2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A nyáron bejelentett 125 millió eurós keret után most 165 millióval segítik az orosz embargó miatt nehéz helyzetbe került gazdákat.

Az Európai Bizottság azoknak a gazdák nyújt támogatást, akik romlandó zöldséget vagy gyümölcsöt termeltek orosz exportra, de a Moszkva által bevezetett importtilalom miatt félő, hogy nem tudják eladni termékeiket.

A bizottság augusztusban már bejelentette ugyanerre a célra egy 125 millió eurós keret felállítását, ám az igényléseket rövid időn belül felfüggesztették, mert gyorsan kimerült volna a keret, és sok igény érkezett olyan térségekből, amelyek hagyományosan nem exportálnak annyit Oroszországba.

A kedden bejelentett forrásokat viszont címkézi az Európai Bizottság; tagállamokra és termékcsoportokra bontva meghatározza, ki mennyi segítségre lehet jogosult.

Mihez kezd ennyi zöldséggel az EU?

A pénzzel az Európai Unió gyakorlatilag felvásárolja az eladatlanul maradt zöldségeket és gyümölcsöket, amelyeket aztán főleg ingyen osztanak szét, vagy nem élelmiszerként hasznosítják, például komposztálják. Előbbi esetben az uniós szabályok lehetővé teszik a 100 százalékos uniós finanszírozást, utóbbinál valamivel alacsonyabb a maximális támogatás mértéke. Természetesen a gazdák dönthetnek úgy, hogy nem mihamarabb, éretlenül vagy egyáltalán nem takarítják be a terméket, de akkor még kevesebb uniós forrást kaphatnak.

A 165 millió eurós keretből alapvetően 12 tagállam termelői juthatnak támogatáshoz; almából és körtéből 181 ezer tonnát, citrusfélékből 96 ezer tonnát, zöldségekből, répából, uborkából, paprikából és paradicsomból 44 300 tonnát, egyéb gyümölcsökből, kiviből, szilvából és szőlőből 76 900 tonnát vásárol fel az Európai Unió.

Emellett mind a 28 tagállam kap 3-3 ezer tonna tartalékot, vagyis a többi 16 tagállam összesen ennyit vásároltathat fel uniós pénzből. A korábbi programmal ellentétben viszont a karfiol, káposzta és gomba felvásárlása már csak ez utóbbi keret terhére lehetséges. Brokkoli és bogyós gyümölcsök felvásárlását pedig ebben a programban már nem támogatja az Európai Unió.

Elég a sumákolókból!

Az Európai Bizottság múlt héten leállította a sajtok a raktározásához nyújtott támogatásokat. A bizottság azzal indokolta a lépést, hogy aránytalanul megugrott a támogatási igények száma olyan térségekben, amelyek egyébként hagyományosan nem exportálnak sajtot Oroszországba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
Agrár Agráradó-csökkentéseket jelentett be Nagy István miniszter
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 07:10
Nagy István agrárminiszter adó- és áfacsökkentésről, átminősítésről és hitelmoratóriumról is beszélt.
Agrár Újabb uniós pénzek érkezhetnek Magyarországra
Privátbankár.hu | 2025. október 10. 17:31
Az Európai Bizottság 10,8 millió euró (mintegy 4,2 milliárd forint) rendkívüli támogatást javasol a magyar gazdáknak a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére – közölte pénteken a brüsszeli testület.
Agrár Olívaláz Magyarországon
Szirmai S. Péter | 2025. október 8. 19:19
Miközben az extrém időjárás miatt sokan már itthon is üvegházban termesztik a kajszit és a cseresznyét, mintha olívalázban égne az ország. A hobbikertészek tömegével (csillagászati áron is) vásárolják a mediterrán fákat, és a termelők egymás után telepítik az olaj-ültetvényeket.
Agrár Itt a brüsszeli javaslat: ezzel védenék a magyar gazdákat is
Privátbankár.hu | 2025. október 8. 14:22
A Mercosur partnerségi megállapodás előtti biztosíték.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG