2p
A sárgadinnyével indul a hazai dinnyeszezon, június első hetében már kereskedelmi mennyiségben lesz a piacon - közölte Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesületének elnöke.

A görögdinnyeszezon várhatóan július 5-ével indul - tette hozzá. Oravecz Tamás kiemelte: a dinnyetermelők egységes véleménye alapján már jelezték a kereskedőknek a szezon kezdetét és várható időtartamát, hogy időben fel tudjanak készülni a magyar szántóföldi gyümölcs fogadására. 

Az elnök elmondta: a dinnyepiac szereplői megállapodtak arról, hogy a szezon teljes ideje alatt online kapcsolatot tartanak fenn a megrendelt tételek betakarítása, csomagolása és gyors beszállítása érdekében.

Milyen termés várható?

Dél-Békésben a tavalyi szezonhoz hasonlóan kiváló minőségű, zamatos lesz a dinnyetermés, a csapadékos, meleg időjárás a hektáronkénti hozamot is kedvezően befolyásolja. Oravecz Tamás szerint lesz elegendő magyar dinnye a hazai piacon, a termelők a kereskedelmi megrendeléseket folyamatosan tudják majd teljesíteni, a kért ütemben rugalmasan beszállítani.   

Az elnök megjegyezte: a görögdinnyék az idén a szokásosnál kisebbek lesznek, a termelők a kereskedelmi igényekre reagálva döntően tíz kilogrammnál kisebbeket állítanak elő. 

Az egyesület adatai szerint a gazdák 2014-ben hatszáz hektáron termelnek sárgadinnyét és hatezer hektáron görögdinnyét. A termésmennyiség ötven százalékát Dél-Békésben, Medgyesegyházán és környékén állítják elő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG