2p

Több ukrajnai területet bombáztak az oroszok, az EU Bizottságának elnöke kedden az ukrán fővárosba látogat.

  • Oroszország hétfőre virradó éjjel kiterjedt légitámadás-sorozatot indított Kijev és több más ukrajnai terület ellen - közölték hétfőn reggel ukrán tisztségviselők. Három ember megsérült a kijevi Szolomjanszkij kerületben történt robbanásokban, két másik pedig Szvjatosin kerületben a lezuhanó dróndaraboktól - közölte Vitalij Klicsko polgármester a Telegramon. Sevcsenko kerületben dróndarabok csapódtak egy kétszintes épületbe, károkat okozva - tette hozzá. A kijevi katonai közigazgatás közlése szerint összesen 30 pilóta nélküli légi járművet észleltek és lőttek le a főváros légterében.
  • Az orosz hatóságok 1679 embert, köztük 660 gyereket telepítettek ki az ukrajnai Zaporizzsja megyében található atomerőmű környékéről - közölték helyi orosz illetékesek vasárnap éjszaka.
  • A Moldovához tartozó, szakadár Dnyeszter menti terület a megnövekedett biztonsági kockázatokra hivatkozva az orosz békefenntartói kontingens létszámának növelését szeretné - jelentette hétfőn a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
  • Az ukrán-magyar határszakaszon 5234-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5931-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn. A beléptetettek közül a rendőrség 63 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
  • Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat május 9-én, az Európa-napon Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy megbeszélést folytasson Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel - közölte hétfőn Eric Mamer, a brüsszeli testület szóvivője. A szóvivő elmondta, hogy a látogatás az Ukrajnával fenntartott kapcsolatok összes területére összpontosít, és célja, hogy megerősítse az EU "megingathatatlan" támogatását.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG