2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A V4-ek kérik az Európai Bizottságot, hogy készítsen iránymutatást a tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt.

A V4 országok agrárminiszterei 2017. június 2-án Varsóban tanácskoztak Szlovénia, Románia és Horvátország tárcavezetőivel kiegészülve - közölte a Földművelésügyi minisztérium lapunkkal.

A Közös Agrárpolitika 2020 utáni jövőjével kapcsolatban közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben az aláírók egyértelműen kiállnak az erős, két pilléres Közös Agrárpolitika fenntartása mellett, amelynek a jövőben is megfelelő közösségi finanszírozással kell rendelkeznie. A magyar delegációt vezető Nagy István miniszterhelyettes kiemelte, hogy az elfogadott nyilatkozat olyan kiemelt magyar prioritásokat is tartalmaz, mint a SAPS rendszer fenntartása, a termeléshez kötött támogatások megőrzése, vagy a vissza nem térítendő támogatások túlsúlyának megőrzése a vidékfejlesztési programokban.

„A 2020 utáni KAP-ra vonatkozó tárgyalások során kiemelt jelentősége lesz a kelet-közép-európai tagállamok együttműködési és érdekérvényesítő képességének, amelyben Magyarország - az idén júliusban induló egy éves V4 elnökségre is tekintettel - kiemelt szerepet kíván játszani” – tette hozzá a miniszterhelyettes.

Jöhet a terv a csalások ellen

Az élelmiszerláncban meglévő tisztességtelen forgalmazói magatartások visszaszorítása érdekében kérték a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan közösségi iránymutatásokat, amelyek javítják a gazdák helyzetét az élelmiszerláncban.

Az Unió Horizont 2020 elnevezésű kutatási és fejlesztési programjával kapcsolatban kértük az Európai Bizottságot, hogy a 2018-2020 közötti időszakra rendelkezésre álló források elosztásánál vegyék figyelembe a közép-kelet-európai tagállamok által közösen meghatározott és benyújtott kutatási és fejlesztési prioritásokat – összegezte a tárgyalások eredményeit a magyar miniszterhelyettes.

A földjogi szabályozások tekintetében egyetértés mutatkozott abban, hogy a föld egy speciális és véges erőforrás, amelyre ilyen minősége és az élelmezésbiztonságban játszott kiemelt szerepe miatt nem alkalmazhatóak az általános piaci és kereskedelmi szabályok.

Elvárjuk az Európai Bizottságtól, hogy biztosítsa a jogot a nemzetállamoknak, hogy megvédhessék földjeiket a spekulánsoktól – mondta Nagy István.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
Agrár Marha nagy bejelentést tett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 21. 16:53
Több százezer tonna marhahús vámmentes behozatalárról szóló megállapodást jelentett be Donald Trump amerikai elnök pénteken.  
Agrár Kecskékkel védekeznének az erdőtüzek ellen Dalmáciában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 15:12
A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap vasárnap.  
Agrár Dagad a botrány Kósa Lajosék volt cégénél
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 16. 06:06
A leányvállalatát érintő újabb brutális készlethiányról tett közzé rendkívüli tőzsdei tájékoztatást nemrég a milliárdos sikkasztás gyanúja miatt nyomozás alatt álló Bászna Gabona Zrt. f.a. egyik volt partnere.
Agrár Súlyos helyzet: nem nő már vissza a fű a legelőkön
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 14:21
Katasztrofális terméskiesésre számítanak a német gazdák.
Agrár Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 19:07
A TrendFM-nek nyilatkozó, kútfúrással foglalkozó cég vezetője azt is elmondta, milyen mélységtől engedélykötelesek a házi kutak, és mennyire ellenállók az aszálynak.
Agrár Mikor csökkenhet a zöldségek és gyümölcsök áfája, lesz-e ukrán kukorica Magyarországon? Raskó Györgyöt kérdeztük
Izsó Márton – Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 5. 14:31
A Tisza-kormány eddig nem árulta el, hogy mikor csökkentik a zöldségek és a gyümölcsök áfáját, Raskó György viszont erről is beszélt a Klasszis Podcast legújabb adásában. Az agrárközgazdász minden idők leggyengébb magyar gabonatermésére számít 2026-ban, a pusztító szárazság ugyanis megsemmisítette a kukoricaföldek jelentős részét. A borágazat állandó válságban van, de a magyar kivinek, pisztáciának és fügének szerinte van jövője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG