Másfelől azonban nem alakítaná át alapvetően a döntéshozatali folyamatokat, és az öt pontból több inkább ajánlás jellegű, nem kötelező érvényű.

Ha például – tegyük fel – Magyar Péter a Magyarország elleni 7-es cikkely szerinti eljárás megszüntetéséhez és/vagy a menekültügyi bírság eltörléséhez kívánná kötni a következő költségvetés megszavazását, akkor ezt ugyan nyilvánosan nem tehetné meg e pontok értelmében, de mit tehetne a többi tagállam vagy az uniós vezetés, ha mindez egy „füstös szobában”, a nyilvánosságtól elzárva hangzik el egy alsóbb szintű egyeztetésen?

Hasonló a helyzet a „lojális együttműködés” elvével. Lehet erre hivatkozni, de amennyiben nincs mögötte jogi erő vagy automatikusan járó szankció, akkor ugyanúgy a politikai alkudozás része lehet, hogy egy ország tartja-e magát egy megállapodáshoz vagy sem, ahogy eddig.

Az áthidaló klauzulák használata igazából az egyetlen olyan pont, amely megfordítaná a helyzetet, és valóban a többség kezébe helyezné a döntés jogát. Igaz, ez biztosan kinyitná az ajtót elhúzódó perek és jogi eljárások előtt (Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter is arról beszélt az orosz energiaimport kapcsán, hogy bíróságon támadják meg a döntést), de ebben az esetben fordulna a kocka, és a vétózni kívánó államnak kellene várnia a hosszadalmas bírósági vagy uniós jogorvoslati procedúrák végéig, és nem a másik 26 tagállamnak.

Szervezeti átalakítás?

A levélben foglaltakat a Politico értesülései szerint ezen a héten, a külügyminiszterek írországi találkozóján is megvitatják. Ezen a tanácskozáson szó lesz az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) működésének átalakításáról is. Ez a Kaja Kallas vezette szervezet elméletben jelenleg az uniós kül- és biztonságpolitika végrehajtója, azonban tevékenységét világos jogkörök és felelősségek hiányában (is) sok kritika érte az utóbbi időben.

A problémák egyik gyökere az uniós főképviselő kettős szerepe: az Európai Bizottság tagjaként Ursula von der Leyennek és a bizottságnak felel, uniós főképviselőként pedig tagállamoknak. Ráadásul az Európai Bizottság igyekszik a külügyi és védelmi kérdéseket is minél inkább saját hatáskörébe vonni.

A levélben felvázolt terv szerint Kallas ügyvezető alelnöki posztot kapna a bizottságban, és a gyakorlatban ő felügyelné a kereskedelmi, védelmi és segélyezési kérdéseket. Az EKSZ stábjának nagyobbik része is az Európai Bizottság szervezeti felügyelete alá kerülne egy új, külső kapcsolatokért felelős ügyosztály keretében, de a védelmi és biztonsági kérdésekkel foglalkozó tisztviselők az EKSZ-ben maradnának.

Kérdés persze, hogy mindebből mi valósulhat meg – hiszen az unió működésének bármilyen nagyobb átalakításhoz szintén egyhangúság, de legalábbis minősített többség szükséges.