2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Kampányt indít a nyúlhús fogyasztásának ösztönzésére az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum, valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyarországon az évi nyúlhús fogyasztás fejenként mindössze néhány tíz dekát tesz ki. Ennek növelésére 2017-ben indult először kampány, amelynek köszönhetően az áruházakban mintegy 6 százalékkal nőtt az előrecsomagolt nyúlhús forgalma. Hozzátette, hogy az országban előállított évi 10 ezer tonna nyúlhús 99 százaléka exportra kerül.

Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke kiemelte, hogy a belföldi fogyasztás ösztönzése mellett fontos, hogy a háztáji körülmények között termelt nyúl ne veszítse el szerepét. Hozzátette, mostanra elérték, hogy minden nagyobb áruházláncban és nagyobb kereskedelmi egységben megtalálható a magyar nyúlhús.

A kormány múltkor éppen galambhús fogyasztására biztatta a magyarokat. >>>

Az AM intézkedéseivel sikerült megállítani az anyaállomány csökkenését, a vágónyúl termelés mennyiséget tavaly pedig mintegy 8,7 százalékkal növelték az elmúlt évhez képest. Jelenleg mintegy 80 ezer anyanyúllal termelnek a gazdák az országban, ez 60-65 nagyüzemi telepet jelent, az ágazat 4 millió vágónyulat állít elő.

A szakmai szervezet célja az anyanyúl állomány azonnali növelése 10-15 ezer egyeddel, hogy az ágazat 2022-re mintegy 7 millió vágónyulat állítson elő, és a belföldi értékesítés aránya 5-10 százalékra nőjön a jelenlegi 1-2 százalékról. Ennek elérését nagyban segítené a nyúlhús általános forgalmi adójának csökkentése 5 százalékra.

Címkék: Agrár Nyúl

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG