2p
Még olimpiát is rendeznek a galamboknak.
Postagalamb-röptetés a visegrádi négyek és más szomszédos országok részvételével rendezett, a Postagalambok határok nélkül című háromnapos tanácskozás megnyitóján a lajosmizsei Tanyacsárdánál (MTI Fotó: Bús Csaba)

Magyarországon 4000 galambász van szervezetten nyilvántartva, azoknak az embereknek a száma, akik galambokkal foglalkoznak azonban jóval meghaladja ezt a számot - mondta Bárdos István, a Nemzetközi Postagalamb Szövetség (FCI) és a Magyar Postagalamb Szövetség elnöke az M1-en.

A postagalamb az egyetlen olyan élőlény a földön, amely egyedül, minden külső segítség nélkül is haza talál több száz vagy ezer kilométer távolságból is. Egy postagalamb általában óránként 60-70 kilométeres sebességgel halad.

Kétévente olimpia

2015-ben, 40 év után Magyarországon rendezték meg a postagalamb-olimpiát (tavaly Brüsszelben volt, első alkalommal pedig Lille adott otthont 1949-ben.).

A szövetség elnöke korábban a Magyar Hírlapnak elmondta, két kategóriában versenyeznek egymással a galambok. A sportverseny kategóriában a korábbi eredményeik alapján pontozzák a galambokat, és négy távon hirdetnek eredményt: a rövid 100-350, a közép- 300 és 600, a hosszú táv 500 és 800 kilométeres versenyt jelent, a maraton pedig nyolcszáz kilométer feletti megméretés a madaraknak. Emellett a galambok szépségét is jutalmazzák.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG