A világgazdaság szerint már most nehéz üres szobát találni az október 23-i hosszú hétvégére, és a külföldi városlátogatásokra is gyorsan megtelnek a buszok. Az újság csütörtöki cikke szerint a legjobb vidéki wellness-hotelekre már most ki lehet tenni a megtelt táblát, pedig az utolsó nagy foglalási roham még hátravan. A tíz legnépszerűbb település közül nyolcban van termálfürdő; a legfelkapottabb célpont Eger.
Ahol wellnesszelni lehet, ott teltház várható, a többi városi és budapesti szállodában nem lényegesen magasabb a telítettség, mint máskor – közölte a Danubius szállodalánc. A Hunguest Hotels pedig arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy a 21 házból álló szállodalánc már most 90 százalékos telítettségen áll, de például a tapolcai, a zalakarosi és a hajdúszoboszlói hotelekben már akadnak teljes kihasználtságú napok is.
A szállodák főleg hároméjszakás csomagokat árulnak, a szobákat ilyenkor akár 10-15 százalékkal magasabb áron lehet értékesíteni. Sokan azonban a lehető legrövidebb időszakra foglalnak, gyakran már csak egy vagy két éjszakára sikerül telt házat produkálniuk a házaknak. A szallas.hu szerint az átlagos foglalási érték a négynapos hétvégére meghaladja az 50 ezer forintot.
Azok a szállodákban, ahol van wellness részleg már most teltház van. Az átlagos foglalási érték a négynapos hétvégére meghaladja az 50 ezer forintot.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
7 órája
-
Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
7 órája
-
Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
8 órája
-
Nem csak fociban mutat példát Spanyolország
9 órája
-
A kamatvágás sem rázta meg a forintot, alig változott az árfolyam
9 órája
-
Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
9 órája
-
Történelmi csúcson zárt kedden a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe
9 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter saját felelősségéről is beszélt a fontos videóban
- Felszállt a füst: Orbán Viktor hazajött és ezt a kérdést eldöntötte
- A bukott osztrák kancellár is rajta volt az MCC fizetési listáján
- Itt a kamatdöntés: nem remegtek meg Varga Mihályék
- Már a Balatonnál pihen Sulyok Tamás
- Este megkezdődött a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata
- Megjöttek az engedélyek, elkezdődhet a Városháza park megépítése
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Közérdekű
Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
7 órája
Nemzetközi
Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Még nem ismert a látogatás pontos napja.
7 órája
Közérdekű
Eldőlt kedden egy újabb fontos kérdés a Fideszben
A döntés egyhangú volt a frakcióban.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29 -
Óvadék lett volna belőle, végül 55 millió dollárért kelt el Diddy luxusvillája2026. július 20. 17:49 -
A pályán Spanyolország, a kasszánál az Adidas nyerte a világbajnokságot2026. július 20. 17:40 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője
19:55
-
Kilőtt az OTP árfolyama, története legnagyobb felvásárlását hajtotta végre a bank
11:56
-
Baleset Felnémeten, felborult egy autó
08:04
-
Forsthoffer Ágnes: nem maradnak következmények nélkül az indoklás nélküli képviselői hiányzások
06:40
-
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki jelölést
19:16
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot
2026. július 21. 15:08
-
Milliárdok a párnacihában: a bankjegyek fele már 20 ezres
2026. július 21. 05:44
-
Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
2026. július 21. 14:01
-
Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
2026. július 21. 17:32
-
Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
2026. július 21. 14:53




