4p
A bajor konzervatív CSU követeléscsomagot állított össze menekültkérdésben, amelyben a menekültek számának korlátozása, a burkaviselet megtiltása, a jogtalanul ott tartózkodók következetes kiutasítása áll. Összességében a menekültpolitika jelentős szigorításáról van szó, amivel erősen szembehelyezkednek a CDU-val és Merkellel.

A további konfliktusok a CDU-val programozva vannak abban a dokumentumban, amelyet a CSU (a CDU bajorországi, szintén konzervatív testvérpártja) állított össze a menekültüggyel kapcsolatos követeléseiről – írja a bajor BR24 honlapja. Ebben az van, hogy a befogadott menekültek számát évi 200 ezerben kéne maximálni, a tartózkodási jog nélküli menekülteket konzekvensen ki kell utasítani. Meg kell tiltani a burka viseletét, és meg kell szüntetni a kettő állampolgárságot, tranzitzónákat kell felállítani.

A követelések nagy része nem új, de egybe csomagolásuk igen. A CSU törvényt szeretne a bevándorlás korlátozásáról, amelyben a keresztény-nyugati kultúrkörből származó bevándorlók előnyt élveznek. Szerintük az államnak kell eldöntenie, kiket fogad be, nem a migránsoknak. A menekülés okainak felszámolása mellett arra is törekednének, hogy a menekülteket minél hamarabb visszaküldjék a származási országukba.

A BR24 szerint ez a követeléscsomag, amelyet a hétvégén a párt elnöksége elé készülnek terjeszteni, tovább élezi majd az ellentéteket a koalíciós partner CDU-val és Angela Merkel kancellárral.

Más vitás kérdésekről is szólnak, az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók leépítését kérik, biztonsági okokból a hadsereg belföldi bevezethetőségét szorgalmazzák és lehetővé akarják tenni egyes személyes adatok számítógépes tárolásának meghosszabbítását. Szupergyors internetet vezetne be egész Bajorországban, csökkentené a szülők nyugdíjjárulékát és vitába száll a szocialista SPD-vel is, amely mindenféle adóemelés ellen tiltakozik.

A CSU az AfD-t (a szélsőjobboldali, idegenellenes, rasszista pártot) szajkózza – írja a Süddeutsche Zeitung kommentárja. Angela Merkel kancellár nemrég intett mérsékletre, most pedig a CSU egy nagy pofonnal felérő követelésekkel jött elő. A nyugati kultúrkörből jövő bevándorlók előnyben részesítése, a burka és a niqab viseletek betiltása a szerző szerint olyan ötletek, mintha éjféli sörsátor-látogatás során születtek volna.

Angela Merkel a napokban szólította fel a felelősséget viselő német politikusokat a „verbális leszerelésre”, szóhasználatuk finomítására. Mondván, hogy ha az ő szóhasználatuk is eszkalálódik, akkor az ellenfeleik fognak nyerni. (Valószínűleg a szélsőjobbra gondolt.)

A szerző cáfolja a CSU több állítását, például a muzulmán nők 70 százaléka Németországban még kendőt sem tesz a fejére, burkát és niqab-ot pedig csak néhány százan hordanak, a menekültek számának korlátozása pedig alkotmányellenes lenne. Megállapítja, hogy eddig az olyan kísérletek, amelyek az AfD-t jobbról próbálták előzni, csak a CDU szavazatvesztéséhez vezetett.

A Handelsblatt a baloldali SPD egyik vezetőjét idézi, aki szerint a CSU-nál az „értelem a bőrnadrágba csúszott le”. Szerinte az SPD az alkotmányos jogokat csorbítaná, ami nagyon tetszeni fog majd a szélsőjobboldali AfD-nek. A Zöldek egyik politikusa szerint Horst Seehofer jobboldali populista követeléseket hangoztat, és a CSU-t az AfD bajor szárnyává akarja alakítani.

Maga az AfD is úgy gondolja, hogy a CSU követeléscsomagja nekik kedvez leginkább. Elsősorban azért, mert a CSU, amely a kormányzó koalíció tagja, csak beszél erről, jó pontokat akar szerezni a társadalomban, de valójában nem tesz semmit. Ha cselekedne is, akkor az AfD-nek nehezebb lenne – mondta a szélsőséges szervezet egyik vezetője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG