1p
Az etanollal és az autógázzal hajtott járműveknél a nagyobb fogyasztást bőven ellensúlyozza a kedvező ár, a magas dízelárak ellenpólusaként viszont ott a csekély üzemanyag-felhasználás
Az etanollal és az autógázzal hajtott járműveknél a nagyobb fogyasztást bőven ellensúlyozza a kedvező ár, a magas dízelárak ellenpólusaként viszont ott a csekély üzemanyag-felhasználás. Aki nem szeretne új autót vásárolni, vagy meglévő kocsiját átalakíttatni, annak is van néhány takarékossági tanácsunk.

A már most is kiemelkedően magas, de várhatóan tovább emelkedő üzemanyagárak miatt egyre több sofőr próbálja meg különböző vezetéstechnikai eszközökkel mérsékelni autója fogyasztását. Ez a leglogikusabb és legolcsóbb lépés is, amit egy átlag autós megtehet - mondta a Privátbankár.hu kérdésére válaszolva Tordai Dénes, az A5.hu autós - motoros és Forma-1 szakportál autós rovatvezetője. A szakember szerint az egyik legfontosabb spórolási lehetőség a körültekintő vezetés: városban ne gyorsuljunk fölöslegesen lámpától lámpáig és ha már messziről észrevettük, hogy pirosra váltott a lámpa, akkor érdemes motorfékkel lassítani a kisebb fogyasztás érdekében. A megspórolt deciliterek mellett ilyenkor ráadásul az autó fékrendszerét is kíméljük, így ritkábban kell féktárcsákat, illetve -betéteket cserélni - tette hozzá Tordai Dénes.

Menet közben az is fontos, hogy ne pörgessük fölöslegesen a motort, amint lehet (benzineseknél 2000-es fordulatnál, dízeleknél még korábban) váltsunk feljebb. Hosszabb autópályás, országutas utak alkalmával törekedjünk a lehető legegyenletesebb sebesség elérésére és húzzuk fel az ablakot. Nem csak biztonságunk és pénztárcánk óvása miatt érdemes betartani a sebességhatárokat, hanem a fogyasztás miatt is. Országúton a megengedett 90 km/h-s sebesség helyett 110 km/h-val haladva akár fél-egy literrel is megugorhat az üzemanyag-igény - hívja fel rá a figyelmet az A5.hu rovatvezetője. Előreláthatóan hosszú állásnál, például vasúti sorompónál érdemes leállítani a motort, mivel az alapjáraton óránként akár 1 liter benzint is elégethet.

Még télen sem tanácsos üresjáratban melegíteni a gépkocsi motorját. Azonnali indulás esetén hamarabb éri el az erőforrás az üzemi hőfokot, különösen akkor, ha a motormelegedés kezdeti fázisában a fűtés sem megy - tanácsolja Vultur Csaba, a holtankoljak.hu szerkesztője. Hideg állapotában pedig csak részterheléssel ajánlott használni a motort, ami a megengedett fordulatszám-tartománynak körülbelül a fele. Ha nincs fordulatszámmérő, a vízhőfokmérő elmozdulása előtt csak óvatosan bánjunk a gázadással - teszi hozzá Vultur 
Csaba.

Égő Ákos, az etanolblog.hu szerkesztője is egyetért abban: az igazi takarékosság a vezetési szokások változtatásával érhető el, nem kell azonnal alternatívákat keresni. Tudatosabban kell közlekedni, meg kell gondolni, kell-e használni egyáltalán az autót és meggondolni hogy biztos meg kell-e előzni az előttünk haladót. Ezzel többet spórolhatunk, mit gondolnánk - teszi hozzá.

Ezen vezetéstechnikai eszközöket is ésszel érdemes persze használni - nehogy nagyobb legyen a gépkocsiban okozott kár, mint a pár deci benzin megspórolásával elért haszon. A Motorfékkel is csínján kell bánni, fokozatról fokozatra visszakapcsolva a váltót, mivel egy-egy nagyobb ugrás nem kifejezetten tesz jót a váltónak. A túl alacsony fordulatszámon járatott motor sem előnyös, hiszen ilyenkor a motor erőlködik, így szintén több üzemanyagot igényel.

Persze nem csak akkor tudunk spórolni, ha magunkra figyelünk, érdemes a kocsira és annak felszerelésére is kellő időt szánni - hangsúlyozza Tordai. Így fontos a megfelelő keréknyomás folyamatos ellenőrzése, mivel az alacsony nyomás többletfogyasztást okoz. A túlkapás persze itt is kerülendő, nem érdemes tehát túllépni a gyártó által javasolt értékeket. Azt is tudni kell, hogy ha a gyárinál nagyobb felniket szerelünk autónkra, vagy nyáron téli gumival közlekedünk, szintén számíthatunk a fogyasztás növekedésére.

A szakember úgy látja: a tulajdonosoknak érdemes megfontolniuk az alacsony gördülési ellenállású gumik használatát is, ezekkel ugyanis akár 5 százalékos megtakarítás is Elérhető a fogyasztás tekintetében. A légellenállásnak is fontos szerepe van az üzemanyagfelhasználásban, így minden felesleges kiegészítőt (biciklitartót, tetőboxot) érdemes a használat után rögtön leszerelni. A bekapcsolt klíma mellett a letekert ablakok is növelik a fogyasztást, illetve további értékes decilitereket spórolhatunk meg, ha a fölösleges dolgokat kipakoljuk az autóból, és lehetőleg üresen tartjuk a csomagtartót. Az autógyártók sem véletlenül igyekeznek egyre könnyebb autókat piacra dobni - von párhuzamot a szakportál rovatvezetője.

A különböző kutaknál kapható benzin és gázolaj nem egyforma, viszont Tordai Dénes szerint - saját tapasztalat alapján - nem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy a drágább benzinkutaknál kapható üzemanyag minőségben is jobb. A mai benzinárak mellett pedig egyre többen tankolnak az olcsóbb kutaknál, így azon sem kell csodálkozni, hogy az Auchan idén tovább bővíti benzinkút-hálózatát.

Hasonlóan látja Vultur Csaba is. Véleménye szerint minőségi eltérés nincs, nem is lehet, hiszen szigorú uniós szabványok, szabályok vonatkoznak erre. Szintén az egyező minőség irányába hat, hogy csaknem a teljes hazai piacot egyetlen nagykereskedő, a Mol látja el üzemanyaggal. A szakember hozzáteszi ugyanakkor, hogy a nagyobb hálózatok adalékanyagokat is keverhetnek a benzinbe, gázolajba, míg a kisebbek, az egyetlen hálózathoz sem tartozó úgynevezett fehér kutak ezt jellemzően nem teszik. Így részint olcsóbbak lehetnek, részint viszont úgy tűnhet, hogy egy magánkútnál tankolt 95-ös "rosszabb" minőségű, holott csak a plusz adalék hiányzik belőle. Égő Ákos azért hozzátette: az E85 minősége sajnos korántsem olyan egyenletes mint a benziné.

Etanol, gázüzem, dízel: kattintson a folytatásért>>

Oldalak:
  ( 1 ) ( 2 ) következő >>

Privátbankár - Korcsog Miklós

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG