Ismét megnyitják a Tanyafejlesztési Program forrásait, így a következő néhány hétben 300 millió forint többletforrásra pályázhatnak a tanyán élők - jelentette be Budai Gyula pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára közölte: pénteken Fazekas Sándor aláírja azt a miniszteri rendeletet, amely meghatározza a pályázati feltételeket, és ennek alapján február 7-én reggel nyílik meg a pályázati lehetőség.
100 millió csak villamosításra
A tanyán élő gazdálkodók két jogcímre pályázhatnak: a tanyagazdaságok fejlesztésére és az egyéni tanyavillamosításra. A fejlesztéshez tartozik többek között a gépek beszerzése, az állatállomány növelése, valamint a lakó vagy a gazdálkodási épület felújítása.
A tanyagazdaságok fejlesztésére 200 millió, míg az egyéni tanyavillamosítás támogatására 100 millió forint áll rendelkezésre. Pályázni március 10-ig, illetve a forrás kimerüléséig lehet. A pályázat elektronikus felületét az érdeklődők a Nemzeti Agrár-szaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) honlapján érhetik el - mondta Budai Gyula.
Az államtitkár jelezte: a tanyagazdaságok fejlesztésére fordítható pályázati pénz maximális összege a deminimis - a kisösszegű támogatás - felső határa 7 500 euró, mintegy 2,2 millió forint. A támogatás mértéke 75, a fiatal gazdálkodók esetében 90 százalékos. Az egyéni tanyavillamosítás támogatási keretösszegének felső határa 5 millió forint lehet. A támogatás mértéke pedig 100 százalék.
Átlag kétmillió egy tanyának
Budai Gyula hozzátette: azért ezen a két területen lesz lehetőség újra forrásokra pályázni, mert ezek iránt volt korábban a legnagyobb az érdeklődés. Elmondta, hogy az igénybe vehető előleg mértéke a múlt évi 25 százalékról az idén 50 százalékra emelkedett. A mostani pályázat esetében nincs hiánypótlásra lehetőség - hívta fel a figyelmet az államtitkár.
Megjegyezte: szakemberek számításai szerint mintegy 150-en nyerhetnek majd támogatást. Mint mondta: a tárca az idén a múlt évihez hasonló összegű forrást, mintegy 3,5 milliárd forintot kíván biztosítani a Tanyafejlesztési Program finanszírozására. Emlékeztetett, hogy a múlt év végén jött létre a tanyafejlesztési tárcaközi munkacsoport azoknak a minisztériumoknak és más, a tanyafejlesztésben érintett szervezetek részvételével, amelyek érintettek a tanyán élők helyzetének javításában.
Összesen 150-en nyerhetnek támogatást.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
21 perce
-
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
körülbelül 1 órája
-
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
körülbelül 1 órája
-
Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
2 órája
-
Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
2 órája
-
Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
2 órája
-
Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
3 órája
Mfor.hu Top24
- Pert vesztett Takács Péter a lélegeztetőgép-biznisszel kapcsolatban
- Nem kedvezett a mai nap az euróváltásnak
- Ruszin-Szendi Romulusz: tragédiák történtek az elmúlt napokban
- Lemondott Vaszily Miklós az MBH Bankban betöltött pozíciójáról
- Izgalmas nap lesz a hétfői a parlamentben: mentelmi jogokról és a legfőbb ügyészről is dönthetnek a képviselők
- Orbán Balázs máris tollat ragadott, utánanézne több dolognak
- Huszonegy év után lehet valóban szabad szenteste napja
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár
Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár
Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár
Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár
Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Agrár
Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
- Beütött a krach a benzinkutakon 2026. szeptember 3. 09:13
Friss
Makro / Külgazdaság
Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Így indult a pénteki kereskedés.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Az amerikai–iráni konfliktus rendezése is téma volt.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Személyre szabott rákterápia kutatására kapott ösztöndíjat egy magyar tudós
10:37
-
Több mint 15 milliárd forintos beruházást nyert el egy magyar építőipari cég Romániában
10:20
-
Az áfabevallások 99 százalékát olyan rendszeren keresztül küldik még mindig az ügyfelek, amely január elsejétől megszűnik
10:00
-
Majdnem kétszer annyi magyar halt meg, mint amennyi született
09:41
-
A magyar munkaerőpiac megbotlott
09:21
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra
2026. szeptember 24. 13:20
-
A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban
2026. szeptember 24. 14:08
-
Szijjártó Péter szelleme kísértett Brüsszelben: furcsa alkuk és baljós jelek az Oroszország elleni uniós szankciók körül
2026. szeptember 25. 05:46
-
Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
2026. szeptember 24. 17:16
-
Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
2026. szeptember 24. 13:58



