2p

Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.

Az erről szóló tárgyalások keretében a magyar cég 65 százalékos tulajdonrész vásárlásáról írt alá szándéknyilatkozatot az EL.VI.Z. A.E.-vel. Közben a KazFoodProducts és az UBM tárgyalásainak eredményeképp megkezdődhetett egy kazahsztáni beruházás, a kivitelezést a következő hónapokban indíthatják el. A holland Royal Agrifirm Group magyarországi leányvállalatának akvizícióját ősszel zárták le, az UBM Feed Romania SRL-ben lévő 45 százalékos részesedést pedig eladták.

A közlemény szerint a tranzakciók hozzájárultak ahhoz, hogy a társaság a júliussal kezdődő üzleti évük első felében az eddigi legjobb eredménnyel zárt. A várakozásokat meghaladva 6 hónap alatt 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) és 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt értek el.

A szemes terményekkel és olajos magvakkal kereskedő üzletág 1,7 milliárd forintos, valamint az állattenyésztéssel foglalkozó szegmens több mint 400 millió forintos vesztesége mellett a takarmánygyártás 4,7 milliárd forint adózás előtti eredményt mutat. A kilátások kedvezőek, a 2025-2026-os üzleti év második felében a piaci környezet kedvezőbben alakulhat. Bár az európai körülmények az utóbbi időben nem alakultak jól, hosszabb távon a sertéstenyésztés jó befektetés lehet az UBM számára – tették hozzá.

Az 1996-ban alapított UBM Magyarország piacvezető takarmánygyártója, belföldön és külföldön 9 gyártóegységet üzemeltet. Az előző üzleti évben több mint 198,6 milliárd forint, előtte mintegy 231,6 milliárd forint árbevétellel zártak. Az adózás előtti eredmény 1,5 milliárd forintról 1,9 milliárd forintra, az adózott eredmény 913 millió forintról 1,4 milliárd forintra nőtt. A társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) standard kibocsátója, részvényei a legutóbbi záráskor 1100 forintot értek, árfolyamuk egy éven belül 1000 és 1490 forint között mozgott.

(MTI)

Címkék: Agrár UBM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG