3p

A román kormány a vámmentesen beáramló ukrán gabona miatt nehéz helyzetbe jutott hazai termelőknek nyújtott európai uniós kártérítés kiegészítéséről döntött csütörtöki ülésén, de nem függesztette fel az ukrán mezőgazdasági termékek importját.

A bukaresti kormány húszmillió eurót fordít az ukrajnai gabona miatt kárt szenvedett termelők támogatására, ebből tízmillió eurót az Európai Bizottság (EB) biztosít, tízmillió eurót pedig a mezőgazdasági minisztérium költségvetéséből különítenek el - jelentette be Nicolae Ciuca miniszterelnök. Hozzátette: meg kell találni a megfelelő megoldásokat a mezőgazdasági termelők és élelmiszeripari feldolgozók problémáinak megoldására, de az Ukrajnának nyújtott támogatást is fenn kell tartani.

Nem függesztik fel az importot. Fotó: Depositphotos
Nem függesztik fel az importot. Fotó: Depositphotos

A miniszterelnök azt is közölte: megerősítést kapott az EB elnökétől, hogy egy második támogatási csomag keretében Brüsszel további 100 millió euróval segíti az ukrán importtól szenvedő tagországok termelőit. A román kormányfő felidézte, hogy Ursula von der Leyen EB-elnök az egyoldalú intézkedések kerülését kérte az érintett uniós tagállamoktól, és közös európai fellépést szorgalmazott.

A Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök vezette bukaresti koalíciós kormány mindeddig nem korlátozta a Romániába irányuló ukrán gabonaexportot, annak ellenére, hogy a liberálisok mindkét koalíciós partnere - a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is - az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának ideglenes felfüggesztését, illetve vámkötelessé tételét szorgalmazta. Ciuca már szerdán bejelentette: kormánya az európai uniós szabályozást tiszteletben tartva keres megoldást a román gazdák érdekeinek érvényesítésére az ukrajnai gabona ügyében.

Petre Daea szociáldemokrata mezőgazdasági miniszter szerint a lengyel, szlovák és magyar importtilalom nyomán Románia maradt az ukrán gabona egyedüli kapuja az uniós piac felé, ezért a hazai agrárszektorra most a korábbinál is nagyobb nyomás nehezedik. A szaktárca vezetője szerint egyelőre annyi változás lesz, hogy az élelmiszerbiztonsági szakhatóság felügyelői szigorúbban ellenőrzik a határon az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek minőségét, illetve a más piacokra irányuló tranzitot vámzárral látják el, és megfigyelés alatt tartják, amíg elhagyja az országot.

A koalícióban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közleménye szerint a csütörtöki kormányülésen megszavazott támogatást azok a gazdák igényelhetik, akiknek 2023. február 1-jén volt raktáron saját termésből származó búzájuk, amit 2022-ben arattak le. A gazdák a mezőgazdasági ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeinél nyújthatják be az igénylést a határozat hatályba lépésétől számított 15 napon belül. A gazdáknak járó támogatás mértékét az APIA számolja ki a learatott és raktározott búza mennyiségének függvényében. A támogatást - az RMDSZ szerint - szeptember 30-ig kapják meg.

(MTI) 
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG