Hirdetés
Hirdetés

Finom bort keresel? Ennek örülni fogsz

2017. december 14., 07:42

Kifejezetten jó évjárat lehet az idei a Tokaji borvidéken.

Az egyik legkiemelkedőbb minőségű évjárat lehet a 2017-es a Tokaj-hegyaljai borvidéken – mondta a Világgazdaságnak Kalocsai László, a hegyközségi tanács alelnöke.

Körülbelül 300 ezer mázsányi szőlő érkezett be az idén a borvidék pincéibe. A Dereszla Pincészetet is vezető szakember szerint ez átlagos mennyiségnek számít, ám minőségben a 2017-es az egyik legkiemelkedőbb tokaji évjárat lehet.

Minden adott volt a jó terméshez

A szőlő a szokottnál két héttel korábban virágzott, a korai fajták és a borvidéken egyre hangsúlyosabb szerepet kapó pezsgő alapanyagának szüretét pedig augusztus végén, az átlagosnál egy héttel korábban kezdhették.

Hirdetés

Ezután egy napos, száraz szeptember következett, ami lehetőséget adott arra, hogy a korai fajták, illetve a száraz hárslevelű szüretének döntő része megtörténjen. Majd, ahogyan a nagykönyvben meg van írva, szeptember második felében volt egy háromnapos csapadékos időjárás, ami elindította az utóbbi évek legintenzívebb aszúsodását – mondta Kalocsai László. A pincészet döntésétől függően aszú, késői szüretelésű vagy szamorodni alapja került a pincékbe.

A borvidéki tanács alelnöke szerint az évjárat abban is különleges, hogy a teljes szortimentet végig lehetett szüretelni, a pezsgőalapanyagok ugyanolyan kiváló minőségűek lettek, mint például az aszúszemek – ez nagyon ritkán történik meg.

A felvásárlási árakból az látszik, hogy az aszú megőrizte eddigi értékét: az első osztályú szemekért kilogrammonként 2500 forintot fizettek a pincészetek, amivel a világ egyik, ha nem a legdrágább szőlője a tokaji aszúszem. Erre volt is kereslet, a teljes mennyiséget felvásárolták. A másodosztályú aszú ára 2000 forint volt, az átlagár körülbelül 2300 forint körül alakult.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Drága, de imádjuk - megvan, hol szeretnek lakni a magyarok

Drága, de imádjuk - megvan, hol szeretnek lakni a magyarok

Továbbra is töretlen a főváros pesti, belsőbb kerületeinek népszerűsége - derül ki a Duna House legfrissebb közleményéből. A XIII. kerület hosszú hónapok óta vezeti az érdeklődési listát, de a nyomában van Zugló és a belváros is.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Utánajártunk

  • BUX38122.87-1.4%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön szeretné, hogy elmélyítsék az Európai Unió integrációját?