2p
Magyar Államkincstár 2017. január elsejétől vette át a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal feladatait.

Amióta ez megtörtént mintegy 43 milliárd forintot fizettek ki a gazdáknak - mondta Dancsó József, a Magyar Államkincstár elnöke.

Bár az MVH általános jogutódja a Magyar Államkincstár lett, a Vidékfejlesztési programmal összefüggő irányító hatósági feladatok a Miniszterelnökségnél, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapnál (EMGA), illetve a nemzeti támogatásokra vonatkozó jogalkotási és egyéb feladatok a Földművelésügyi Minisztériumnál maradtak.

Az integráció miatt személyi változások történtek, új elnökhelyettesi posztot hoztak létre az államkincstárnál, és 671 munkatársat vettek át az MVH-tól. Tavaly december 26-án megtörtént az új kifizető ügynökség feltételes akkreditációja.

Kondra Laura, a kincstár mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért felelős elnökhelyettese elmondta: intézményi hármas - az Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alatt működő kincstár, a Miniszterelnökség és a Földművelésügyi Minisztérium -, felel a volt MVH feladatainak ellátásáért.

A Vidékfejlesztési Program pályázatait tekintve a Miniszterelnökség, míg az összes többi támogatási forma vonatkozásában a Földművelésügyi Minisztérium maradt a szakmai irányító szervezet. A volt MVH megyei kirendeltségei a megyei kormányhivatalok főosztályaiként működnek tovább.

Jönnek még pénzek

Idén március 27-ig 43 milliárd forintot utaltak a gazdálkodóknak, ebből zöldesítés jogcímen 15 milliárd forintot. Kárenyhítésre, például a belvíz, árvíz okozta károkra 4,8 milliárd, belpiaci és nemzeti kifizetések jogcímen 17,1 milliárd forintot kaptak a gazdák, a területalapú támogatás keretösszegének mintegy 90 százalékát utalták már ki.

Az elnökhelyettes elmondta, a belpiaci és nemzeti intézkedések kategóriában három fontos támogatás is várható. A tejtermelők 6 milliárd forint keretösszegű kivételes támogatásáról a napokban küldtek ki mintegy 8500 tájékoztató levelet. A madárinfluenza hatásainak enyhítésére a keretösszeg nagyjából 1,7 milliárd forint. A juh- és kecskeágazat termelési hatékonyságának és jövedelmezőségének növelésére, kosok és bakok tenyészetbe állítására 300 millió forint támogatást szánnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.  
Agrár Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
Agrár Nem biztos, hogy aszályban többet fizetünk a boltban
Szirmai S. Péter | 2025. október 23. 17:01
A klíma megváltozott: állandósul az aszály. Ennek már – nemcsak a térségünkben – világszerte kézzelfogható és tartós a hatása, amelyet a szántóföldi és kertészeti hozamok csökkenésében is láthatunk. Mindebből meredeken emelkedő termény- és élelmiszeráraknak kellene következni, de a képlet ennél sokkal bonyolultabb – állítja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője.
Agrár Üres az államkassza? Indulnak az állami földárverések
Szirmai S. Péter | 2025. október 22. 05:46
Befektetők figyelem! Másfél hét múlva, november 3-ától újra indul az állami földárverés országszerte. A júliusi 13 ezer hektár után most kilencezer hektár kerül kalapács alá, és bárki licitálhat, aki megfelel a jogszabályoknak.
Agrár Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG