Tájékoztatásuk szerint az eladásra kínált silány minőségű vetőmag nem rendelkezett az erdészeti szaporítóanyagok forgalmazásához szükséges hatósági engedéllyel sem, a lefoglalt tételeket a hatóság megsemmisíti.
Az eljárásban minőségvédelmi bírság kiszabása várható, aminek mértéke 50 ezer és 1,5 millió forint között lehet - tájékoztatott a Nébih.
A hivatal közleményében emlékeztet arra, hogy az idei szeszélyes időjárás miatt a kocsányos és kocsánytalan tölgyfélék termése sem Magyarországon, sem az importot biztosító külföldi országokban nem érte el az erdősítésekhez szükséges mennyiséget. A Magyarországon kialakult jelentős vetőmaghiány miatt a Nébih az ősz folyamán - a termelők ellenőrzése mellett - fokozott figyelemmel kísérte az erdészeti szaporítóanyagokra vonatkozó hirdetéseket is.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) próbavásárlással egybekötött ellenőrzéseken összesen 600 kilogramm - mintegy 14 zsák - ismeretlen eredetű kocsányos tölgy vetőmagot foglalt le a biharnagybajomi és nyírbátori árusoknál - közölte a hatóság csütörtökön az MTI-vel.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kínos pillanatok várhatók a vb-döntő VIP-páholyában
6 órája
-
Nagyon odasóznak: drámai forradalom kezdődik az akkuknál
7 órája
-
Elmondták az oroszok, mire lőttek Kijevben
7 órája
-
Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
8 órája
-
Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
8 órája
-
Épülő iráni atomerőművet is bombáztak az amerikaiak?
9 órája
-
Letartóztatták és kiadatnák a Tate-fivéreket – komoly a bűnlajstromuk
9 órája
Mfor.hu Top24
- Itt van, hova kerül a pénz a NER vagyonkezelő alapítványaiból
- Munka és magánélet: még messze vannak a magyarok az egyensúlyi állapottól
- Nincsenek túl jó hírei a Budapest-Belgrád vasútról Vitézy Dávidnak
- Épülő atomerőmű, édesvizet előállítő üzem és két hajó is a célpontok közé került a Közel-Keleten
- Szerdán fontos határidő jár le, figyelmeztetett a miniszter
- Két kicsit kelletlen vendége is lesz a vb-döntőn Trumpnak
- Forsthoffer Ágnes megy Sulyok Tamás helyére – de ki ül az ő székébe? Eldőlt ez is
Agrár
Egyre nagyobb a baj Horvátországban – egy egész ágazat van végveszélyben
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 11:08
89-re nőtt a járványgócok száma.
Agrár
Megnyitják a pénzcsapot az aszálykárt szenvedett gazdák előtt
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 19:34
Erről döntött a kormány.
Agrár
Bajban a csemegekukorica: arat a hőség és az aszály
Szirmai S. Péter | 2026. június 30. 11:01
Nemsokára megkezdődik a csemegekukorica betakarítása, de a növényt stresszeli a negyven fokos hőség, a légköri aszály, amelyen az öntözés is alig segít. Félő, hogy tovább csökken a már amúgy is csaknem megfeleződött vetésterület.
Agrár
Radikális diéta nélkül is ehetünk egészségesebben – fontos kutatás zárult le
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 13:25
Négy év kutatómunka, több ezer résztvevő és számos szakmai szervezet együttműködése után jelentős tanulságokkal zárult a PLAN’EAT projekt, amely azt vizsgálta, hogyan lehet egészségesebbé, fenntarthatóbbá és társadalmilag igazságosabbá tenni az európai élelmiszerrendszereket.
Agrár
Most már nagyon barátkozna a Samsung a gödiekkel
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 11:28
A Samsung gödi üzeme átfogó környezetvédelmi akciótervet valósít meg, amely magába foglalja a zajvédelmi intézkedéseket, valós idejű zaj,- és levegőminőség-mérési rendszerek telepítését, valamint helyi társadalmi szerepvállalásának további erősítését – közölte a cég.
Agrár
Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár
Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár
A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár
Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár
Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Brüsszelben csak ámulhatnak a Budapestről érkező híreken 2026. július 17. 05:43
- Megint elmeszelte Magyarországot az Európai Unió bírósága 2026. július 17. 13:14
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Kínos pillanatok várhatók a vb-döntő VIP-páholyában
Elfogadta Trump meghívását a két társházigazda államfő, de vajon szóba kerülnek a vitás ügyek is?
6 órája
Nemzetközi
Elmondták az oroszok, mire lőttek Kijevben
Szerintük természetesen csak legitim katonai célpontokat támadtak.
7 órája
Makro / Külgazdaság
Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok?
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Madonna, Bieber, Shakira és Tom Cruise: Super Bowlt csinál a FIFA a vb-döntőből2026. július 19. 07:00 -
50 millió dollár a vb-döntő tétje – közel egymilliót kaphatnak a spanyol játékosok2026. július 19. 07:00 -
Több mint 10 milliárd forintért kelt el az NBA-sztár luxusvillája2026. július 18. 20:45 -
Az Uber bekebelezheti a Foodora tulajdonosát – a magyar piacot is átírhatja az üzlet2026. július 18. 20:25 -
Már 100 méter alatt nem is jacht a techmilliárdosoknál2026. július 16. 14:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egy Excel-hiba is elég: így veszíthetnek súlyos összegeket a vállalatok
17:01
-
Gigabővítésre készül a Tesla: 3500 új munkahely is létrejöhet
15:33
-
Megszólaltak az olvasók: ezt gondolják az augusztus 20-i tűzijátékról
13:58
-
Európa legveszélyesebb turistacsapdái
12:33
-
Szigorodnak a közbeszerzések szabályai – erre minden cégnek fel kell készülnie
12:01
Turizmus Online cikkei
-
Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója
08:46
-
Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen
10:46
-
Azonnali hatállyal bezárta a Nébih az ország egyik legismertebb cukrászdájának üzemét
21:13
-
Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben
14:52
-
Alakul a Flórián téri felüljáró
14:48
A vidék hírei
-
Magyar Péter Polgár Juditot is el tudná képzelni köztársasági elnöknek
20:02
-
Órákig akadozott a Facebook, a Messenger és az Instagram is, jelenleg az Open AI "köhög"
16:34
-
Polt Péter mellett Hende Csaba sem maradhat tovább alkotmánybíró
08:19
-
Sulyok Tamás aláírta az alaptörvény módosítását, holnaptól nem ő a köztársasági elnök
19:03
-
Hármas karambol történt Mónosbél és Szarvaskő között
17:59
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
Kínos pillanatok várhatók a vb-döntő VIP-páholyában
2026. július 19. 17:44
-
Az egész világkereskedelmet taccsra vághatja Trump egy rosszul sikerült poszttal
2026. július 19. 06:07
-
Vagyonvisszaszerzés: fontos pontosítás érkezett
2026. július 19. 15:06
-
Kína nagyon berágott a brit kormányra – súlyos következményei lehetnek az államosításnak
2026. július 19. 13:06



