2p

Ebből az anyagból ez lehet az eddigi legnagyobb fogás.

A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhalt tartománybeli zöldségboltban bukkantak – közölték vasárnap a helyi hatóságok.

A nyomozás során kiderült, hogy egy Landsberg településen található zöldségboltba raklapokon gyümölcsöt szállítottak, de a szállítmányba kábítószert rejtettek. A tisztviselők szombaton több mint 20 gyanús raklapot foglaltak le – közölte a rendőrség és az ügyészség közös közleményben.

A raklapok közül eddig négyet vizsgáltak meg törvényszéki úton, és megállapították, hogy mintegy 300 kilogramm Captagont tartalmaztak mintegy 1,7 millió tabletta formájában, amelynek piaci értéke több mint 20 millió euró (8 milliárd forint).

„Valószínűleg ez az egyik legnagyobb fogás ebből az anyagból Németországban”

- közölte a rendőrség és az ügyészség.

A gyanúsítottak ellen, akik jelenleg nem tartózkodnak Németországban, nyomozás folyik.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Belgium Európa első „drogköztársaságává” válhat
Bózsó Péter | 2025. november 15. 17:31
Belgium nem mindig volt Európa kábítószer-központja. Mélytengeri kikötői, a folyamatos konténerforgalom és a schengeni övezet szabadsága álommá teszik az országot a drogkereskedők számára – és rémálommá a bűnüldöző szerveknek.
Nemzetközi Megy ez? Békemegállapodás született egy véres háborúban
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 17:09
Elhallgathatnak a fegyverek Kongóban.
Nemzetközi Egyre nagyobb pácban az ukránok – már el is ismerték a visszavonulást
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:08
Zaprizzsja megyében kellett feladniuk egy települést, hogy mentsék a katonáik életét.
Nemzetközi Egykilós aranyrúddal vásárolta meg Trump jóindulatát egy delegáció
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 15:44
A svájciak győzködés helyett az egyszerűbb utat választottak: a szemérmetlenül hízelgő ajándékozást.
Nemzetközi Tartósan kettéosztanák a Gázai övezetet, a palesztinoknak nem lesz újjáépítés?
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:11
A lakosság nagy része a „vörös zónában” maradhat.
Nemzetközi Sorozatban gyárt polipokat Ukrajna – főhet a feje az orosz légierőnek?
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 12:27
Drónvadász drónokat onthatnak az ukrán üzemek.
Nemzetközi Jó hírt kapott Lengyelországból Orbán Viktor
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 10:58
Mégis újjáéledhet a visegrádi négyek?
Nemzetközi Dühönghet Putyin: Ukrajna néhány perc alatt elintézte az olajexport egy jó részét
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 10:07
Világméretben is óriási kiesést jelent a novorosszijszki csapás.
Nemzetközi Közeleg az újabb háború? Hatalmas robbanás Kasmírban, száz méterekre repültek a testrészek
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:23
Csak baleset történt? Tovább nő a feszültség Indiai és Pakisztán között.
Nemzetközi Balhé Szerbiában: két nappal megválasztásuk után mondtak le a médihatóság tagjai
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 08:36
A Vajdasági Magyar Szövetség is az események sűrűjében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG