4p

Kihirdette a kormány az építési törvénycsomagot: nyolc kormányrendelet jelent meg az építésügy szabályozásával kapcsolatban, október 1-jétől élnek

Kihirdette a kormány az építési törvénycsomagot: nyolc kormányrendelet jelent meg az építésügy szabályozásával kapcsolatban a legutóbbi Magyar Közlönyben, az előírások többsége október 1-jétől hatályos.

Magyar Bankholding: az építőipar további lassulásával lehet számolni
Magyar Bankholding: az építőipar további lassulásával lehet számolni
A rendeletek foglalkoznak a főépítészek tevékenységével, részletesen szabályozzák a fedezetkezelést, a szervizkönyvet, a kivitelezők regisztrálását, és a hatósági ellenőrzést is.

A második építési gyorsító törvénycsomag részleteit tartalmazó jogszabályok közül legvaskosabb az építőipari kivitelezésről szóló rendelet. Ez írja elő azt is, hogy miképpen kell vizsgálni az irreálisan alacsony árat. Az egyes munkafolyamatokhoz szükséges időt az építésügyért felelős minisztérium honlapjáról letölthető költségvetési kiírási programmal lehet ellenőrizni, az időhöz rendelt minimális rezsióradíj pedig az ágazati kollektív szerződésből ismerhető meg. Ezek mellett figyelembe kell venni az ajánlattevő indoklását is.

A kisebb épületekhez - kerti építmények, medencék, kerítés,  kerítés elemek, egyebek - nem kell engedély, azok bejelentéssel építhetők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell betartani az ezekre vonatkozó országos és helyi építési szabályokat, valamint a kivitelezésre vonatkozó hatósági előírásokat.

A fedezetkezelőt közbeszerzéseken 90 millió forint felett, a magánberuházásoknál pedig 1,2 milliárd forint felett kell alkalmazni. A fedezetkezelővel az építtető köt szerződést, és ő fizeti a díját, amely a közbeszerzéseknél havi nettó 100 ezer forint, ezt a Magyar Államkincstár kapja, mivel itt az a fedezetkezelő. A magánberuházásoknál nincs a díjra előírás, de Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter korábban az osztrák példára utalt, ahol a beruházás értékének 1,5-2 százaléka a díj. Ez utóbbi esetben fedezetkezelő lehet a kincstár, de bank is választható.

 

 

Statisztika és valóság: nagy a baj az építőiparban

Az építtetőnek az építés megkezdése előtt igazolnia kell, hogy megvan rá a pénze, és számlát kell nyitnia, amelyre minden építési szakasz megkezdése előtt rá kell utalni annak ellenértékét. A számlát a fedezetkezelő kezeli. A fedezetkezelő a fővállalkozónak csak akkor fizet a számláról, ha az alvállalkozók megkapták a pénzüket. Az alvállalkozókról - az építési napló alapján - elektronikus nyilvántartás készül. A számlán elkülönítetten kell kezelni a biztosítékokat. Egy most kihirdetett másik rendeletben a kormány meghatározta ezek nagyságát a közbeszerzési eljárásokban. Így például jótállásra legfeljebb a szerződéses ellenérték 5 százalékát, szavatosságra 3 százalékát, egyebekre 7 százalékát lehet visszatartani.

A kivitelezési rendelet a szervizkönyv - nem garanciális könyv - szabályait határozza meg. Ebbe a meglévő épületek állapotát, az azokon végzett munkákat rögzítik. A közösségi épületekről kötelező szervizkönyvet vezetni, amelynek melléklete a ház energetikai tanúsítványa. A tulajdonosnak kötelező jó állapotban tartania az épületét és az ennek érdekében elvégzett vizsgálatokat, illetve munkákat is be kell jegyezni a könyvbe. A statikai vizsgálatokat 20 évente kell megtartani.

Külön rendelet szabályozza a főépítészek tevékenységét. A hierarchia csúcsán az országos (állami) főépítész áll, ő jelenleg a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium főosztályvezetőjeként tevékenykedik. Lejjebb haladva a megyei, majd a települési, illetve az önkormányzatok társulása által megbízott térségi főépítészek következnek. A rendelet a főépítészek foglalkoztatási feltételeit, valamint a hierarchiában elfoglalt hely szerinti feladatait  tartalmazza.

Magyarország a befektetők kedvencei között
Halálos építkezések: a feketemunka a ludas
Magyar gazdaság: innen már csak felfelé mehetünk?
Csalóka számok: még mindig bajban a magyar kkv-k
Engedély nélkül is építhetünk garázst

 

 

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG