2p

A programban részt vevő vállalkozások 300 millió és másfél milliárd forint közötti befektetést kaphatnak.

A kormány célja, hogy a gazdaság újraindításából a legkisebbtől a legnagyobbig, minél több hazai vállalkozás ki tudja venni a részét – jelentette ki Varga Mihály sajtótájékoztatón. A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány 10 milliárd forintot fektet a hazai startup szektorba a Széchenyi Alapokon keresztül. A legnagyobb magyar startup program azokat a befektetőket támogatja, amelyek tőkével, tanácsadással segítik az induló vállalkozásokat, áll a Pénzügyminisztérium hétfői közleményében.

Szivárvány naplementekor Nagykanizsa felett 2021. május 23-án. Illusztráció. (Fotó: MTI/Varga György)
Szivárvány naplementekor Nagykanizsa felett 2021. május 23-án. Illusztráció. (Fotó: MTI/Varga György)

A programban részt vevő vállalkozások 300 millió és másfél milliárd forint közötti befektetést kaphatnak – ismertette Varga Mihály kiemelve, a cél az, hogy a befektetések megtérüljenek, további piaci befektetéseket is képesek legyenek a szektorba vonzani, és ezzel a magyar gazdaság teljesítményét is erősítsék.

Mint mondta: számos egykori kezdő vállalkozás vált mára nemzetközileg ismertté, amely jól mutatja, hogy Magyarországon is megvan a hozzáértő, innovatív és tettrekész szakemberi tőke. Hazánkban jelenleg 1000 feletti számban működnek startup cégek, amelyek 25 ezer szakembernek adnak munkát. Fontos tény az is, hogy a piacra eredményesen kilépő vállalkozások nem számolják fel hátországukat, hanem számos kutatás-fejlesztési tevékenységet az országban hagynak, később maguk is befektetőként segítik az újabb generáció tagjait – szögezte le Varga Mihály.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG