1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A burgonyának sem tett jót.

Rossz hatással volt a száraz időjárás a hagymafélék és a burgonya termesztésére, miközben jó évet zárt a napraforgó és a paradicsom - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

Domján Erika elmondta, burgonyából kisebb termés lett, mert a klíma nem volt optimális a termesztésére, virágzáskor kellene a legtöbb nedvességet kapnia. Kiemelte, csak olyan fajtákat kell választani, amelyek bírják ezt a klímát.

A hagymafélékre nemcsak a vízhiány volt rossz hatással, bizonyos területeken a viharkárok is megtizedelték a termést - ismertette, hozzátéve, hogy Hollandiában és Németországban is kevesebb termés lett, az árak emelkedése viszont annyiból jó, hogy többen kezdenek majd bele a növény termesztésébe.

Fokhagymából évek óta behozatalra szorul az ország, vöröshagymából is jelentős az import, mert Magyarországon nem kellő hatékonysággal termelne.

Az ügyvezető igazgató kitért arra is, hogy a napraforgóra és a kukoricára jó hatással volt a vízhiány, mert a gombás betegségek kevesebb eséllyel élik túl a száraz időszakot. Szerinte a napraforgó ára nem fog jelentősen emelkedni a termésmennyiség miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Nem biztos, hogy aszályban többet fizetünk a boltban
Szirmai S. Péter | 2025. október 23. 17:01
A klíma megváltozott: állandósul az aszály. Ennek már – nemcsak a térségünkben – világszerte kézzelfogható és tartós a hatása, amelyet a szántóföldi és kertészeti hozamok csökkenésében is láthatunk. Mindebből meredeken emelkedő termény- és élelmiszeráraknak kellene következni, de a képlet ennél sokkal bonyolultabb – állítja Fórián Zoltán, az Erste Agrár Központ vezető agrárszakértője.
Agrár Üres az államkassza? Indulnak az állami földárverések
Szirmai S. Péter | 2025. október 22. 05:46
Befektetők figyelem! Másfél hét múlva, november 3-ától újra indul az állami földárverés országszerte. A júliusi 13 ezer hektár után most kilencezer hektár kerül kalapács alá, és bárki licitálhat, aki megfelel a jogszabályoknak.
Agrár Az ukrán gombától is félnek a magyar gazdák
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 17:05
Hiába szavazták meg Brüsszelben, elfogadhatatlan az ukrán szabadkereskedelmi megállapodás.
Agrár Vizet prédikálnak, de bort isznak a németek
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 10:33
Öt százalékkal nőtt az Európai Unió legerősebb gazdaságában a bortermelés.
Agrár Az MBH elindította AgrárPartner Platformját
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 13:41
Az MBH csoport új platformja a hazai gazdálkodók számára kínál komplex, mesterséges intelligenciával támogatott digitális ökoszisztémát.
Agrár Optimista a világgazdaság jövőjével kapcsolatban az OPEC
Privátbankár.hu | 2025. október 14. 09:48
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete jövőre is 3,1 százalékos globális gazdasági növekedésre számít. A kőolajra főként az OECD-n kívüli országokban nőhet meg a kereslet.
Agrár Érzékeny agrártermékekre vonatkozó vámokról határozott az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 13:59
Az uniós tagországok igazságügyi minisztereinek tanácsa luxembourgi ülésén határozatot fogadott el több, Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari termékre, tejtermékekre, friss gyümölcsökre és zöldségekre, valamint húsra és az hústermékekre vonatkozó vámok csökkentéséről vagy eltörléséről – tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
Agrár Nagy a baj: jelentősen leértékelődhetnek a hazai földbirtokok
Szirmai S. Péter | 2025. október 13. 10:22
Az időjárási szélsőségek miatt egyre nagyobb térségekben fenntarthatatlanná válik itthon a növénytermesztés, leértékelődik a vagyon, csökken a földár. A gazdák túléléséhez átfogó program mellett rugalmasabbá kellene tenni a kárenyhítési rendszert is.
Agrár Agráradó-csökkentéseket jelentett be Nagy István miniszter
Privátbankár.hu | 2025. október 13. 07:10
Nagy István agrárminiszter adó- és áfacsökkentésről, átminősítésről és hitelmoratóriumról is beszélt.
Agrár Újabb uniós pénzek érkezhetnek Magyarországra
Privátbankár.hu | 2025. október 10. 17:31
Az Európai Bizottság 10,8 millió euró (mintegy 4,2 milliárd forint) rendkívüli támogatást javasol a magyar gazdáknak a szélsőséges időjárás okozta károk enyhítésére – közölte pénteken a brüsszeli testület.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG