2p
A szakmai szervezetek szerint egyelőre nincs min aggódni, de ha kiderül az ég, lehetnek gondok.
Tavaszi fagykár érte a gyümölcsösöket. MTI Fotó: Komka Péter

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei szerint mivel nincsenek komolyabb fagypont alatti hőmérsékletek, így nem kell aggódni, hogy a még virágzó vagy már terméskötődés után lévő gyümölcsösöknél komoly károk alakulnának ki. A lehűlés következtében a növények fejlődése ugyan lelassul, ezt a lemaradást azonban képesek hamar behozni, miután az idő jobbra fordul. Ha azonban kiderül az ég, úgy komolyabb fagyok jöhetnek, ezért a gazdáknak érdemes felkészülniük a védekezésre.

Emellett a még virágzó állományokban nagy szükség lenne a házi méhek és egyéb megporzó rovarok munkájára, azonban a jelenlegi kedvezőtlen körülmények között nem képesek elvégezni feladataikat. Ráadásul az előrejelzések szerint a hűvös, csapadékos időjárás még néhány napig eltarthat, ráadásul az északi szél viharossá fokozódik. Az esetlegesen bekövetkezett károk felmérése az időjárás normalizálódása utáni napokban válik lehetségessé.

Hogy védekezhetnek?

A gazdák a fagy ellen füstöléssel vagy a gyümölcsfák alá helyezett viaszgyertyákkal védekezhetnek, ezzel ugyanis meleg légpárnát képezhetnek a fák körül. A melegítő gyertyákat még akkor kell meggyújtani, amikor pozitív a hőmérséklet, tehát plusz fél vagy plusz egy fok van. Egészen addig kell használni őket, amíg a fagyveszély fennáll, mondták el a szakemberek. Egy másik lehetőség a fagyvédelmi öntözés, aminek során kis vízpermetet szórnak a fákra, így azokat egy vékony jégpáncél védi meg a komolyabb hidegtől.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Agrár Aggódik a húsvéti árak miatt? Jó hírt közöltek a tojásról
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 09:50
Húsvétkor a ketreces tartásmódból származó (M-es méretű) tojás átlagosan 90-95 forintba, míg a mélyalmos tojás 100-110 forintba kerülhet majd a boltokban, vagyis a vásárlók a tavalyi árszinten juthatnak az ünnepkörtől elválaszthatatlan élelmiszerhez – derül ki az Agroinform.hu elemzéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG