A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja a ciprusi gazdaságról összeállított éves jelentésében kiemelte azt a véleményét is, hogy - jóllehet nem ez a cég központi forgatókönyve - érdemi a kockázata Ciprus kényszerű euróövezeti távozásának.
Miután a ciprusi gazdaságban nincsenek azonosítható erőteljes növekedési források, a Moody's szerint az országban 2016 előtt nem várható gazdasági növekedés.
A hitelminősítő, amely a rendkívüli befektetői kockázatokra figyelmeztető, mélyen spekulatív "Caa2" besorolással tartja nyilván Ciprus államadósságát, közölte, hogy nagyon alacsonynak tartja a ciprusi kormány pénzügyi erejét, tekintettel a magas adósságteherre és a várható jelentős költségvetési finanszírozási igényekre.
A mentőöv csak kicsit segített
Az azonnali szuverén likviditási kockázatokat enyhítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az EU és az eurójegybank (EKB) alkotta trojka 10 milliárd eurós finanszírozási segélyprogramja, amelyről áprilisban jött létre megállapodás, valamint nemrégiben végrehajtott hazai szuverén adósságcsere, amelyet egyébként a Moody's államcsődeseménynek tekint. Mindazonáltal a cég továbbra is úgy tartja, hogy távolról sem biztosított a ciprusi közfinanszírozási rendszer fenntarthatósága - áll a hitelminősítő londoni elemzésében.
A Moody's szerint különösen a mély recesszió az a tényező, amely miatt erősen valószínű, hogy a ciprusi kormány nem tudja teljesíteni a trojka finanszírozási programjának célkitűzéseit.
A többiek sem számítanak sok jóra
Nemrégiben a két másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poor's "korlátozott", illetve "szelektív" nem fizetői - RD", illetve "SD" - szuverén besorolásokkal látta el egy időre Ciprust, a finanszírozási programban foglalt kötvénycsere kondíciói miatt.
Mindkét cég kiemelte indoklásában, hogy az érintett kötelezettségek lejáratának kiterjesztése a kötvény eredeti kuponjának megtartásával érdemben rontotta a kondíciókat a kötvénybefektetők számára.
Más nagy londoni házak mély depressziót jósolnak a következő évekre a ciprusi gazdaságban, és szintén nem zárják ki Ciprus euróövezeti távozásának lehetőségét. A egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcsoport, a Capital Economics a ciprusi fejleményekről nemrégiben összeállított helyzetértékelésében felidézte, hogy Izland hazai összterméke hozzávetőleg 12 százalékot zuhant az izlandi bankválság kirobbanását és a tőkekorlátozások bevezetését követő két évben, annak ellenére is, hogy az izlandi jegybanki kamat meredeken csökkent, és a helyi fizetőeszköz 50 százalékkal gyengült.
Ez utóbbi lehetőségek nem állnak Ciprus rendelkezésére, és a ciprusi gazdaság a tavalyi 2,4 százalékos visszaesés után a következő két évben évente produkálhat akár 5-10 százalékos GDP-zuhanásokat - jósolták a Capital Economics londoni elemzői.
A Goldman Sachs (GS) globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének nemrég összeállított prognózisa szerint a túlméretezett ciprusi pénzügyi szektor - és ennek következtében az összes kapcsolódó jogi, tanácsadói, ingatlanfejlesztési és kiskereskedelmi ágazat - összeomlása olyan mértékű GDP-visszaesést von maga után, amelyet egyelőre megjósolni is nehéz, de ez a visszaesés messze meghaladhatja a hivatalos becsléseket.
Ebben a környezetben Ciprus euróövezeti tagságának fennmaradása végső soron azon múlik, hogy a társadalom elviseli-e az ehhez szükséges fájdalmas kiigazításokat, és attól is, hogy a többi euróövezeti társállam milyen mértékben hajlandó ezt finanszírozni - vélekedtek a Goldman Sachs szakértői.
Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026
A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.
Vegyen részt Ön is!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
körülbelül 1 órája
-
A Dior visszasettenkedik az orosz piacra
14 órája
-
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
15 órája
-
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
16 órája
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
17 órája
-
Drasztikus lépésre szánta el magát egy légitársaság az olajárak miatt
17 órája
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
18 órája
- Új buszok érkeztek a Volánhoz, és lesz még folytatás
- Orbán Viktor bejelentette: erről döntött a kormány az éjszaka
- Figyelem: megint változott a jótállás, mutatjuk miben
- Érkeznek a gázszámlák, itt van, mire kell számítani a feltorlódás miatt
- Washington Post: az oroszok azt javasolták, hogy Orbán Viktor ellen rendezzenek meg merényletet (frissítve)
- Ez az amerikai húzás enyhítheti az olajválságot?
- Szomorú látlelet: két és félmillió ember magyar nem tud étterembe járni
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
- Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben 2026. március 15. 12:37
- Olyat mondott Zelenszkij, ami nagyon nem fog tetszeni Orbán Viktornak 2026. március 20. 19:51
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
-
Ismét a hazai turizmus meghatározó szereplői között a milliárdos pezsgőkirály2026. március 20. 15:50 -
Bige László szerint műtrágyahiány és drágulás nehezíti a tavaszi munkákat2026. március 20. 05:55 -
Visszaesett a milliárdosok adakozási kedve2026. március 19. 14:30 -
100,9 milliárdos rekorddal zárt a BioTechUSA, a milliárdos Lévai család cége2026. március 19. 06:00 -
Sisi szerény hozománya ma 734 millió forintot érne2026. március 18. 16:15
További hírek >
-
A siker 5 pillére: így építenek stabil céget a legokosabb vállalkozók
05:59
-
Lépéskényszerbe került egy légitársaság az elszálló olajárak miatt
17:41
-
Klímafordulat Magyarországon: 2030-ig radikális változások kellenek
17:07
-
Indul a szezon: ha hajózni megy, ne feledkezzen meg a biztosításról!
16:36
-
Nagy változások a munkaerőpiacon – ezt keresik a cégek?
15:29
-
Tenerifén tombol a Therese – a turizmus viharüzemmódba kapcsolt
05:48
-
Jó hír a bort szeretőknek: kisebb lehet a szívkockázat, mint más alkoholok esetén
05:39
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
05:25
-
Különleges kirándulóhely és megbízható partner: Riegersburg vára
05:04
-
Szlovén gasztrosiker: öt szakácssapka a Hiša Franko étteremnek
12:47
-
Orbán Balázs: a Mi Hazánk szavazóit is a Fideszhez kell terelni
14:50
-
Ellenzéki visszalépésekre szólít fel Bedő Dávid – az egri jelölteket is megszólította
11:03
-
Sior: rajzok haza 75.
10:48
-
Megújult a bélapátfalvi apátsági templom – május 30-án áldják meg
08:02
-
Előkerült a szétszedett fogadópult
16:03
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
2026. március 21. 11:11
-
Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
2026. március 21. 13:25
-
Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
2026. március 21. 12:24
-
CPAC Hungary: olyan elnök érkezik Magyarországra, aki még sosem járt itt
2026. március 21. 09:18
-
Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
2026. március 21. 14:37



