3p
Egyre inkább lekerül az asztalról Törökország EU-tagsága, egyrészt mert az öreg kontinens nem nézi jó szemmel Erdogan tisztogatását az ellenzék közt, másrészt a csatlakozási tárgyalások egyébként is lassan 11 éve húzódik. A török elnök most már arról beszél, hogy nekik tulajdonképpen nem is kéne az EU.

Törökországnak már nincs szüksége az európai uniós tagságra, de egyoldalúan nem vonul ki a megfeneklett csatlakozási tárgyalásokból - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan. Törökország 1995-ben lépett vámunióra az Európai Unióval, amelynek 1999-től tagjelöltje lett, 2005-ben pedig a teljes jogú csatlakozásról is megkezdődtek a tárgyalások.

A megtorlások már nem fértek bele

A folyamat az utóbbi egy évben holtpontra jutott. Az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács 2016 decemberében úgy döntött, hogy a tavaly nyári törökországi puccskísérletet követő elnyomó intézkedések miatt nem nyit újabb csatlakozási fejezeteket Ankarával.

A 35 megvitatandó fejezet közül 11 év alatt csak 16 fejezetet sikerült megnyitni, és mindössze egyet tudtak lezárni, a tudományos és kutatási fejezetet.

Az Európai Parlament is éles bírálatokat fogalmazott meg Törökországgal szemben, a képviselők már két állásfoglalásban is a csatlakozási tárgyalások felfüggesztését követelték.

A vámuniótól is elbúcsúzhatnak?

A szeptember 24-i német parlamenti választás előtt Angela Merkel német kancellár és kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz szeptember 3-ai televíziós vitájában élesen bírálta Ankarát. Schulz a Törökországgal folytatott EU-csatlakozási tárgyalások megszakítását sürgette. Kiemelte, hogy Erdogan vezetésével ellenpuccs zajlik Törökországban.

Az Erdogan-féle Törökország nem lehet az EU tagja, mert a tisztogatással minden határt átlépett, ezért meg kell szakítani az EU Törökországhoz fűződő gazdasági és pénzügyi kapcsolatait is, beleértve az előcsatlakozási támogatásokat és a vámuniót.

Merkel nem akarja a törököket az EU-ban látni

Merkel egyébként hangsúlyozta, hogy sem ő, sem pártja soha nem akarta, hogy Törökország uniós tag legyen. Azonban a Törökországban raboskodó német állampolgárok miatt nem szabad becsapni az ajtót - tette hozzá. Mint mondta, ugyan napirendre lehet venni a csatlakozási tárgyalások megszakítását, de először az előcsatlakozási pénzügyi támogatást kell felfüggeszteni és gazdasági nyomást kell gyakorolni Ankarára.

Csalódást okozott az EU

Erdogan mai felszólalásában egyúttal arról is beszélt, hogy Ankarának a terrorszervezetek ellen vívott harcában a legtöbb csalódást az unió országai okozták. Európa ma olyan hely, ahol a terroristák karjukat lóbálva járhatnak és szervezkedhetnek Törökország legitim kormánya ellen - fogalmazott a török elnök.

Ezzel elsősorban azt nehezményezte, hogy a délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató Kurdisztáni Munkáspárt (PKK), valamint a tavaly júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen vezette nemzetközi mozgalom szimpatizánsai több nyugat-európai országban szabadon végezhetik a tevékenységüket.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG