A földhasználók és földtulajdonosok kötelesek kül- és belterületen is június 30-áig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani - emlékeztet szerdai közleményében a tárca.
A védekezési kötelezettség elmulasztása esetén a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától függően 15 ezertől 5 millió forintig terjedhet a bírság. A büntetés másfélszeresére nő, ha három éven belül a földhasználót többször is megbírságolták az általa használt terület parlagfű-fertőzöttsége miatt.
A mezőgazdasági területek gyommentesen tartása mellett a termelőknek a táblaszegélyek gondozására is törekednie kell.
A parlagfű elleni védekezés minden évben kihívás elé állítja a gazdálkodókat, ezért a gyommentesítéssel kapcsolatos kérdésekkel forduljanak a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságaihoz, illetve a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara területi szerveihez - javasolja a minisztérium.
Kedvezett az időjárás az idén a parlagfű gyors fejlődésének, a gyomnövény korai megjelenése miatt a virágzásra és a pollenszóródásra is korábban lehet számítani, ezért mielőbb meg kell kezdeni a gyommentesítést - hívja fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
15 perce
-
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
28 perce
-
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
körülbelül 1 órája
-
Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
körülbelül 1 órája
-
Valami készül: Zuckerberg bedöntheti a Polymarketet?
körülbelül 1 órája
-
A boltokban is megfizetjük az extrém időjárás árát – megvannak az árrésstop legnagyobb vesztesei
2 órája
-
Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Tízezreket oldanak fel a kormány Facebook-oldalán
- Mi történt a forinttal? Itt van, mennyit ér egy euró csütörtök reggel
- Orbán Balázs elment, be is szántják az MCC központjának építését
- Vége a hallgatásnak: nagy változást jelentettek be az egészségügyben
- Teljesen átalakul a közösségi közlekedés az országban: Vitézy Dávid elmondta a részleteket
- Újabb fontos embertől szabadult meg Magyar Péter, Hegedűs Zsolt pedig kapott egy új államtitkárt
- Itt a vége a NER-es vállalkozók aranykorának? Csütörtök reggelre átírták a közbeszerzési eljárások szabályait
Agrár
Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár
Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár
Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár
Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár
Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár
A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár
Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár
Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár
Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár
Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon 2026. július 1. 11:32
- Ennyibe kerül most egy euró 2026. július 1. 07:45
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
15 perce
Makro / Külgazdaság
Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
28 perce
Kultúra
Jogászt tesz a közmédia élére a Tisza-kormány – de csak átmenetileg
A szakmai döntéseket nem ő fogja meghozni.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos volt felesége már 26 milliárd dollárt osztott szét2026. július 2. 07:10 -
Musk vagyona akkorát nőtt, hogy már külön ligában játszik2026. július 2. 06:43 -
Will Smith fia már a divatban épít saját nevet2026. július 1. 17:22 -
Beckhamék már nem csak sztárok, hanem milliárdos családi brand2026. július 1. 15:52 -
Rekordot döntött a milliárdosok száma – az AI-rali új vagyonokat gyártott2026. július 1. 15:37
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Még nehezebb dolguk lesz a csalóknak: minden forintátutalást szűrnek
11:41
-
Elképesztő lakbéremelkedés Horvátországban
11:14
-
Kelendő a magyar finompékáru külföldön
10:24
-
Érthetetlen, miért állította le Lázár János a motorvonat beszerzéseket
10:01
-
Kilőtt a használtautó-import, 150 ezer autó érkezhet Magyarországra
09:44
Turizmus Online cikkei
-
Felmérés a jövő utazástervezéséről
10:23
-
Sziget fesztivál: átalakult a sportzóna
10:17
-
A nyár egyik legizgalmasabb turisztikai kampánya: a Hévíz Álommeló
10:12
-
Újraéledőben a budapesti Duna-fürdőzés: idén ötször nagyobb az Árasztó-parti szabadstrand
08:56
-
Rangos fenntarthatósági elismerés a magyar turisztikai szakembernek
08:35
A vidék hírei
-
Reagált az NSÜ a Bitskey Uszodát ért kritikákra: elismerik a problémákat, felülvizsgálják a vitatott szabályokat
10:54
-
Halálos baleset a 3-as főúton Szihalomnál – teljes útzár van érvényben
08:55
-
Javaslatokat vár Eger az október 23-i városi kitüntetésekre
08:32
-
Több mint kétmilliárd forintba kerültek tavaly Szijjártó Péter magánrepülős hivatali útjai, tételes listát tett közzé a külügyi államtitkár
07:34
-
Autóbuszt rongált Noszvajon az agresszív autós
07:06
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
2026. július 1. 15:07
-
Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
2026. július 2. 07:23
-
Újabb személycseréről döntött Magyar Péter
2026. július 2. 07:03
-
Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
2026. július 1. 14:36
-
Berobbant az állampapírpiac
2026. július 1. 17:21



