3p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Eredetileg 2009-ben megszűnt volna a földvásárlási támogatás.

Az Európai Bizottság álláspontjával ellentétben Lettország, Lengyelország és Litvánia mellett Magyarország 2009 vége helyett az idei év, 2013 végéig nyújthat a gazdáknak földvásárlási támogatást - derül ki a luxembourgi Európai Bíróság szerdai ítéletéből.

Ha a bíróság a bizottsággal értett volna egyet, akkor az államoknak az összes 2009. december 31-e után kifizetett ilyen támogatást vissza kellett volna fizettetnie.

A támogatás célja, hogy a gazdák versenyképes méretű földterületet tudjanak venni, s korábban mind a négy ország vállalta, hogy 2009 végén megszünteti azt. Ám a válságra hivatkozva a többi között Magyarország is azt kérte a szakminiszterek tanácsától, engedélyezze a támogatások folyósítását 2013 végéig, amit a tanács jóvá is hagyott.

A bizottság szerint a támogatás ellentétes a belső piac szabályaival, ezért fordult a luxembourgi uniós bírósághoz, ahol viszont elveszítette a pert. A bizottság szerint a tanácsnak nem lett volna hatásköre, hogy döntsön egy olyan program meghosszabbításáról, amelynek megszüntetését a tagállamok korábban önként vállalták.

Nem volt aránytalan

A luxembourgi bírák szerint ugyanakkor árnyaltabb a kép. Egyrészt a bizottságnak igaza van, ám 2009 után ez egy új támogatási program, nem az előző meghosszabbítása. Másrészt viszont arra épül, ami szintén kizárná a tanács illetékességét. Figyelembe vette viszont Luxembourg, hogy miután a tagállamok vállalták a támogatási program megszüntetését, "új és kivételes körülmények" merültek fel: a pénzügyi válság. Ez pedig jogot teremt a tanácsnak, hogy a programok meghosszabbításáról határozzon.

Az Európai Bizottság arra is hivatkozott, hogy a tanács visszaélt a hatáskörével, ám a bírák ezt sem találták megalapozottnak. A bizottság szerint a szakminiszterek mérlegelési hibát vétettek és az arányosság elvét is figyelmen kívül hagyták, amikor úgy ítélték meg, hogy fennállnak a szükséges "kivételes körülmények" ahhoz, hogy meghosszabbíthassák a programokat, továbbá amikor ezeket a támogatásokat alkalmasnak ítélték a pénzügyi és gazdasági válság hatásainak ellensúlyozására.

Az Európai Bíróság ítélete szerint a pénzügyi válság olyan körülmény, amely "szokatlan, előre nem látható és jelentős hatást gyakorolt az érintett tagállamok mezőgazdaságára", valamint, hogy az állami támogatások "nem tűnnek nyilvánvalóan alkalmatlannak" ezeknek a hatásoknak az ellensúlyozására.

"Nem állapítható meg, hogy a tanács a szóban forgó támogatási programok 2010. január 1-je és 2013. december 31. közötti időszakra történő engedélyezésével nyilvánvalóan aránytalan intézkedés mellett döntött" - állapította meg az Európai Bíróság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG