3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szakmai szervezetek az Országgyűléstől kérik az áfa csökkentését.
Ahogy arról a Privátbankár beszámolt, az agrárkamara is ugyanezzel a kéréssel fordult a kormányhoz, mert szerintük is komoly problémát okoz a jelenlegi forgalmi adó. Részletek >>

A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) arra kéri az Országgyűlést, hogy a 2014-es adótörvényekről szóló döntésekor vegye figyelembe a sertéshús és hústermékek áfájának 5 százalékra való csökkentésére vonatkozó kezdeményezésüket.

A két szakmai szervezet közös állásfoglalásában - amit szerdán eljuttatott az MTI-hez - arra kéri a kormányt, illetve az Országgyűlést, hogy az adótörvényekre vonatkozó és jelenleg a parlament előtt lévő törvényjavaslatot úgy módosítsa, hogy a törvényben már szerepeljen a sertés- és baromfi termékpályára vonatkozó áfakulcsoknak - a korábbi nyilatkozatokban elhangzott - csökkentése 5 százalékra. Hozzáteszik: a VHT és a Hússzövetség készen áll a gyors szakmai egyeztetésre.

Jelentős a feketegazdaság

A VHT és a Hússzövetség tájékoztatása szerint az élelmiszer-gazdaság jelentős ágazataiban mára egyértelművé vált, hogy a fejlődés egyik meghatározó gátja a piacból magának mind nagyobb szeletet kihasító feketegazdaság. Ez a "szektor" túlnő a belföldi szereplőkön, ide tartozik a behozatal jelentős része is.

Az európai összehasonlításban kiemelkedően magas, 27 százalékos áfakulcs mellett az adó egy részét vagy egészét eltitkoló, azt be nem fizető vállalkozások olyan mértékű piaci előnyhöz jutnak, amivel a legálisan működő cégek, termelők képtelenek versenyezni. Egyes területeken a szakmai konszenzus már 30-50 százalék közé teszi az adómentesen forgalomba került termékek arányát.

Az élelmiszer-ipari termelés biztonságát és meghatározó piacát minden országban a belföldi lakossági fogyasztás jelenti. A 27 százalékos áfa fenntartásával a magyar hús- és baromfiipari szereplők számára ez a piac megszűnhet a legális belföldi vállalkozások termelési helyzetének erősítése nélkül.

Az 5 százalékos általános forgalmi adó esetén a feketegazdaság jelentős zsugorodásárára és a legális vállalkozások gazdasági szerepének erősödésére lehet számítani. Ez egyben személyi jövedelemadó (szja) és egyéb adók, járulékok és díjak jelentős növekedését eredményezi. Ugyanígy az áttekinthetőbbé váló gazdaság teljesítményének megítélése is reálisabbá válik és ezúton a gazdasági döntések megalapozottsága jóval biztonságosabb lehet - érvelnek a szakmai szervezetek az áfacsökkentés mellett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG