Nagy és fájdalmas kört futott a görög miniszterelnök, aki végül elállt attól a tervétől, hogy referendum döntsön a megszorításokról és tulajdonképpen arról, maradjon-e eurózónatag Görögország. A piacok egészen eddig roppant idegesek voltak Papandreu elképzelései miatt, aki nyilvánvalóan belpolitikai taktikázás miatt kérte volna ki a nép véleményét. Az AP jeentése szerint az ellenzéki tiltakozás miatt végül úgy döntött a kormányfő, hogy nem ír ki népszavazást, holott ebben pár napja még a kormánya is támogatta.
A nap eseményeinek összefoglalóját ITT olvashatja. |
Ezzel a görög kormányfő saját székét is megmentette, nap közben felröppent ugyanis a hír, hogy távozik posztjáról. Ez ma biztosan nem fog már megtörténni, Papandreu tanácskozott pártjával és hamarosan beszédet mond, egyelőre ugyanis még mindig a görög parlament épületében van. A népszavazás ötletével csak saját maga és Görögország dolgát nehezítette meg. Az legalább most már Athén számára is világos, hogy a hitelezők keményen behajtják majd az ígéreteket, és ha azokat Görögország nem teljesíti, biztosan "repül" majd az eurózónából. Ezek után már nincs hátraarc, Athénnak vállalnia kell a megszorítások jelentette sokkot.
Az biztos, hogy holnap bizalmi szavazást tart a görög parlament a Papandreu-kabinetről. Ennek a vége az is lehet, hogy koalíciós kormány viszi tovább az országot, hogy a nemzetközi hitelezőktől felvehessék a hitelkeret következő, 8 milliárd eurós részletét. Ma már korántsem biztos, hogy Papandreu még holnap ilyenkor is kormányfő lesz, hiszen elfogyott körülette a levegő. Minden azon múlik, megtudja-e pártját győzni a folytatásról, ami nem lesz könnyű: ezek után ugyanis vállalniuk kell a megszorításokkal járó népszerűségvesztést is.
Privátbankár