3p
Az évente másfél milliárdos költségeket nem a gazdák fizetik majd.

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, várhatóan 2018 májusától működik az egész ország területén elérhetővé válik a talajgenerátoros jégkármentesítő rendszer – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Jelenleg még csak Baranya, Somogy és Tolna megyében működik a rendszer.

Mindenki ezt keresi zöldségesnél - pont a legrosszabbkor szállt el az ára - Tovább >>>

Győrffy Balázs elmondta: a rendszer fejlesztésére egyedül a NAK pályázott, így várhatóan az agrárkamara működteti majd az országos jégkármentesítést. A pályázat eredménye legkésőbb június végére várható. A tervek szerint az ország területét 10 négyzetkilométeres blokkokra osztják, a négyzethálós terület metszéspontjaiba pedig összesen mintegy 984 talajgenerátort helyeznek el. Ezzel a felosztással biztosítható az esetleges jégeső okozta károk mérséklése nemcsak a mezőgazdaságban, hanem például a gépkocsik és az épületek esetében is.

A kárelhárítás ingyenes lesz a gazdák számára. Az évente várható másfél milliárdos költségeket a Kárenyhítési Alapból finanszírozzák. A rendszert megalapozó beruházás összköltsége 1,8 milliárd forint lesz várhatóan. Mindennek nyomán pedig évente mintegy 50 milliárd forint termelési értéket lehet megóvni a mezőgazdaságban - mondta a NAK elnöke.

Ezt érdemesen tudni az ezüst-jodidról

A jégeső-elhárítás során talajgenerátorok segítségével ezüst-jodid kristályokat pumpálnak nagy koncentrációban a zivatarfelhőkbe. Az ezüst-jodid egy szervetlen vegyület, só. Mivel a vegyület nagyon hasonlít a jégkristályok szerkezetére, a keletkező jég hamar hozzátapad az ezüst-jodid molekulákhoz. Bár így több jégszem keletkezik, méretük jelentősen kisebb lesz, így lassabban esnek lefelé, mint a hagyományos jégeső esetében. A lehulló daraboknak így több idejük marad visszaolvadni a pozitív hőmérsékleti tartományban.

Az anyag használatának ugyanakkor megvannak a maga veszélyei, mivel az ezüst-jodid fény hatására elbomlik, bomlásakor jód és ezüst keletkezik. Bár az ezüst nagy méretben (mint például egy ezüstgyűrű) nem káros, elemi szinten azonban igen erős fertőtlenítőként képes viselkedni. Nem véletlen, hogy a víz fertőtlenítésén túl orvosi implantátumok bevonataként is hasznosítják, mivel a fémionok folyamatos kibocsátása elpusztítja a baktériumokat. Az ezüst nagyfokú fogyasztása (heti 3-4 gramm) argyriához vezethet, ami a bőr és a nyálkahártya kóros, kékes-szürkés elszíneződését jelenti. Ez persze nem jelenti, hogy az ezüst-jodiddal áztatott földek veszélyt jelentenének, mivel ennek mennyisége nem haladhat meg egy bizonyos határértéket. A vegyi anyagról részletesebb leírás itt érhető el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG