Az összegzés szerint a szükségesnél több eső hatására növekszik az átnedvesedett és a belvizes területek aránya. Az ország nyugati részéből kisebb árvizeket is jelentettek - elsősorban a Rába folyó térségéből -, ami szintén gondokat okozott a gazdáknak. A szakértők megjegyzik: a kötöttebb talajú területeken a jelentős csapadék hatására akár ki is pusztulhat a vetés a megjelenő vízfoltok miatt.
Jégverés, eső, szél
A kalászosok az erős szél és a vihar hatására sok helyen megdőltek, a szakemberek szerint azonban ezt "nagyobb részt még" kinőhetik a növények. A szél által ledöntött virágzó repcékben is mutatkoznak veszteségek, emiatt terméscsökkenés várható. A tartós esőzés a lucerna és a vörös here betakarítását késlelteti, egyes területeken a fél kaszálás már kiesett.
A jégverés és a nagy szél a gyümölcsösökben jelentős kárt okozott. A körte, alma és szilva ültetvényekben is jeleztek jégkárt a gazdák, a kárbejelentések folyamatosak. Az erős szél megtépázta a lombokat, a fejlődő gyümölcsöket pedig egymáshoz verte, ami jól látható ütődésnyomokat okozott. Azok a gyümölcsök, amelyek ütést kaptak, többnyire elpusztulnak.
A fán maradók pedig az esetleges gombás fertőzés miatt mehetnek tönkre. A korai cseresznyénél a sok csapadék miatt több helyről jelentették a gyümölcsök repedezését.
A zöldség-kultúrákban szintén kárt okozott a vihar és a jégverés, illetve néhány növényt - például a paprikát és a paradicsomot - a gazdák nem tudták kiültetni.
Homokverés is volt
A Nyírség egyes területein nem a jégverés, hanem a homokverés okozott gondot. Több gazdálkodó jelezte, hogy a kelőben lévő vagy kikelt napraforgót betakarta a szélhordta homok.
A tájékoztatás szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében érkezett a legtöbb kárjelentés - igaz, az eső eddig itt nem okozott belvízkárokat, mivel a téli csapadékhiányt kompenzálta. Az elmúlt időszakban 257 termelő tett 645 hektárra kárbejelentést, míg összességében a kárenyhítési évre vonatkozóan, 416 termelő 2777 hektárnyi területre jelzett kárt.
A közlemény szerint a felhőszakadás, a jégeső, vagy a vihar esetében a termelőnek a káresemény észlelését követő 15 napon belül kell bejelentést tenniük, az aszály, a belvíz, a mezőgazdasági árvíz, vagy a fagy okozta káreseményeket pedig a növényeken észlelhető károsodást követő 15 napon belül kell a területileg illetékes kormányhivatal földművelési igazgatóságára bejelenteni. Így fordulhat elő, hogy az utóbbi csoportba tartozó károk bejelentése hetekkel a káresemény után történik.
Itt vannak a számok
Az összesítés szerint a május 15-ig beérkezett kárjelentések alapján téli fagykár 9 hektáron volt; tavaszi fagykár 832 hektárt érintett; belvízkárt 80 hektár esetében jelentettek; jégesőkár 935, aszálykár 803, viharkár 12, felhőszakadás pedig 106 hektárt sújtott.
A május eleje óta tartó csapadékos időjárás és a viharok a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei igazgatóságainak jelentései alapján több helyen is kárt okoztak a szántóföldi növényekben, a kertészeti kultúrákban és a gyümölcsösökben - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
8 perce
-
Dráma Zágrábban
36 perce
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
körülbelül 1 órája
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
körülbelül 1 órája
-
Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
2 órája
-
Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
2 órája
-
Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
2 órája
Mfor.hu Top24
- Kiderült mit csinált még Orbán Viktor Milánóban – frissítve
- Magyar Péter: A Tisza Párt nem lesz ott a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésén
- Még idén megszűnhet az Európai Parlament hetes cikk szerinti eljárása Magyarországgal szemben
- Az ügynökakták halála?
- Hamarosan hat balkáni országban lehet a belföldihez hasonló díjért telefonálni
- Itt az uniós rangsor az állami szociális kiadások arányáról: Magyarország nem áll jól
- Többen költözhetnek a budapesti agglomerációba a Wekerle Plusz hatására
Agrár
Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:54
A következő évek egyik megoldandó kérdése lesz ez.
Agrár
Mi lesz velünk, ha 3 fokkal melegebb lesz a Föld éghajlata? Erről is beszéltek a Klasszis Média ESG konferenciáján
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 10:13
Fenntarthatóság egy gyorsan változó világban. Csütörtökön konferenciát és díjátadót rendeznek. Tudósításunk a rendezvényről.
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár
A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár
Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Dráma Zágrábban
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
36 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Ismét Donald Trump életére törtek
10:15
-
Veszélyes kozmetikumok: nem mindegy, mit kenünk vagy fújunk magunkra
09:45
-
Egészségesebbé váltak Magyarországon az üdítőitalok
08:41
-
Nagy bajban a hazai fuvarozók: a kisebb cégek közül sokan kiszorulhatnak a piacról
05:21
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
2026. november 6. 18:35
-
Jaj a lengyeleknek
2026. november 7. 08:45
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
2026. november 6. 12:14
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált. 


