A lapnak Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára azt mondta: amellett, hogy a turisztikai, rekreációs és gazdasági érdekeket szolgáló horgászat esetében a halgazdálkodási vízterületeken telepített hal árában a forgalmi adó nulla százalékra csökkenjen, két érv is szól. Egyrészt ma az egyesületek áfával együtt vásárolják meg a halat, de a horgász, aki kifogja a halat, nem fizet forgalmi adót. A horgászegyesület ugyanakkor - mivel nem áfaalany - nem tudja az adót visszaigényelni. Másrészt a horgászegyesületek állami vizekbe telepítenek halat, így végső soron az állami vagyont gazdagítják.
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy jelenleg a horgászati célú haltelepítés éves forgalma hozzávetőlegesen 2,5 milliárd forint. Ha ezt áfamentessé teszik, az mintegy 700 millió forint bevételkiesést okoz a költségvetésnek. Az adócsökkentésből fakadó többletvásárlás és a piac kifehéredése pedig várhatóan vissza is hozná ezt az összeget - mondta.
Nulla százalékra csökkentené a horgásztavakba telepített hal áfáját a Földművelésügyi Minisztérium - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az amerikai tőzsdék is örülnek az Orbán-Trump találkozónak?
25 perce
-
Korrupciós botrány Ukrajnában, Zelenszkij üzlettársa elmenekült
35 perce
-
A 4iG még közelebb került a műholdprogram megvalósításához
41 perce
-
Hatalmas légiközlekedési káosz az Egyesült Államokban
körülbelül 1 órája
-
Szépen indította a hetet a BUX
körülbelül 1 órája
-
Putyin szóvivője nem tudja hova tenni Orbán Viktor és Donald Trump kijelentését
körülbelül 1 órája
-
Egyiptomba készülőknek: itt sem lankad az infláció
2 órája
Mfor.hu Top24
- Zsiday Viktor: „Az Orbán-Trump pénzügyi csomagnak csak végveszélyben van jelentősége”
- Romlik a helyzet a magyarországi munkaerőpiacon: itt vannak a friss számok
- Megőrültek érte a vásárlók: ismét kapható a Lidlben a legendás Tisza cipő
- Repülőrajt helyett zuhanórepülés? Mire kell Orbán Viktornak az amerikai védőháló?
- Trump beszédét manipulálták: lemondott a BBC vezérigazgatója
- Tankoljon mielőbb, holnap emelkedni fog a benzin és a gázolaj ára
- Mészáros Lőrinc nem foglalkozik Magyar Péterrel, és nem hisz a hatvanpusztai zebrákban
Agrár
Több mint 200 milliárdot kaszált össze az egyik vezető hazai agrárcsoport
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 16:52
Több mint ötödével nőtt az árbevétel.
Agrár
Karácsonyi kínálat: kevesebb madár, de jobb áron
Szirmai S. Péter | 2025. október 24. 11:31
Sokéves krízis után úgy tűnik, stabilizálódik a hazai pulykaszektor. A karácsonyi készülődéssel, a mély bázisról, kicsit már növekszik a fogyasztás.
Agrár
Nem biztos, hogy aszályban többet fizetünk a boltban
Szirmai S. Péter | 2025. október 23. 17:01
A klíma megváltozott: állandósul az aszály. Ennek már – nemcsak a térségünkben – világszerte kézzelfogható és tartós a hatása, amelyet a szántóföldi és kertészeti hozamok csökkenésében is láthatunk. Mindebből meredeken emelkedő termény- és élelmiszeráraknak kellene következni, de a képlet ennél sokkal bonyolultabb – állítja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője.
Agrár
Üres az államkassza? Indulnak az állami földárverések
Szirmai S. Péter | 2025. október 22. 05:46
Befektetők figyelem! Másfél hét múlva, november 3-ától újra indul az állami földárverés országszerte. A júliusi 13 ezer hektár után most kilencezer hektár kerül kalapács alá, és bárki licitálhat, aki megfelel a jogszabályoknak.
Agrár
Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár
Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár
Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár
Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár
Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár
Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
Heti top
- Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve) 2025. november 8. 16:16
- Brüsszelben csapott össze Zelenszkij és Orbán Viktor 2025. november 5. 06:38
- Holnaptól horror jön a kutakon, érdemes még ma tankolni 2025. november 7. 10:35
- Már megint bezsákolt 108 milliárdot az Orbán-kormány 2025. november 6. 12:44
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát 2025. október 14. 12:13
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Az amerikai tőzsdék is örülnek az Orbán-Trump találkozónak?
Merthogy emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
25 perce
Nemzetközi
Hatalmas légiközlekedési káosz az Egyesült Államokban
A légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18 -
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55 -
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Klasszis TopDesign 2025: „Az idei pontozás egyik legnagyobb kihívása, hogy sokszor a „körtét az almával” kellett összehasonlítani
14:29
-
Friss wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát
12:47
-
Csökkentették a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatait
11:35
-
airBaltic: magasabb bevétel és nyereség az előző évhez képest
11:26
-
Könyvvel ünnepli születésnapját a tíz éves fesztivál
11:17
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Magyar Péter: ha áprilisig nem lesz béke, idehívjuk a békekonferenciát
2025. október 14. 12:13
-
Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék
2025. október 17. 05:39
-
Hidegzuhany: cáfolják Orbán Viktor egyik washingtoni bejelentését (frissítve)
2025. november 8. 16:16
top 24
-
Nagy pakkot kapott a kazah elnök Washingtonban, Orbán Viktornak adta át a kilincset
2025. november 9. 18:34
-
Zelenszkij: Putyin második frontot nyithat Európában
2025. november 10. 12:28
-
Váratlanul bezuhant a drágulás a boltokban – a kormányt ez hidegen hagyja
2025. november 10. 05:42
-
Nagyon súlyos ára lesz az amerikai kormányzati szektor megbénulásának
2025. november 9. 16:47
-
Szavazzon! Kit támogatna a választásokon Orbán Viktor washingtoni útja után?
2025. november 10. 13:22

