5p
Jó minőségű és jelentős mennyiségű szőlőtermésre számítanak az idén a magyarországi borvidékek többségén a szakemberek, de több helyen tartanak a hőségtől. A termés mennyiségén nem, de minőségen ronthat, ha ilyen meleg marad. A nagy melegnek Tokajban kifejezetten örülnek, mert jót tesz az aszúsodásnak, és eddig sok volt a csapadék.

A Soproni borvidék szőlői a korábbi lemaradást behozták: az Irsai Olivér szürete két héten belül megkezdődhet - mondta Taschner István, hegyközségi elnök. Jelezte: "hihetetlenül jó", hektáronként száz mázsa feletti termést várnak a legtöbb fajta, így a chardonnay, a pinot noir és a zweigelt esetében. Kivételt ez alól a leghíresebb szőlőfajtájuk, a kékfrankos jelent, amelynél hetven mázsás terméssel kalkulálnak - tette hozzá.


A pannonhalmi borvidéken mind mennyiségben, mind minőségben jó szüretet várnak a gazdák - közölte Hangyál Balázs hegybíró. Elmondta: a tavaszi nagy hidegekhez hasonlóan az utóbbi hetek hősége sem hagyott nyomot a termésen, de ha folytatódik a kánikula, adódhatnak problémák.

A csongrádi borvidéken jól indult az év, de a rendkívüli hőség és az aszály következtében napról-napra romlik a helyzet - mondta Papp Ferenc hegybíró. Hozzátette: a mintegy 500 hektáros Csongrád környéki termőterületről várhatóan 15-17 ezer mázsa szőlőt fognak leszüretelni, a minőséggel várhatóan nem lesz gond.

Nagyon nehéz évben vagyunk

A tavalyinál kevesebb, de jó minőségű szőlőtermésre számít a Szekszárdi borvidék hegyközségi tanácsának elnöke.
Nagyon nehéz évben vagyunk, magas csapadéktartalmú, márciusban visszatérő tél, többször nyári melegbe forduló tavasz van a hátunk mögött. Ezt májusban két jégeső, majd a virágzás idején egy hosszabb lehűlés követte - mondta Heimann Zoltán.
Ennek ellenére jó termésre, jó évjáratra számít a szakember a vörös szőlők esetében. A mennyiség kisebb a tavalyinál, de ahol terméskorlátozási szándék van, ez inkább előny - mondta.

Az ország legnagyobb szőlőtermő területéhez, a Duna Borrégióhoz tartozó Soltvadkerten jó termésre számítanak a saját területen és szerződéses partnerekkel 110 hektáron szőlőt termesztő Frittmann Testvérek Kft. ültetvényein.

Frittmann István, a cég ügyvezetője, - aki testvérével, a 2007-ben az év borászává választott Frittmann Jánossal vezeti a vállalkozást - kiemelte: a bianca, a muskotály, a medina és a kadarka szőlőfajtáknál az átlagos 130-160 mázsa hektárankénti termés helyett csak 50-80 mázsa várható. Az átlagnál jobb termést várnak a cserszegi, a kékfrankos és az ezerjó fajtákból, amelyekből 130-140 mázsát is szüretelhetnek hektáronként.

Tokajon még bírják a hőséget, ami jó az aszúsodásnak is

A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken jelenleg jó minőségre, ugyanakkor közepes mennyiségre számítanak a szőlészek, borászok - mondta Prácser Miklós, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Az 5800 hektáros borvidéken a közepes mennyiség mintegy 300 ezer mázsát feltételez. A napok óta tartó hőségtől még nem "szenved" a szőlő, korábban ugyanis jelentős eső esett Tokaj-Hegyalján. Prácser Miklós közölte: most viszonylag korai szüret jósolható, s ami még ennél is fontosabb, hogy ez a korai érés kedvez a jó aszúsodási folyamat kialakulásának. Erre már nagyon nagy szüksége volna a borvidéknek, hiszen tavaly is viszonylag jó minőségű aszút lehetett szüretelni, de a mennyiség kevés volt - fűzte hozzá.

Komárom-Esztergom megyében az összesen 1502 hektár területű szőlőültetvényeken az aszály jelenleg nem okoz problémát. A becslések szerint hektáronként 6500 kilogrammos termésátlag várható - mondta Vörösné Bóka Éva, a megyei földművelésügyi hivatal igazgatóhelyettese.

Veszprémben jó szüretet várnak

Veszprém megye négy történelmi borvidékén nagyon jó szüretre készülnek a szőlősgazdák - mondta a Veszprém Megyei Kormányhivatal földművelésügyi igazgatója. Boros Gábor szerint július elejétől volt csak tapasztalható jelentősebb peronoszpóra és lisztharmat fertőzés az ültetvényeken, szakszerű kezeléssel azonban megvédhető a szőlő. Jók a terméskilátások, átlagosan borszőlőkből mintegy 68-70 mázsa várható hektáronként, csemegeszőlőkből 80-100 mázsa hozamot becsül előzetesen az igazgató.

Vaskeresztesen nagy a baj

Vaskeresztes térségében jégverés miatt elpusztult a szőlőtermés, a bortermeléssel foglalkozó szőlősgazdáknak az állandó vevők megtartása miatt más borvidékekről kell beszerezniük a szőlőt - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője. Lukács Zoltán kifejtette: a megyében a legjelentősebb, Vaskeresztes és Felsőcsatár térségében található 82 hektáros szőlőültetvényt június végén elverte jég. Jelenleg a tőkék mentése folyik, és jövőre is csak akkor számíthatnak termésre, ha a metszés után a vesszők még az idén beérnek.

A zalai gazdák közepes, hektáronként 80-90 mázsa szőlőtermésre számítanak idén, de alacsony lesz a szőlő létartalma - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője. Horváth Gyula elmondta: a zalai szőlősgazdák nagy része időben elvégezte az első permetezést, így a száraz időszakban lisztharmat és egyéb gombabetegség sem veszélyezteti az állományt.
Baranyában a 2650 hektáros, 80 százalékban vörös, 20 százalékban fehér fajtákat termő villányi borvidéken a tavalyival megegyező, kiváló minőségre és közepes hozamra készülnek.

Bock József, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke elmondta: a tavaszi hűvös idő megviselte az illatos fajtákat, valamint a kékfrankos és a merlot-t, a mostani hőség már nem okoz nagyobb károkat a termésben. Az elnök szerint a legkorábbi fajtákat is csak szeptember elején, közepén kezdik szüretelni.

A 700 hektáros, 70 százalékban fehér, 30 százalékban vörös fajtákat termő pécsi borvidéken sem lesz probléma a minőséggel, a mennyiség hasonló lesz a tavalyihoz - vélekedik a Pécsi Borvidék Hegyközségeinek Tanácsát vezető Hárs Tibor. Szerinte a hőség enyhülése még tovább kedvezne a tőkéknek, ez a mennyiségen nem változtatna, de tovább emelné a minőséget.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Feltámad egy ősi magyar szőlőfajta a Skrabski Pincészetnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 10:16
Laptársunk Balatonudvari magaslatán, a Leshegyen járt, a Skrabski Pincészet 150 éves pincefalai között – amely az egykori szerény kezdetből ma egy boutique borászat nőtte ki magát. Egy nagy nemzetközi sikerről is hírt adtak.
Agrár Lovastáborokat, fröccsteraszokat is ellenőrzött a hatóság
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 10:58
Öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával egy hónapja indult nyári szezonális ellenőrzéseken. Egy üzemben pedig több mint egy tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Agrár Nagy a baj a magyarok egyik kedvenc déligyümölcsével
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 05:43
Nemcsak a dinnye, a termelők is egyre rosszabbul viselik a változó klímát. Összeért a termés, leestek az árak, összeomlott a piac. Félő, sokaknak veszteséget hoz ez az év. Az éghajlatváltozással a növénynek már csak fóliasátorban van jövője.
Agrár Egyből a legnagyobb ilyen üzemet építi az UBM Kazahsztánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 15:15
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC-vel egy közös vállalat létrehozásáról.
Agrár Liberalizálnák a kendertermesztést
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 11. 15:09
Európai parlamenti képviselők egy csoportja – a nagy üzlet reményében – egységes szabályozással liberalizálná a kendertermesztést a 2028-tól induló új Közös agrárpolitikában.
Agrár Megbotlott, de így is az élen maradt sokak kedvenc édességének gyártója
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:10
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint.
Agrár Hervasztó szilvatermés várható idén Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 16:21
Az átlagosnál gyengébb szilvatermés várható idén Magyarországon, de meghaladja a legrosszabb évjáratok mennyiségét – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Agrár Nagy a baj Japánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 11:19
Már tavaly is országos hiány volt rizsből, de most sem jobb a helyzet. És még a poloskák is elszaporodtak.
Agrár A magyar agrárcsoport holland leánycéget vesz meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 13:40
A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról.
Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG