PPP
Makro / Külgazdaság
Nem ért véget a kínai csoda, csak az eladósodástól félnek
Fellegi Tamás | 2017. január 26. 16:30
Egy-két éve a világ attól kezdett élni, hogy a kínai gazdasági növekedés lelassul, és nem lesz, aki húzza a világgazdaságot. Nos, eleve túlzott volt az aggodalom, mivel van még pár nagy növekvő, köztük a kínaival megegyező népességgel rendelkező India, de most már látszik, hogy Kína továbbra is jól húz, csak az államnak egy kicsit a zsebébe kellett nyúlnia.
Karrier
Mitől lehetnének jobbak a magyar egyetemek?
Privátbankár.hu | 2017. január 26. 13:27
A kormány szerint a minőségi oktatás elsősorban nem rajtuk múlik.
Vállalat
Több milliárdos teher került le az egyetemek nyakáról
Privátbankár.hu | 2017. január 11. 12:28
Tavaly decemberben mintegy 29 milliárd forintértékben 12 egyetemi PPP-projekt sikerült kiváltani.
Vállalat
Itt a folytatás: újabb egyetemek szabadulnak meg az előnytelen szerződésektől
Privátbankár.hu | 2016. december 20. 12:34
További intézményeket vált ki a korány a PPP-konstrukcióból.
KKV
Még 12 milliárdot költ sportlétesítmények kiváltására a kormány
Privátbankár.hu | 2013. szeptember 1. 16:43
A bátaszéki uszoda 470 millióból épült, az állam most 377 millióért vásárolta vissza és adta ingyen az önkormányzatnak. Eddig közel 10 milliárd ment el PPP-s sportingatlanok kiváltására és még egy stadionnyi pénzt szán erre a kormány.
KKV
Cáfolta a fejlesztési miniszter, hogy megvennék a Vodafone-t
Privátbankár.hu | 2013. március 11. 17:02
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a parlament gazdasági, valamint önkormányzati bizottságának együttes ülésén hétfőn cáfolta, hogy az állam mobilszolgáltatót akar vásárolni, viszont megerősítette, hogy az e-útdíj kiépítése határidőre megtörténik.
Ingatlan
A MüPa 11 milliárdos éves díján is faragna a kormány
Privátbankár.hu | 2012. április 28. 09:52
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 8-10 korábban kötött PPP-szerződést bontana fel, ezzel pedig 3 milliárd forintot spórolna meg az államnak. A fejelsztési tárcánál a Művészetek Palotája 11 milliárdos éves díját is sokalják.
Makro / Külgazdaság
Nincs pénz a PPP-projektek kiváltására, marad az alkudozás
Privátbankár.hu | 2011. december 27. 07:19
Kifogyott a szél a vitorlából: a kormány harcos lendülettel ment neki a PPP-projekteknek, csakhogy azok kiváltására egyelőre nincs pénz. Az NFM államtitkára szerint addig megpróbálnak alkudozni, míg nem teremtik elő a fedezetet.
Friss
Nemzetközi
Egy zöldségesnél talált 8 milliárd forint értékű kábítószert a német rendőrség
Ebből az anyagból ez lehet az eddigi legnagyobb fogás.
25 perce
Nemzetközi
Még szorosabbra fűzi a barátságot Oroszország és Észak-Korea
Feltétel nélkül támogatja Észak-Korea az orosz célok elérését Ukrajnában. Jönnek az újabb katonák?
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
A Fidesz szokásos embere feljelentette Ruszin-Szendi Romuluszt
11:11
-
Történelmet írt a hazai részvényindex
09:09
-
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára
07:07
-
Itt az amerikai hidegzuhany Európának
06:06
-
Moszkva katonai kudarcának oka Ukrajnában, hogy a műholdas hírszerzésben végleg alulmaradtak
05:05
Turizmus Online cikkei
-
Nyitva az Icce Borterasz – a Káli-medence egyik mesebeli zsákfalujában
08:08
-
MÁV: figyelmeztető piktogramok a balatoni vasúti átjárókban
08:08
-
Egy közel 10 ezer éves ősi város, ahol a török nők szava döntött
07:07
-
Balaton-átevezés – több mint négyezren lapátoltak a tavon
07:07
-
Így találhatod meg álmaid szállodáját Máltán jó áron
05:05
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
top 24
-
Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
2025. július 12. 14:45
-
Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
2025. július 13. 06:11
-
Hétfőtől újra szembejön a valóság a magyar kormánnyal
2025. július 13. 08:34
-
Egyre több magyar vásárol lakást Spanyolországban
2025. július 12. 16:31
-
Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
2025. július 12. 13:17
