3p
A címeres poloskafélék az import árukkal érkeztek Magyarországra, természetes ellenségük nincs, remekül érzik magukat nálunk - csak abban bízhatunk, hogy túlságosan elszaporodnak. Egy rovarirtó cég most térképre tette az észleléseket.
Fotó: magyarmezogazdasag.hu

„Évről-évre egyre több bejelentést kapunk, ezért döntöttünk úgy, hogy felmérjük a fertőzöttség mértékét. Közel háromezer bejelentést regisztráltunk és helyeztünk el irányítószám alapján a térképen. Minket is megdöbbentett a fertőzöttség mértéke” – mondta Szigeti Zsolt az Abatox Kft ügyvezetője.

Hozzátette: Az előző évi trendeket figyelembe véve szeptember végén, október első heteiben okozzák a legnagyobb kellemetlenséget ezek a szipókás rovarok. Ilyenkor szívesen húzódnak be a házakba, lakásokba a hideg elől, ezzel rengeteg bosszúságot okozva.

Miért pont a városokban van invázió?

A címeres poloskafélék a ma még főként a nagyobb városokban jelentenek problémát. Budapest után Debrecenben, és Pécsett szenvednek tőle a legjobban, a térképes alkalmazás szerint. De Soprontól Makóig az ország jelentős hányadán jelentették a nem kívánatos élőlények jelenlétét és a fertőzés egyre terjed.

Forrás: budosbogar.hu

„Mivel ezek a rovarok árukereskedelem útján „importálódtak” hazánkba, nem meglepő, hogy főként a nagyobb városokban terjedtek el leginkább zavaró méretekben. Ráadásul városi környezetben az átteleléssel sincs gondjuk, hiszen könnyen képesek behúzódni a közeli házak apróbb zugainak kevésbé fagyos pontjaira. Ami gyerekjáték, hiszen immunrendszerük -20 fokig csak lelassul, de nem áll le, a peték meg egészen -50 fokig is bírják a farkasordító hideget” - mondta Szigeti Zsolt az Abatox Kft ügyvezetője.

Hogyan lehetne legyőzni őket?

Mivel a kártevőnek természetes ellensége nincs, irtásuk nem lehetséges, a növények nedvét szívó élőlények a levelekre rakott peték által gond nélkül szaporodnak. A szakemberek egyöntetű véleménye szerint még közel nincs olyan mértékű invázió, mint amire majd számítani lehet. Azonban ez lehet a büdösbogár veszte.

A problémát várhatóan a természet maga oldja meg. Ugyanis ha kedvező környezeti feltételek miatt egy faj egyedszáma túlnő az eltartó képessége határán, könnyen összeroppanhat az állomány. Termékenységcsökkenés, vagy épp fajon belüli betegségek jelenhetnek meg, ami visszaveheti a számukat.

Amíg ez megtörténik, sajnos mindenkinek meg kell küzdenie az otthonában ezzel az alattomos kártevővel. Megnehezíthetjük, hogy befészkelje magát a lakásba szúnyoghálóval és rövid, hajnali szellőztetéssel. Ha mégis bejutottak a legjobb megoldás a rovarok elfogása, mert a vegyszeres irtás nem hatékony.

Címkék: Agrár Poloska Rovar

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A miniszter sem hagyhatta szó nélkül, hogy tengernyi víz folyik el a semmibe Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 13:11
Ijesztő helyzetre hívta fel a figyelmet Bóna Szabolcs.
Agrár Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG