3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Európában megállt a gabonaárak több hét óta tartó csökkenése, míg Amerikában folytatódott a kukorica drágulása. Mi történt itthon?

Ezek miatt az MGX (Magro Gabonaindex) értéke érdemben nem is változott. Továbbra is 44 500 forint környékén állt a kukorica átlagára a múlt héten a Magro.hu piactéren. Számszakilag ugyan magasabb lett az érték pénteken, mint az azt megelőző héten, de érdemi drágulásról mégsem beszélhetünk. Egyébként is, Európában – a kukorica vonatkozásában – stagnálás közeli folyamatok zajlottak szinte minden árutőzsdén.

A Budapesti Értéktőzsdén a múlt heti záró ár 44 850 forint lett, ami talán az elmúlt hetek árcsökkenésének a végét is jelentheti. A lassú árcsökkenés megállt Párizsban is, de szignifikáns emelkedésről még túlzás lenne írni, még ha a heti záró ár magasabb is lett, mit a nyitó. Mindenesetre érdekes fejlemény, hogy a fogalom eközben erőteljesen lecsökkent a parketten – olvasható a Magro.hu elemzésében.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. nov.

2015. dec.

2015-2016.

53. hét

1. hét

2. hét

3. hét

Átlagár (Ft/t)

43 555

43 366

42 726

44 028

44 451

44 542

Kötési mennyiség (t)

14 628

13 432

1 610

1 932

1 800

2 261

Chicagóban viszont folytatódott a kukorica drágulása. Újabb 2 százalékos emelkedés után, növekvő forgalom mellett 145,76 dolláros tonnánkénti áron fejezte be a termény a 3. hetet. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az év első tőzsdei napja óta mintegy 5 százalékkal lettek magasabbak a fronthavi jegyzések.

Jelenleg 13 ezer tonna kukoricát adnának és összesen 8 ezer tonnányit vennének a piactéren.

Mi történt a búzával?

Kicsit, de mind a malmi, mind a takarmánybúza drágult a hazai fizikai piacon. Előbbiért 49 450 forintot, utóbbiért 45 350 forintot kellet adni átlagosan a múlt héten.

Egy leheletnyivel megint olcsóbban lehetett lekötni a márciusi étkezési búzát a BÉT-en. A 48 900 forintos ár azt is jelenti, hogy az árfolyam visszatért a november eleji szintre. Hasonló utat járt be és hasonló mértékben gyengült a takarmánybúza is. A 46 600 forintos ár ugyanakkor itt még jóval magasabb, mint a novemberi szint.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. nov.

2015. dec.

2015-2016.

53. hét

1. hét

2. hét

3. hét

Átlagár (Ft/t)

48 662

48 735

48 295

48 670

48 670

49 126

Kötési mennyiség (t)

7 395

5 615

1 225

1 111

995

1 200

A kukoricához hasonlóan a búza árcsökkenése is megállt Párizsban a múlt hétre. Ezzel együtt már 165 euró alá mászott be az árfolyam.

Chicagóban mintha felfelé ment volna a búza ára, de a növekedés dinamikája annyira csekély, hogy igazi trendfordulóról nem beszélhetünk. A tények kedvéért rögzíthetjük, hogy 174,72 dolláros tonnánkénti árat láthattunk a hét zárásakor.

Aktuálisan összesen 2 ezer tonna búzára találunk eladási és 3 ezer tonnára vételi ajánlatot a piactéren – közölte a Magro.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Agrár Aggódik a húsvéti árak miatt? Jó hírt közöltek a tojásról
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 09:50
Húsvétkor a ketreces tartásmódból származó (M-es méretű) tojás átlagosan 90-95 forintba, míg a mélyalmos tojás 100-110 forintba kerülhet majd a boltokban, vagyis a vásárlók a tavalyi árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből.
Agrár Ha Európa túl messzire megy a szabályozásban, a versenytársak fogják átvenni a piacot
Natív tartalom | 2026. március 9. 17:52
Az európai mezőgazdaságot és élelmiszeripart egyre inkább globális politikai és gazdasági folyamatok alakítják. Kereskedelmi megállapodások, geopolitikai konfliktusok és eltérő szabályozási rendszerek határozzák meg a versenyfeltételeket. Bárány Lászlóval, a Master Good ügyvezető-tulajdonosával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet a Mercosur-megállapodás az európai baromfiágazatra, milyen kihívást jelent az ukrán verseny, és milyen irányba mozdulhat el az európai agrárpolitika.
Agrár Irán csapást mérhet a világ élelmiszerpiacára
Bózsó Péter | 2026. március 7. 14:21
A Hormuzi-szoros lezárása a globális élelmiszerbiztonságot is fenyegeti. Teherán a hajózási útvonal korlátozásával nemcsak az olaj és a cseppfolyós gáz útját zárja el, hanem a globális műtrágyakivitel mintegy harmadát is megakadályozza.
Agrár Ez is az újabb háború hatása: itt is brutális drágulás jöhet
Privátbankár.hu | 2026. március 6. 09:27
Nagy esély van rá, hogy a gabonafélék jegyzésára is emelkedni fog.
Agrár Megkapják a pénzüket a Bászna Gabona károsultjai
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 15:33
Másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Az ügyben az összes kkv-nak minősülő érintett gazdálkodó pozitív döntést kapott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától.
Agrár Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 12:24
Többségi részesedést szerezhet az UBM a harmadik legnagyobb görög takarmánygyártóban.
Agrár Rendkívüli: egyre súlyosabb az európai helyzet ennél az alapvető élelmiszernél
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 13:19
Árnyomás küldi padlóra ezt az ágazatot. Már tavaly kezdődtek a komoly gondok.
Agrár Nem tetszik a közös agrárpolitika módosítása a V4+ agrárkamaráinak
Privátbankár.hu | 2026. február 13. 17:21
Tiltakozik a cseh, a lengyel, a magyar, a szlovák, valamint a lett és litván agrárkamara.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG