Megszokhattuk, hogy amíg Orbán Viktor volt kormányon Magyarországon, az Oroszország elleni uniós szankciók újabb és újabb köreinek elfogadása körül mindig állt a bál. Igaz, végül aztán a magyar kormány is megszavazta ezeket, némi csúszás, alkudozás, vétóval fenyegetés és nyilvános bírálatok után.
Az Orbán-kormány már csak emlék, azonban a héten mégis heves vitákkal tarkított kemény alkudozásba torkollt, hogy egy tagállam több mint egy hétig akadályozta a személyekre vonatkozó, szeptember 22-én lejáró uniós szankciók meghosszabbítását az Európai Unió nagyköveti tanácsában. Ezúttal azonban nem Magyarország volt a „fekete bárány”, hanem Franciaország.
A francia kormány ugyanis két híres-hírhedt orosz oligarcha, Aliser Uszmanov és Mihail Fridman a listáról történő levételét szabta feltételül a szankciók meghosszabbításának.
Ebben egyébként a franciák Robert Fico szlovák kormányfő kezdeményezéséhez csatlakoztak, ám nehéz elképzelni, hogy a szlovák miniszterelnök egyedül is keresztül tudta volna vinni akaratát a teljes unióval szemben.
De miért volt olyan fontos Franciaországnak Uszmanov és Fridman felmentése az uniós szankciók alól? Hivatalosan a francia kormány csak annyit közölt, hogy „nemzetbiztonsági érdekből” kérik ezt, és hogy Párizs „pozitívan kíván válaszolni nemzetközi partnereinek, akik megkeresték Uszmanov úrral kapcsolatban”.
Sajtóinformációk szerint a háttérben az állt, hogy Uszmanovék levételéért cserébe a franciák Azerbajdzsántól az ottani hatóságok által őrizetbe vett francia állampolgárok szabadon bocsátását kérték.
Fotó: Wikimedia
Az nem teljesen világos, hogy az azeri vezetésnek miért olyan fontos Uszmanov (és Fridman) szankciók alóli mentesítése, bár Uszmanov üzleti érdekeltségei között vannak azeri cégek is, és üzbég származása miatt is több szálon kötődik a „türk” világhoz. (A zsidó származású Fridman esetében ez a kapcsolat nem áll fenn.)
Mindenesetre mindkét milliárdos oligarcha következetesen tagadja, hogy közük lenne az orosz-ukrán háborúhoz, szankciós listára vételüket pedig igazságtalan lépésnek tartották. (Az Orbán-kormány egyébként korábban többször is, először 2022-ben kezdeményezte Uszmanov levételét az uniós szankciós listáról, sőt Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter magának Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek tett ígéretet egy kiszivárgott telefonbeszélgetésük tanúsága szerint arra, hogy Szlovákiával együtt ezt kezdeményezni fogják. Mihail Fridman levételét pedig 2025 márciusától követelte a magyar kormány – eredménytelenül.)
Rossz példát mutatnak
Számos tagállam azonban nem is elsősorban Uszmanov vagy Fridman személye miatt rökönyödött meg a franciák váratlan, a tárgyalások utolsó szakaszában bemutatott húzásán. Hanem azért, mert szerintük ez bizony nagyon rossz precedenst teremt azzal, hogy egyes tagállamok saját érdekeik mentén szólnak bele az uniós szintű szankciókba, gyengítve ezzel azok erejét.
„Őszintén sajnálom két jogilag teljesen alátámasztott bejegyzés eltávolítását a szankciós listáról. A szankciók alapvető elemei az EU az Ukrajna elleni orosz agresszióra adott folyamatos válaszlépéseinek. Növelnünk kell a nyomást Oroszországon és a támogatásunkat Ukrajna irányába” – fogalmazott például Maria Malmer Stenegard svéd külügyminszter.
Az EU-n belül a legnagyobb ellenállást Lettország fejtette ki, amely egészen a vétófenyegetésig is elment.
„Európának nem szabad alkualapként kezelnie a szankciókat. Franciaországnak minden joga és kötelessége megvan, hogy állampolgárainak szabadon bocsátásáért küzdjön. De az ár nem lehet enyhítés egy orosz oligarcha számára, aki a putyini rezsimhez fűződő kapcsolatai miatt került szankciók hatálya alá”
– mutatott rá Richard Kols lett parlamenti képviselő. Végül aztán Andris Kulbergs lett miniszterelnök is beadta a derekát, és tartózkodott a szavazástól, ezzel a gyakorlatban szabad utat adva Uszmanovék levételének a listáról. És végül kedden, az utolsó utáni pillanatban meg is született a megállapodás.
És láss csodát, szerdán Ilham Alijev azeri elnök kegyelmet adott a kémkedés vádjával 2023 végén letartóztatott Martin Ryan francia élelmiszerkereskedőnek. A másik, az alkuban érintettként emlegett francia állampolgár, a korrupció miatt 12 éves börtönbüntetésre ítélt Anass Derraz viszont egyelőre nem kapott kegyelmet.
Baku egyébként korábban határozottan visszautasította azokat a híreszteléseket, hogy a háttérben gyakorolt volna nyomást Uszmanov szankciós listáról történő levétele érdekében, bár az üzletemberre kivetett szankciókat „igazságtalannak” nevezték.
Mit kaptak cserébe a lettek?
Azonban ennél is bonyolultabb alku születhetett a háttérben. Először is, a szankciókat ezúttal nem az eddig szokásos hat hónapra, hanem három évre hosszabbították meg, így 2029-ig – elvileg – nem lesz újabb vita a kérdéssel kapcsolatban.
A lett miniszterelnök pedig később azt is bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdtek Franciaországgal arról, hogy a balti állam csatlakozzon a francia nukleáris elrettentési kezdeményezéshez (tehát a francia nukleáris védőernyőt lényegében kiterjeszthetnék Lettország fölé), a francia kormány pedig ígéretet tett katonai jelenlétének megerősítésére a balti országban.
Kijev csalódott
Ukrajnát viszont nagyon nem tette boldoggá a dolgok ilyetén kimenetele.
„Egyetlen név sem véletlenül szerepel a szankciós listán: mindegyikük annak az oknak a megtestesítője, amiért a háború kitört, és amiért a mai napig tart” – írta Zelenszkij ukrán elnök, külügyminisztere, Andrij Szibiha pedig „szégyenletesnek és indokolatlannak” nevezte a döntést, majd így fogalmazott:
„Moszkva ünnepel, mert elérte, amit akart: a büntetlenség érzését, az EU megalázását és az európaiak közötti megosztottságot.”
Szibiha arra is felszólította az uniós tagállamokat, hogy nemzeti szinten vezessenek be Uszmanovval és Fridmannal szemben szankciókat – Lettország pedig már meg is üzente, hogy ezt meg fogja tenni.
Az orosz vezetés viszont üdvözölte a lépést, mondván az összes uniós szankció törvénytelen, és minden orosz állampolgárt le kellene venni a listáról.
Kettő ment, kettő jön?
De akkor most legalább három évig elcsendesednek a hullámok? Nem úgy tűnik. Csütörtökön a Politico már arról írt: Ukrajna szeretné elérni, hogy Uszmanovék helyett két másik orosz üzletember, Vlagyimir Liszin és Vlagyimir Potanyin kerüljön fel az uniós szankciós listára.
Csakhogy ez a lépés súlyosan sértene uniós gazdasági érdekeket is, mivel Liszin acélipari vállalata Belgium, Franciaország, Olaszország és Dánia területén is működtet üzemeket, Potanyin pedig orosz nikkelt és palládiumot exportál az unió területére, amelyre többek között az európai autóiparnak is nagy szüksége van.
Nem lesz könnyű menet
A másik nagy kérdés, hogy mi lesz a következő nagy uniós szankciós csomag sorsa. A legutóbbi, 21. csomagról is csak hosszú, kemény tárgyalások után sikerült megállapodni, a most történtek pedig újra azt a jelzést közvetíthették a tagállami vezetések felé, hogy lehet és érdemes is alkudozni és a saját érdekeiket képviselni az egyeztetések során.
Ennek ellenére vezető uniós tisztviselők arról beszéltek, hogy októberben mintegy 1600 új szankciós tételt fognak a tagállami külügyminiszterek elé terjeszteni – a mostani tapasztalatok szerint ezekről sem várható könnyű megállapodás.
Új alapokra helyezték a vállalatot.



