3p

Öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával egy hónapja indult nyári szezonális ellenőrzéseken. Egy üzemben pedig több mint egy tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.

Nyári lovastáborokat, fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmények előállítóit, de ásványvíz-palackozókat és szikvíz-előállítókat, még termelői piacok árusait is vizsgálta a hatóság a július 15-e óta tartó nyári szezonális ellenőrzések első szakaszában. 

Eddig a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei több mint 160 ellenőrzést tartottak, amely során azt vették górcső alá, hogy a nyárhoz kapcsolódó tevékenységeknél betartják-e a gyártók, szolgáltatók az élelmiszerlánc minden szakaszában az élelmiszerbiztonsági, valamint az állatvédelmi az előírásokat.

Ennek során a vármegyei kormányhivatalok szakemberei 32 hazai üzemben a grillezésre szánt, előkészített húsok és húskészítmények, többek között hőkezelésre szánt grillkolbászok, pácolt húsok és sütőkolbászok előállítását is vizsgálták.

A higiéniai feltételeken túl azt is ellenőrizték, hogy megfelelő-e az alapanyagok és késztermékek tárolása, jelölése, nyomonkövethetősége, az allergének kezelése. Arra is figyeltek, hogy teljesültek-e a vállalkozói önellenőrzések és megvan-e a szükséges dokumentáció.

A vállalkozások többsége ugyan megfelelt a jogszabályi előírásoknak, de egy kereskedőnél „engedély nélkül előkészített hústermék előállítása” miatt kellett intézkedni. Egy másik létesítményben 1,3 tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.

Előfordult, hogy a lovak alkalmatlanok voltak a „lovas szolgáltatásra” (a fotó illusztráció)
Előfordult, hogy a lovak alkalmatlanok voltak a „lovas szolgáltatásra” (a fotó illusztráció)
Fotó: Depositphotos

Országszerte 25 lovas szolgáltatót, náluk 413 ló tartási körülményeit, valamint az ezekhez kapcsolódó dokumentumokat is ellenőrizték. Öt esetben indítottak eljárást például a lovak jelöletlensége, a lóútlevél hiánya miatt, de volt, akinél a kötelező szűrővizsgálatok elmulasztása volt a hiba. Az is előfordult, hogy a lovak alkalmatlanok voltak a „lovas szolgáltatásra”, illetve mert a szolgáltató nem jelentette be ezt a tevékenységét.

Az ellenőrzés-sorozaton 30 termelői piac működését, valamint az ott árusító kistermelők tevékenységét is vizsgálta a hatóság, és általában kedvező tapasztalatokat szerzett. Megfelelő volt a higiénia, az árusítók be tudták mutatni az egészségügyi alkalmasságot igazoló dokumentumokat. Néhány őstermelő azonban kistermelői regisztráció nélkül értékesített. A hatóság felszólítására azonban rövid időn belül pótolták a bejelentést. Hiányosságokat tapasztaltak viszont a termékjelölésben és nyilvántartásokban is, amelyeket haladéktalanul javítaniuk kellett a termelőknek.

Címkék: Agrár Nébih

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG