3p
Ellentétesen mozogtak a kukoricaárak a világ tőzsdéin.

 

A hazai fizikai piacon és Chicagóban fölfelé, Párizsban lefelé mozgott a kukorica ára a múlt héten. A búza árában és a piac kondíciójában is jelentős különbségek vannak a világ tőzsdéin a búzafronton. Nem könnyű most eligazodni. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat.

 

A kukorica betakarításának befejeztével erőteljesen felpörgött a kereskedelem. Indul a nagy fejtörés: adjuk, ne adjuk, mikor és mennyiért. Ehhez a meglévő adatok sem nyújtanak most feltétlenül egyértelmű támpontot.

A 49. héten folytatódott a lassú árnövekedés a Magro.hu fizikai piacán, ami 43 808 forintos átlagárat eredményezett és összességében 0,5 százalékos erősödést jelentett. Ez már a harmadik olyan hét volt egymás után, amikor felfelé mozdultak az árak.

Ezzel szemben a BÉT-en megnyugodni látszanak a kedélyek. A márciusi kukorica stabilan tartja a 47 500 forintos árat a november 30-i heti nyitás óta. Csak érdekességként, a májusi lejárat ennél ezer, a júliusi pedig 3 ezer forinttal drágább.

November 6-a óta csökkennek viszont a párizsi árak. A fronthavi jegyzés 4 százalékos lejtmenete most alig valamivel 165 euró felett áll, de csökkenő trendben van a márciusi és júniusi árfolyam is.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. szept.

2015. okt.

2015.

46. hét

47. hét

48. hét

49. hét

Átlagár (Ft/t)

40 409

41 219

44 002

43 067

43 523

43 808

Kötési mennyiség (t)

6 012

15 602

3 525

3 813

3 900

4 251

Csak, hogy még jobban összezavarodjunk, Chicagóban – ezzel szemben - emelkednek az árak. 147,24 dolláron lehet most (az elemzés írásának időpontjában, hétfőn délelőtt) a decemberi kukoricát kötni, ellenben a forgalom csökkenő tendenciát mutat. Egyébként a 2017. júliusi kurzussal bezárólag most egyöntetűen mindegyik kukorica ára erősödött az óceán túlpartján.

Aktuálisan 10 ezer tonna kukoricát kínálnak eladásra a piactéren és összesen 14 ezer tonnányira van vételi ajánlat.

Felfelé araszol a búza ára

A malmi búza átlagára ezzel 49 150 forint, míg a takarmánybúzáé 45 150 forint lett a 49. héten. Ez a folyamat még akár folytatódhat is, különösen, ha a határidős kötések áraiból indulunk ki.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. szept.

2015. okt.

2015.

46. hét

47. hét

48. hét

49. hét

Átlagár (Ft/t)

46 084

46 330

48 234

48 186

48 662

48 662

Kötési mennyiség (t)

7 115

11 205

1 347

1 800

1 615

1 487

A hazai búzaárak ugyanis november eleje óta drágulnak a hazai tőzsdén. A márciusi étkezési búza kurzusa jelenleg 51 300 forintnál, a takarmányé pedig 48.000 forintnál jár.

Párizsban a negyedéves csúcspontját november 6-án érte el a búza ára, azóta lefelé mozog. A múlt hét végére 173 euróig ereszkedett, de a csökkenés igen lassú.

A búza árának november eleje óta tartó esése megállni látszik viszont Chicagóban. Legalábbis erre engednek következtetni a december 2-a óta tartó események. Akkor ugyani 12 havi mélypontját érte el a kurzus 166,17 dolláron. Azóta 173 dollár fölé erősödött vissza az árfolyam.

Az első téli hónap beköszöntekor összesen 7 ezer tonna búza eladó és 5 ezer tonnára van vételi ajánlat a piactéren.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
Agrár Örülhetnek Európában? Kína fontos vámot enged el
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 15:26
A korábbi szinthez képest jelentős csökkentés.
Agrár 15 évet is kaphat a Bászna Gabona vezérigazgatója, letartóztatták
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 19:21
A mátészalkai Bászna Gabona ügye tovább folytatódik: a vezérigazgatót letartóztatták, számos tanú kihallgatása várható. A cégvezető fellebezett.
Agrár Nagy bajban vannak a tejtermelők, kisegíti őket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 10. 12:07
A feldolgozókat érintő, decemberi intézkedéscsomag mellett az alacsony felvásárlási ár miatt nehéz helyzetbe került termelőket is rendkívüli eszközökkel segítik, így újabb 2,43 milliárd keretösszegű nemzeti támogatásról is döntött a kormány – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca MTI-nek küldött keddi közleményében.
Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
Agrár Életjelek? Óriási gödröt ásott, most kecmereghet ki belőle a traktorpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 08:39
Enyhén növekedett a forgalomba helyezett új erőgépek száma tavaly Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG