1p
Hiába volt kisebb terület a vetésre, még így is a tavalyinál több gabona termett Magyarországon.

Minden gabonából sikerült emelni a betakarítási mennyiséget, a tavalyinál mintegy fél százalékkal kisebb területen 7,9 millió tonnát takarítottak be, ez 5,1 százalékkal haladta meg a tavalyi termésátlagot, ezt közölte a KSH a Privátbankár.hu-val. A legnagyobb ugrást a búza termésmennyiségében láthattuk, hektáronként 5380 kilogramm termett – erre legutoljára 1988-ban volt példa. Az öt év termésátlagát mintegy 20 százalékkal szárnyalta túl.

Forrás: KSH

Árpából 14 százalékkal termett több, hektáronként 5140 kilogramm. A tritikálé termőterülete 10 százalékkal csökkent, ennek megfelelően a termés mennyisége is csökkent. Zabból és rozsból mintegy ötödével kevesebbet tudtak betakarítani a gazdák.

Lesz bőven lisztünk, sörünk - de hova adjuk el a fölösleget?

Az elmúlt hónapokban a búza és a kukorica ára is mélyrepülésbe kezdett, így a rekordtermés ellenére sem különösen jó most eladónak lenni a Magro.hu elemzői szerint. A cikk folytatásáért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Horrorárakon lehet csak zöldséghez jutni
Szirmai S. Péter | 2025. május 26. 19:28
Ezt okozta a hűvös, kedvezőtlen tavaszi időjárás és a visszaeső termelés. Egy év alatt durván megdrágult a hazai borsó, az újburgonya, a zöldhagyma, de a hazai szamóca is 63 százalékkal többe kerül.
Agrár Kína valamire készül
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 09:14
Programot indít digitalizált intelligens ellátási láncok kiépítésére.
Agrár Putyin nem lesz boldog – újabb gyomrost vinnének be
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 15:51
Újabb büntetővámot terveznek.
Agrár Borúlátóbbak lettek a magyar cégek és sokan emelnének árat
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 07:55
Vegyes a kép a vállalati szektorban. 
Agrár Megszólalt az európai élelmiszer-vészcsengő
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:23
Óriási veszteséget szenved el minden évben az európai mezőgazdaság jelentős részben a klímaváltozással járó időjárási anomáliák miatt.
Agrár Itt az új ellenfél: megmenekülhet a narancslé
Buksza blog | 2025. május 19. 10:53
Húsz éve gyilkolja le a narancsültetvények termését a citruszöldülésnek nevezett betegség, ami a termesztés közben jelentkező veszteség túlnyomó részéért felelős. 
Agrár Módosít a minisztérium: még jobb feltételekkel juthatnak hitelhez a járványban érintettek
Privátbankár.hu | 2025. május 16. 12:54
Se kamatot, se kezelési költséget nem kell majd fizetni az Agrár Széchenyi Kártyával elérhető hitel után?
Agrár Karcagon a nagygazda lánya adta a legalacsonyabb árat, mégis ő nyert
Privátbankár.hu | 2025. május 13. 09:05
Karcagon kizárták a két legjobb ajánlatot tevőt, így a legalacsonyabb bérleti díjjal nyert a nagygazda lánya.
Agrár Jogtalanul vették el a gazdáktól a pénzt – kitört a balhé a Brexit-támogatások miatt
Privátbankár.hu | 2025. május 12. 17:29
Hibázott a brit kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG