1p
Dupla annyi búza van a raktárban, mint amennyi hazánkat ellátná.

Magyarország éves búzaszükségletének már duplája van a raktárakban - mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökhelyettese szombaton az M1-en.

Nem volt zökkenőmentes az aratás

Petőházi Tamás elmondta, a június közepén érkezett nagy eső kicsit késleltette az aratás megkezdését a déli országrészben, a most szerdán érkezett eső pedig hátráltatja a befejezését, de a terményeredmények így is jobbak, mint az előző években.

Beszélt arról is, hogy a megtermelt búza felét Magyarország exportálni tudja, elsősorban az Európai Unióba, azon belül is Görögországba, Olaszországba.

Nem keresik magukat degeszre a gazdák

A nagy készlet alacsony árakat is jelent: A Magro.hu adatai alapján nagyjából 5,5 tonna búza teremhet az idén az országban, ami átlagon felüli terméshozamot jelent, ez viszont rossz hír a befektetőknek. Az étkezési búra ára 43 500 forintról 40 000 forintig ereszkedett, ami 8 százalékos mínusznak felel meg a hazai piacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Horrorárakon lehet csak zöldséghez jutni
Szirmai S. Péter | 2025. május 26. 19:28
Ezt okozta a hűvös, kedvezőtlen tavaszi időjárás és a visszaeső termelés. Egy év alatt durván megdrágult a hazai borsó, az újburgonya, a zöldhagyma, de a hazai szamóca is 63 százalékkal többe kerül.
Agrár Kína valamire készül
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:14
Programot indít digitalizált intelligens ellátási láncok kiépítésére.
Agrár Putyin nem lesz boldog – újabb gyomrost vinnének be
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 15:51
Újabb büntetővámot terveznek.
Agrár Borúlátóbbak lettek a magyar cégek és sokan emelnének árat
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 07:55
Vegyes a kép a vállalati szektorban. 
Agrár Megszólalt az európai élelmiszer-vészcsengő
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:23
Óriási veszteséget szenved el minden évben az európai mezőgazdaság jelentős részben a klímaváltozással járó időjárási anomáliák miatt.
Agrár Itt az új ellenfél: megmenekülhet a narancslé
Buksza blog | 2025. május 19. 10:53
Húsz éve gyilkolja le a narancsültetvények termését a citruszöldülésnek nevezett betegség, ami a termesztés közben jelentkező veszteség túlnyomó részéért felelős. 
Agrár Módosít a minisztérium: még jobb feltételekkel juthatnak hitelhez a járványban érintettek
Privátbankár.hu | 2025. május 16. 12:54
Se kamatot, se kezelési költséget nem kell majd fizetni az Agrár Széchenyi Kártyával elérhető hitel után?
Agrár Karcagon a nagygazda lánya adta a legalacsonyabb árat, mégis ő nyert
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 09:05
Karcagon kizárták a két legjobb ajánlatot tevőt, így a legalacsonyabb bérleti díjjal nyert a nagygazda lánya.
Agrár Jogtalanul vették el a gazdáktól a pénzt – kitört a balhé a Brexit-támogatások miatt
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 17:29
Hibázott a brit kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG