A pénz csaknem harmadát, 60 millió eurót a briteknek kell visszafizetniük, de Varsónak is jelentősen a zsebébe kell nyúlnia: Lengyelországnak 40 millió eurót kell visszaadnia Brüsszelnek. Mindkét ország esetében a földnyilvántartási rendszerben, az úgynevezett MePARban, a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerben, illetve a pénzek felhasználásának ellenőrzésében, a szankciók alkalmazásában és a helyszíni ellenőrzésekben találtak hiányosságokat.
Magyarországnak összesen 8,2 millió eurót kell visszafizetnie
Magyarországnak, szintén a MePAR hiányosságai miatt, mintegy 5 millió (1,5 milliárd forint) eurót kell visszafizetnie az uniós kasszába. Emellett pedig Budapestnek körülbelül 3,2 millió (960 millió forint) euró vidékfejlesztési támogatást is vissza kell adnia, mert Brüsszel úgy látja, hogy Magyarország nem minden esetben ellenőrizte megfelelően a támogatási feltételek teljesülését, vagy azért, mert a támogatás mértékét nem megfelelően számították ki.
Összesen 15 ország érintett
A jelenlegi határozat értelmében 15 uniós tagállamnak kell pénzt visszatérítenie, köztük van: Belgium, Dánia, Németország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lettország, Luxemburg, Magyarország, Lengyelország, Szlovénia, Finnország és az Egyesült Királyság.
Szabálytalan módon elköltött 180 millió euró (54 milliárd forint) agrártámogatást kér vissza az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaitól, köztük Magyarországtól - jelentette be kedden a brüsszeli testület.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
5 órája
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
8 órája
-
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
8 órája
-
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
8 órája
-
Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
9 órája
-
Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
11 órája
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
11 órája
Mfor.hu Top24
- Hazatért a Rippl-Rónai-festmény
- Összeférhetetlenség merült fel az egyik parlamenti pártnál
- Lekapcsolták a párost, akik hadköteles ukrán férfiakat csempésztek külföldre
- A kétharmados kormánytöbbséggel tárgyalt az oktatási miniszter
- Ismét készül egy salátatörvény
- Trump megint megcsinálta? Az elnök tiltása tovább emelheti a dízel árát
- Bajban van Pécs, postákat kell bezárniuk
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár
Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár
Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár
Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár
Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Agrár
Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany 2026. szeptember 24. 10:23
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Nemzetközi
8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
8 órája
Nemzetközi
Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Az athéni tragédia hat ember életét követelte.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A feldarabolást is megfontolná Noel Tata, hogy elkerülje a 120 milliárd dolláros IPO-t2026. szeptember 26. 16:55 -
Szénbányászból lehet dollármilliárdos a 32 éves AI-vállalkozó2026. szeptember 26. 16:50 -
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Hétfőn Zágrábban van dolga? Akkor nem árt erről tudnia
16:31
-
Elhagyott biztosítói székház volt, designközpont lett
12:34
-
Két Abigél a háttérben – fő helyen egy szerethető étterem
15:06
-
Boros Botond: Visit Hungary tervek
13:40
-
Friss nemzetközi felmérés: ekkora gazdasági erőt képviselnek az üzleti rendezvények
12:27
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
2026. szeptember 26. 09:04
-
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
2026. szeptember 26. 09:55
-
Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
2026. szeptember 26. 17:15
-
Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
2026. szeptember 26. 13:39
-
Ítéletet mondott a Moody’s
2026. szeptember 26. 08:30



