Megkezdte az ország a kilábalást az adósságcsapdából - mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap Szekszárdon a Tolna megyei önkormányzat megyenapi ünnepségén; a tárcavezető ezt követően aláírta a PPP-konstrukcióban épült bátaszéki uszoda kiváltásáról szóló szerződést.
Visszafizettük az IMF-hitelt, megszűnt a Magyarországgal szemben 2004-ben indult túlzottdeficit-eljárás, az ország az adósságterheit lerakva képes egyre jobban teljesíteni - mondta a miniszter a szekszárdi megyeházán.
Emlékeztetett arra is, hogy a kormány 1956 önkormányzat 600 milliárd forintnyi adósságterhét vállalta át.
Ugyanezt a célt szolgálja a PPP-konstrukcióban (Puplic Private Partnership) - a köz- és a magánszféra együttműködésében - épült sportlétesítmények kiváltása - tette hozzá.
Mint mondta: a kormány célja a felelős vagyongazdálkodás jegyében, hogy az önkormányzatoknak térítésmentesen juttasson ingatlanokat, amelyek beruházások, fejlesztések alapjául szolgálhatnak.
A Tolna megyei fejlesztésekről szólva mások mellett kiemelte a dombóvári kórház korszerűsítését, amelynek támogatásáról már döntés született, a Duna-projekt most zajló árvízvédelmi munkáit, a Tengeric-Szedres, illetve a Paks-Kölesd összekötő út építését.
Az ünnepség után a fejlesztési tárca vezetője, Bognár Jenő (Fidesz-KDNP), Bátaszék polgármestere, valamint Werner Mihály, az Alisca Bau Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója aláírta a PPP-beruházással 2008-ban épült bátaszéki tanuszoda állami átvételéről szóló szerződést. A 470 millió forintból épült uszodát 377 millió forintért vásárolta meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., amely térítésmentesen átadja azt a bátaszéki önkormányzatnak - ismertette a miniszter.
Németh Lászlóné az MTI kérdésére elmondta: 2012-ben országszerte 34 sportlétesítmény kiváltásáról kezdődött tárgyalás.
Eddig 11,9 milliárd forintot fordítottak PPP-s sportingatlanokra, a fennmaradó szerződések kiváltására még 12-13 milliárd forint szükséges - tette hozzá.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
4 órája
-
Szívhatja a fogát: nem okozott örömöt a forint
4 órája
-
Hatéves mélypontra süllyedt az EU-ba bejutó migránsok száma, de bármikor berobbanhat egy újabb válság
5 órája
-
Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
5 órája
-
Európában is kiemelkedő volt a budapesti piac
5 órája
-
Ismét sikeresen vitt be csapást „Magyar” egysége Oroszországban
6 órája
-
A nap képe: így ünnepelték a tiszás képviselők az új államfőt
7 órája
- Kritikát is megfogalmazott első beszédében az új köztársasági elnök
- Íme: ennyiért vehet eurót kedden reggel
- Havasi Bertalan reagált a kormány feljelentésére, politikai támadásról beszél
- Szakértő: többszázan halhattak meg Magyarországon a hőkupolák alatt
- GKI: ezért nem folytatható az eddigi gazdasági modell
- Idő előtt távozhat a legfőbb ügyész
- Nagy változás jön szerdától, új szabályok élesednek a csomagolásoknál
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
Elsöprő vendégéjszakaszámok Szlovákiában
15:51
-
Friss felmérés: így fesztiváloznak a magyarok
14:31
-
Rugalmasabb jegyek, erősebb biztosítás, több mérföld – könnyítéseket vezet be az Emirates
11:10
-
Egyetlen kártyával generál vendéget Karintia – miért nem teszi meg ugyanezt a Balaton?
10:21
-
Műemlékké nyilvánítanák a Tito-feliratokat Szlovéniában
07:45
-
Baka András Magyarország új köztársasági elnöke
15:32
-
Konganak az egri éttermek, az ide látogatóknak „Egyszerűen üres a zsebük” – súlyos látlelet Eger turizmusáról
13:22
-
Sior: rajzok haza 99.
08:40
-
Ismeretlen férfit keresnek egy egri motor megrongálása miatt – felismeri valaki?
08:37
-
Huszti Péter: „Megérett a Vágner-csapat a leváltásra”
07:13
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Mi történik a forinttal? Ennyiért vehet egyetlen eurót
2026. augusztus 11. 07:18
-
Ruff Bálinték feljelentést tettek Orbán Viktor videói miatt – Kaminski Fanny is érintett
2026. augusztus 11. 12:28
-
Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
2026. augusztus 11. 19:50
-
Megnyílt a föld Kolumbiában – messze száz felett az áldozatok száma
2026. augusztus 11. 06:19
-
Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
2026. augusztus 11. 13:44
Augusztus 31-től megszűnik a bizalmi vagyonkezelésbe adott vagyonelemek felértékeléséhez kapcsolódó 15 százalékos szja-mentesség. 


