2p
Komoly méhmegállapodást ütöttek nyélbe.

Stratégiai keretmegállapodást kötött az agrártárca és a méhészek egyesülete, az ágazat további fejlesztésével kapcsolatos együttműködésről szóló dokumentumot ma írta alá Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke.

A keretmegállapodás tartalmazza, hogy a méhészek és a kormány továbbra is egymással szövetségben kívánnak dolgozni, együttműködnek a szakmai kérdésekben. Rögzíti azt is, hogyan juttassák érvényre a magyar méhészek érdekeit itthon és külföldön egyaránt, és miként osszák fel a Magyar Méhészeti Nemzeti Programból jutó forrásokat.

Bross Péter elmondta, a megállapodás arról szól, hogy az Európai Parlament által elfogadott mézjelentésben foglaltakon tovább kell dolgozni, el kell érni, hogy az EP javaslataiból jogszabálymódosítás legyen. Az egyesületi elnök beszélt arról is, hogy a meleg tél utáni hideg időjárás nem kedvez a méhészeteknek, a következő tíz nap kritikus lesz.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy a kormány stratégiai partnerként tekint a méhészekre, az őket összefogó egyesületre. Magyarországon több mint 20 ezer méhész tevékenykedik, és több mint 1,2 millió a méhcsaládok száma. Magyarország a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban Spanyolország és Románia után.

Fontos ágazat

A méhészet kicsi, de kulcsfontosságú ágazat. A nemzetgazdasági jelentősége 1 százalék, míg az állattenyésztésben 3,6 százalékot tesz ki, de a méhek tevékenysége, a beporzás nélkülözhetetlen a mezőgazdaság számára.

A szakember szerint az elmúlt években nagyon sok kihívással nézett szembe az ágazat, és ezek szoros szövetséget kovácsoltak a méhészek és a magyar kormány között. Példaként említette többek között a fő méhlegelő, az akácfák megvédését és a hamisított mézek kivonását a piacról.

Az összefogás eredményének nevezte azt is, hogy az elmúlt években jelentősen nőtt a méhcsaládok száma: míg 2010-ben 997 ezer méhcsalád volt Magyarországon, 2016-ra már 1,225 millió, amivel az unió 28 tagállama közül Magyarországon a hatodik helyen áll. A mézfogyasztás az összefogás eredményeként kétszeresére emelkedett: míg 2010-ben 40 dekagramm volt az éves átlagfogyasztás,  már eléri a 80 dekagrammot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG