7p

Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.

Tavaly ősszel, év végén több kriptovaluta-szolgáltató kivonult Magyarországról a túl szigorú kriptovaluta-szabályozás miatt. Az előző kormányzat által hozott kemény kriptovaluta-rendelkezések, főleg az európai jogszabályokon túlmenő tranzakció-átvilágítási (validálási) előírások eltörlése után ugyanakkor éledezni látszik a hazai kriptovaluta-piac.

Így néz ki egy ethereum emlékérme
Így néz ki egy ethereum emlékérme
Fotó: Pixabay.com

A törvénymódosítás július végi elfogadása, majd augusztus eleji életbe lépése óta már több vállalkozás jelezte, hogy ismét vagy először szolgáltat a magyar piacon.

50 dollárral kedveskednek

Az eToro is azok közé közé tartozik, amelyek korábban kivonultak a magyar piacról. Nemrég bejelentette, hogy visszatér, sőt, akciót is kínál a magyar felhasználók számára. Aki legalább 200 dollárt fizet be, az 50 dollár értékű kriptóeszközt kaphat, amennyiben megfelel a feltételeknek.

Az eToro egyébként a nagy nemzetközi online brókercégek közé tartozik. Univerzális szolgáltató próbál lenni, így részvények, ETF-ek (vagyis tőzsdén kereskedett alapok), indexek és árupiaci termékek is elérhetők náluk. A kriptós kínálata is viszonylag széles.

Az eToro akciója a honlapján
Az eToro akciója a honlapján

A visszatérő cégek másik képviselője a Lightyear, amely már a törvénykezési szakaszban jelezte, hogy amint lehet, be fog újra lépni a piacra. Azóta befektetők elmondása szerint meg is jelent a cég mobilalkalmazásában mintegy tucatnyi kriptoeszköz, mint választható befektetési eszköz.

Belép az Interactive Brokers?

Az Interactive Brokers is a nagy nevek egyike az online brókercégek világában, szerteágazó (és eléggé bonyolult) szolgáltatáspalettával, amelyek közül a magyar felhasználók számára a kriptós üzletág mostanáig szünetelt. Szeptember első felében levélben tájékoztatta az ügyfeleket, hogy ismét elérhetővé válnak ezek a szolgáltatásai is.

Ez a cég egyébként, hasonlóan például a Robinhoodhoz, egyre nagyobb hangsúlyt fektet a kriptós szolgáltatásokra. Egy erről szóló sajtóközleményben az idén nyáron azt írták, hogy a széles paletta mellett a legalacsonyabb költségszint kialakítására is törekednek. A Robinhood kriptós nyomulásáról nemrég itt írtunk:

A CoinCash már előre örült

Még az elsők között helyezte kilátásba a visszatérést a CoinCash nevű magyar vállalkozás, amely ráadásul a nyáron első magyar szolgáltatóként engedélyt is kapott az MNB-től az európai MiCA rendelet szerinti kriptoeszköz-szolgáltatások végzésére. Akkor a szolgáltatások fokozatos (újra)bevezetését ígérték.

A cég már a jogszabály-módosítás életbe lépése előtti napokban bejelentette, hogy fokozatosan vissza kíván térni, és néhány hét múlva újra kínál majd kriptót, ezt az ügyfeleknek is megírták augusztus elején. Azóta azonban nem jött újabb információ.

A Bitpanda, amely végig itt volt

Nem tér vissza, mert el sem ment – a Bitpanda az előző kormányzat alatt, a szigorú jogszabályok mellett is tudott engedélyt szerezni. Így nem kellett kivonulnia a piacról, sőt, egy ideig ez volt az egyetlen, hazai engedéllyel rendelkező szolgáltató.

Az osztrák tulajdonú, szintén más befektetési formákkal, hagyományos értékpapírokkal is foglalkozó vállalatról, vállalkozásról egyébként itt írtunk korábban:

A Binance-nak akkor annyi?

A világ legnagyobb kriptovaluta-tőzsdéje, a Binance a mai napig sem rendelkezik európai uniós engedéllyel, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy korábban az Egyesült Államokban komoly jogi eljárások nyomán elmarasztalták, és a fő tulajdonos, volt vezérigazgató egy ideig szabadságvesztését töltötte.

Ilyesmire enged következtetni az a sajtóhír is, amely szerint az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde személyesen lépett közbe, hogy megakadályozza az uniós szintű működési engedély megszerzését Görögországban – írta a Wall Street Journal meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

A Revolut kriptózik, és mi?

Egyelőre nincs hír arról, hogy a Revolut, a magyarok egyik kedvenc pénzügyi szolgáltatója visszatér-e a magyar piacra vagy sem, de azt valószínűsíthetjük, hogy előbb-utóbb igen. A cégnél ugyanis látszik, hogy kiemelt területnek számítanak a kriptovaluták.

Erről tanúskodik az is, hogy nemrég saját kriptoérmét (stabilérmét, az euróhoz kötött kriptovalutát) hozott forgalomba, valamint egy új stratégiát is publikált, amelynek eleve az van a címében, hogy gyorsítanak a kriptoszektorban.

Az OKX, a Bybit, a Coinbase és a Kraken olyan nagyobb kriptovaluta-tőzsdék, amelyek már rendelkeznek európai uniós engedéllyel különböző weboldalak alapján. Ezeknél a tőzsdéknél van esély arra, hogy ma vagy nemsokára nyithatunk számlát jogi korlátozások nélkül. (A korlátozások alá eső országok listáját általában a felhasználási feltételekben vagy a gyakran feltett kérdések között szokták közölni.)

Nagyobb kriptovaluta-tőzsdék (CEX-ek) EU-s engedéllyel
Nagyobb kriptovaluta-tőzsdék (CEX-ek) EU-s engedéllyel
Fotó: Casptracker.eu

 

Mit akar a magyar kormány?

Sopov Ildikó Éva parlamenti képviselő, a Tisza-kormány kriptós szakpolitikusa a Bitcoinbázisnak adott interjúban részletesen elmesélte, miért nem volt megfelelő a korábbi törvény, miért fontos a kiszámítható, uniós szintű kriptovaluta-szabályozás, és hogyan látja a magyar kriptoipar esélyeit a Tisza-kormány alatt.

Szerinte a legfontosabb alapelv a kiszámíthatóság és a „level playing field” (egyenlő versenyfeltételek, vagy kiegyenlített versenykörnyezet). A piacra belépőnek pontosan tudnia kell, milyen szabályokkal kell számolnia, hogy erre üzleti modellt tudjon építeni.

A kriptopiacnak nem a szabályozás hiányára van szüksége, hanem jól kialakított, natív szabályokra, amelyeket olyanok alkotnak, akik valóban értik a technológiát és az üzleti modellt. Mivel a technológia gyorsan fejlődik, a szabályozónak folyamatosan monitoroznia kell a piacot, és jogbiztonságot kell teremtenie, hogy a szereplők hosszú távra tudjanak tervezni.

Kriptóparadicsommá lehetnénk?

Sopov Ildikó Éva adópolitikai kérdésben nem foglalt állást, de megjegyezte, hogy Magyarországon a jelenlegi 15 százalékos kriptóadókulcs a régiós versenytársakhoz képest magasnak számít. Ez sok magyar kriptós közösségi tagot késztet külföldre költözésre – például Máltára vagy Paraguayba.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Szerinte érdemes volna megfontolni egy, a némethez hasonló modellt, ahol egy bizonyos tartási idő után a nyereség adómentessé válik. Ez sokakat hazacsábíthatna, és Magyarországot regionális kriptoparadicsommá tehetné.

Magyarországnak is kialakulhatna egy versenyképes kriptoipara, hasonlóan Csehországhoz, Lengyelországhoz vagy Máltához, ha a szabályozási környezet nemcsak megfelelésre kényszerít, hanem aktívan támogatja is a betelepülést. A kulcsszó szerinte a „támogató szabályozási környezet”. Ennek hiányában a startupok könnyebben választanak kedvezőbb adózású és egyszerűbb ügyintézésű országokat.

A szakember szerint a Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank már most előre gondolkodik egy támogató szabályozási és végrehajtási környezet kialakításán, amely nemcsak a hazai startup-ökoszisztémát erősítené, hanem külföldi alapítókat is Magyarországra vonzana.

Van-e jogorvoslat a károsultaknak?

A még a Fidesz-kormány által hozott validátori törvény miatt kárt szenvedőknek – például a piacról egyik napról a másikra kivonuló Revolut ügyfeleinek – a politikus szerint a hatályon kívül helyező jogszabály alapján nincs jogorvoslati lehetőségük. A szolgáltatók az akkori bizonytalan jogi környezetben döntöttek úgy, hogy leállítják a szolgáltatást és visszaváltják az ügyfelek kriptóját, ez szolgáltatói döntés volt, amelyhez a törvény semmilyen kártalanítási vagy jogorvoslati rendelkezést nem kapcsolt.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42430 41510 42450 +1,90% 0 0 11 119 218 770 HUF 2026-10-16 17:14:17
MOL 5075 5010 5080 +0,50% 0 0 3 347 695 400 HUF 2026-10-16 17:05:23
MTELEKOM 2692 2656 2718 +1,20% 0 0 1 852 697 934 HUF 2026-10-16 17:05:15
RICHTER 12470 12460 12810 -1,89% 0 0 2 370 109 580 HUF 2026-10-16 17:05:26
OPUS 213 210 226 -1,39% 0 0 44 419 769 HUF 2026-10-16 17:09:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:51
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt le pénteken
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1016,35 pontos, 0,7 százalékos emelkedéssel, 145 471,12 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan ébredtek az amerikai befektetők, olcsóbb lett az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:32
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru 3,7 százalék – A szám, ami a frászt hozta az aranyra, hát még az ezüstre
Czwick Dávid | 2026. október 16. 15:10
Csak pillanatnyi megingást vagy egy egyre nagyobb medvét látunk? Látványos eladási hullám söpört végig a nemesfémek piacán, mivel egy nem várt adat ráijesztett a befektetőkre. Az ezüst valósággal kapitulált, de a lélektani szinteket áttörő arany alól is kirántották a talajt. Vajon lesz ez még rosszabb is? Erre is keressük a választ. Íme a részletek. 
Részvény / Deviza / Áru Magára talált a tőzsde, kiemelkedik a mezőnyből a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,44 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG